„Szerencsére vagy sem, sosem voltam elismerve semmilyen szinten” – Sabák Péter-interjú

A hazai hangszeres hiphop, neosoul, souljazz indulását majd jelenkori helyzetét feldolgozó cikkeinket egy Sena-interjú követte. Ezt a témasort most a stílus egyik honi kulcsfigurájával, Sabák Péterrel (Kamu, Dizko Stu, Amoeba) készült interjúnkkal folytatjuk.

Mik voltak az első zenei hatások az életedben?

Mint megannyi kis kamasz 13-14 évesen, alterzenekart alapítottunk a sulis haverokkal Alkatrace  néven, majd később jött a MILK, egy nirvanás grunge vonal, enyhe punk-beütéssel. Na jó, nem is annyira enyhe. Egyébként azt egész komolyan nyomtuk, 18-19 éves korunkig, minifesztiválokon, közösségi házakban, kocsmákban léptünk fel. Ezt jópár évig küldtük, de már fiatalon éreztem, hogy ez kevés, akkor kezdtem el hallgatni mindenféle indusztriális, elektronikus zenét. Az volt a mániám, hogy valahogy újuljunk meg, csináljunk saját zenét, amiben vannak gépek – talán a Nine Inch Nails, Test Dept miatt is volt bennem ez a gépimádat. Amikor ennek vége lett, a punk vonalon keresztül megismerkedtem Bernáth Zsigával és az ő csapatával és jó barátok lettük. Kvázi odaköltöztem hozzájuk és az otthoni stúdiójukban olyan legendás, régi vasakat tudtam használni, mint 303-mas, a 606-os, 808-as. Egy Atarin Cubase-el tanultam meg hogyan kell technót és elektronikus zenét készíteni. Minden szabadidőmet akkor ott technóztam a stúdiójukban, ők pedig rengeteg más, grafikai dolgot is csináltak, szerkesztették például a Gépszavát ezeken a régi, kocka Macintoshokon. Aztán ők be is vettek a live actjükbe, a Bernáthy and Sons-ba, évekig jártuk az országot, mindenféle partikon játszottunk. Abban az időben volt a forradalma a partikultúrának Magyarországon, és ennek Bernáthy Sándor volt a nagyapja.

Kultúrsokk?

Egy egész más világ nyílt meg előttem: a srác, aki  addig három akkordos punktémákat játszott a garázsában, most bekerült a pesti underground partik központjába, aminek akkor még köze nem volt a mai mainstream elektromos zenékhez. Hétközben is folyamatosan voltak ilyen nagyon színes bulik – nemrég visszanéztem videókat abból a korból, voltak ezek a raverek ilyen iszonyú szerkókban, azt sem tudta senki, hogy mi micsoda.

Honnan jött a hiphop?

Volt a Fáklya klub, amit az öreg (Bernáthy) meg egy haverja csináltak, ahol akkor sokszor felléptünk. Rengeteg más stílussal és emberrel ismerkedtem ott meg – lassabb, elektronikus, sampling alapú zenéket, triphopot, dubot játszottak. Onnan kanyarodtam vissza a hiphophoz, a jazzhez.  Nagyon sok rapper barátom lett akkoriban, ez volt szerintem a második nagy hullám az elektronikus zene és techno forradalma után. Mangót és Ponzát is akkor ismertem meg, volt is egy formációt Mozaik névvel, amiben saját zenéket csináltunk sampleren. Akkoriban kezdődött el a Totoya klub a Tiloson, ami egy interaktív, betelefonálós műsor volt, lemezekre basszusgitároztam, miközben a dj kevert és az mc-k rappeltek.

Miért pont a basszusgitárra esett a választásod?

Azért lettem basszusgitáros, mert volt egy ilyen elméleten, hogy minden zenében van basszus, de nem mindegyikben van gitár.

Aki kicsit beleássa magát az internet és a discogs.com mélységeibe, az talál egy Mangóval közös számot egy 1999-es válogatáslemezen is.

Mangóval és Ponzával akkoriban barátkoztam össze, jártunk mindenféle hiphop bulikba, ahol ott volt a Firma (Az Idő Urai), a Kriminál Beats-család, és akkor ott pár bulin fellépett a bringásfutár IMMC, ahová később be is kerültem a Mangó által. Ő volt a dj, három mc volt a színpadon, én basszeroztam, meg egy srác a keverőpultban. Ez volt a második kultúrsokkom: a rap. Bringások szubkultúrája, a firkászok, az mc-k - minden egy helyen tömörült, rengeteget zenéltünk underground bulikon, köze nem volt a mainstream rádióknak akkor ehhez, egyáltalán nem játszottak ilyen számokat. A technóból így visszakeveredtem a jazz felé, Ponzának köszönhetően, akitől folyamatosan látott el zenével, és ő főleg a jazz irányából érkező hiphopot szerette.

Ezidőtájt indult a Kamu is?

A Kamut Szesztay Dáviddal kezdtük és találtunk egy erős közös hangot a zenében, majd sok éven át építgettük, rengetegen megfordultak a zenekarban (Gulyás Laci, Vázsonyi, Kárpáti Dodi, Sena, Hárságyi Péter, Lakatos SoSo, Gombos Gazsi, Jojo Petkaris) és egy aktív évtizedet végig zenéltünk az ezredforduló tájékán. Kísértük az IMMC-t, és az már tényleg nu jazzes, hiphopvonal volt. Nemrég került a kezembe néhány koncert VHS, szétröhögtem magam rajtuk. Egy olyan felvétel volt, amin a csávó össze-vissza kaszál a kamerával, mert életében nem fogott még a kezében. De a zenén le voltam hidalva, mert már akkor egy elég jó show-t raktunk össze.

Mikor érkezett meg a harmadik amigó?

A Fáklya klubban ismerkedtem össze Cadikkal és amikor néha a Mango nem ért rá, ő ugrott be helyettesíteni a rádióba. Ők akkor kezdték a Rewindot a Palotaival, ahová vitt magával zenélni, és rábasszusoztam arra, amit ők dj-ztek. A Rewindon élt tovább a partikultúra, és megint folyamatos zenei sokkok értek – a Cadik és Palotai a legnagyobb lemeztúrók, mindig napra készek voltak a legújabb lemezekkel, amikre úgy kellett játszanom, hogy akkor hallottam őket először – teljesen megváltoztatta a hozzáállásom a zenéhez.

Mintha a zenekaroknak nem a konkrét formaisága vonzana, hanem a kommunális vetülete.

Valahogy én mindig csapongtam a zenei stílusok közt, de minden stílusban rátaláltam annak közösségi részére. Eleinte ugye a techno és acid bulikon, de utána még menőbb helyeken találtuk magunkat. Minden hétvégén olyan fellépéseink voltak, mint például a Laki-féle Széchenyi-fürdős Cinetrip-bulik. A Szigeten egyszer egy tömött Cinetrip sátor közepén felállított, három négyzetméteres dobogón zenéltünk, a sátor ponyvája körbe volt vetítve. Rá két hétre már a Citadellán a Jungle Jazz-bulin jungle-zenekarok előtt. Manapság ehhez foghatót nagyon hiányolok, és ebben a mainstream rádióknak nagy szerepe van – mondjuk nincs is már nagyon nem-mainstream rádió… Lehet, hogy azért érzem ezt, mert már öreg vagyok és nem járok el, de eltűnt a közízlésből a zenének egy iszonyú nagy szegmense.

Viszont egy állandó alkotói bázis régóta létezik az életedben

Egyszer a Cadik hívott, hogy kapjam fel a nagybőgőmet és menjek el a Studio H-ba feljátszani valamit. Ott ismerkedtem meg a Pejkó Balázzsal, akivel azóta is együtt dolgozunk. Nagyon profi stúdió, egyből tudtam, hogy ott akarok dolgozni, és már 17 éve, hogy a Studio H-családba tartozom, először mint zenész, aztán sound designer. Csináltam foley-t filmekhez (zörejezés), csináltam reklámzenét, zenét játékfilmekhez, nagyzenekari zenét. A zenei fejlődésemnek talán ez volt a célja és a csúcsa is, hogy megismertem a Pejkó Balázst és neki köszönhetően ennyi mindenre nyílt rálátásom.

Hogyan került a képbe Sena?

Csináltuk a rádiót, IMMC-t, Kamut, de nem voltunk ismertek, azért csináltuk, mert imádtuk. A Mangóék pedig a Gpontban a Gimmeshot-bulikat, oda járt le a Sena is és mondtam neki, hogy próbálja ki az éneklést a Kamuban, és ott kezdett el igazán énekelni. Emlékszem az elején, még nagyon gyermeki szövegeket írt, arról énekelt, hogy az iskolába be kell járni hétfő-kedd-szerdán, nagyon cuki volt. Egyre jobb lett és a szemünk előtt vált igazi énekesnővé.

Nem sokkal az ő lemezének a megjelenése után jött ki a Feet Travelling Senaval, Zeekkel és Zaidával. Sena azt mondta a lemez felvételéről, hogy arra emlékszik leginkább, hogy milyen jó hangulatú és chill volt az egész, miközben minden tárgyat megszólaltattál a stúdiódban. Hogy emlékszel vissza rá?

Sena-lemezen egy Kamu-szám is szerepelt, és akkor már megfogalmazódott bennem, hogy csinálok egy lemezt. Az NKA-n keresztül szereztünk rá pénzt és a Studio H hangszereit és technikáját kihasználva összejött csomó alapom és megkértem az akkori zenésztársaimat, Senát és Zeeket és nagyon jó hangulatban felvettünk számoka,  amit később összegyúrtam egy albumba. Mindenki lelkes volt körülöttünk, rengeteg segítséget kaptunk a pályázatírásban, fotózásban és terjesztésben, ami arról szólt, hogy egyedül megyek bringával és kiosztogatom és valaki lerakosgatja boltokba, hátha megveszik, de semmi promóció, marketing nem volt körülötte.

Van néhány interlude is, amiben Senáék beszélgetnek, nevetgélnek – kicsit Lauryn Hill Miseducationjére emlékeztet. Milyen hatások határozták meg a lemez zeneiségét?

A zörgős technótól a népzenei, elektronikus őrületen keresztül minden. Aki ma nő fel és ma hallgat mainstream magyar rádiót, de akár még egy francia internetes rádiót, akkor is tizedannyi zenét kap szerintem, mint én abban az időben kaptam Budapesten.

Kicsit muszáj geekelnem, milyen hangmintákat használtál fel a lemezen?

A Palikának (Cadik) tele volt a lemezeivel a stúdió és azok között túrogattam. Találtam spanyol madrigálokat, Irakerét. A barátnőm apjánál találtam egy War-lemezt, a Refugees Of War az onnan jött, de használtam egy Kazal László-hangmintát is.

Honnan jött a „a másikat keresem, azt a gyöngébbiket?”

Konkrétan az a Palika hangja, ahogy bejött a stúdióba és keresett egy gyengébbik fülest, nem azt az erőset, ami benn volt, én meg felvettem és beleraktam egy drum and bass-számba.

A Feet Travellinget szerintem bátran oda lehet tenni egy Stones Throw vagy Brainfeeder kiadvány mellé.

Nagyon jól esik, hogy így gondolod, mert ez volt a vonal, amit akartam képviselni. Az az érzésem néha, hogy itthon olyan kevés ember van, hogy tényleg csak ezt a konformista, egyszerű mulatós zenét lehet lenyomni a torkukon, amin nem kell gondolkozniuk.

Milyen volt a fogadtatása itthon és külföldön? Emlékszem, én még a megboldogult Exit magazin lemezajánlójában találtam rá.

Leginkább semmilyen, páran cikkeztek róla, de az a vicces, hogy mostanában előkerült pár embernél ez a lemez és mondták, hogy milyen jó. De akkoriban nem volt visszhangja, mivel nem volt hozzá marketing. Volt azért róla kritika a Magyar Narancsban, az Élet és Irodalomban, és az Exitben is. Nagyon büszke vagyok rá, de persze mai fejjel már máshogy csinálnám. Aztán csináltam még egyet, amiről nem volt visszhang, ez a Serious Delerium – érdemes azért ezt is meghallgatni a Bandcampemen, szerintem nagyon jó beatek vannak rajta.

Hová tűnt a lemezen szereplő Zaida Rivas? Ő, ha jól tudom, puerto rico-i származású, new york-i énekesnő, aki nem sokkal a lemez után visszaköltözött, de korábban a Beat Disben is énekelt. Próbáltam rákeresni, de sikertelenül.

Zaida eltűnt - volt egy horvát férje, akivel Budapesten éltek és akkor énekelt is pár projektben, utána visszament New Yorkba. Szerencsére párszor találkoztunk azóta, mert volt ott  pár munkám, 3D mapping vizuál projektekbe szereztem zenét és csináltam a sound designt.

Honnan jöttek ezek a megkeresések?

Nagyon jó baráti kapcsolat fűz a Kiégő Izzók-os Fülöp Farkashoz, az ő révén. Volt, hogy három hónapig kint laktam, most is épp egy közös projekten dolgozunk. Az ő felesége volt régebben Valerie June, pár számot producereltem neki, belőle elég nagy sztár vált azóta. Az Electric Lady stúdióban is vettük fel számot, nagy élmény volt.

Rengeteg formációban zenélsz, vendégszerepelsz, remixelsz, filmzenét írsz, keversz.  Melyik projektedre vagy a legbüszkébb?

Mindegyikre büszke vagyok, amiben eddig benne voltam. Büszkének nagyon könnyű lenni, én egy nagyon jó büszke vagyok, de a mércéje az az, hogy mennyire ismer el a szakma meg a közönség. Szerencsére vagy sem, sosem voltam elismerve semmilyen szinten, dehát ezt hívják undergroundnak.

Melyiket tartod munkának és melyiket kikapcsolódásnak?

Szerencsémre egyik zenekaromról sem érzem, hogy munka lenne, leszámítva azt az időszakot, mikor meg kell csinálni egy lemezt, mert az persze munka. Akikkel együtt zenélek fiatalok, azoknak sajnos ez munka. Mert ugye kedden meg szerdán zenélsz valahol, és mikor csütörtökön csinálnád a sajátodat, az már nem tud annyira a tiéd lenni.

Korábban azt nyilatkoztad, hogy a mai zenészek legnagyobb problémája, hogy nagyon sok zenekarban zenélnek főállásban.

Van egy óriási problematika. Nagyon sok tíz, néha már húsz évvel is fiatalabb zenésszel játszom együtt az Amoebában és más formációkban. Az utóbbi időkben azt látom, hogy ugyanabban vannak, mint én voltam, hogy csomó dolgot csinálnak. De a felvevőpiac időközben sematizálódott, eltűntek a színek belőle – egy taposómalommá vált. Vannak promóterek, akik az üres slotokba nyomatják ugyanezeket a zenészeket, akik különféle felállásokban játszanak egymással, de így megszűnt a klasszikus értelemben vett zenekar fogalma. A hét minden napján, ugyanazért a kis pénzért játszanak, mert többet nem tudnak nekik fizetni. És nem veszik észre, hogy ezek a kis pénzek a zenészlétüket és a karrierjüket lassan felmorzsolják, és sosem haladnak előre, nem fognak nagyot alkotni. Mindig ennyi pénz lesz, mindig lesz hely, ami meg lesz töltve. Folyamatosan tudnak majd játszani, csak éppen nem fejlődnek. Mivel nekik is kell a pénz, megelégednek azzal a tízezer forinttal, amit egy napra kapnak. Elsőre jónak tűnik az a tízes, de egész nap pakolsz meg próbálsz rá. Nekem szerencsém van, mert vannak olyan munkáim, amiből meg tudok élni, így tudok az Amoebára koncentrálni, és arra, hogy valami nagyon jót alkossunk.

Az Amoeba Tree Of Life-ja egy szép rávilágítás arra, hogy hány szálon kapcsolódik össze a budapesti zenei élet. Megvan a veszélye, hogy egy ilyen alkotói műhely egy idő után önismétlővé válik?

Képzeld magad elé azt, aki minden nap fellép – az szerinted majd otthon le fog ülni egyedül, hogy most akkor egy kicsit zenélek? Nem így van kitalálva az ember, mert ilyen életvitellel képtelen koncentrálni, szét vannak hajtva és így nem tudnak új dolgok születni.

Erről főleg a promóterek tehetnek?

A rádiók is – múltkor azon akadtam ki, mikor voltam egy szilveszteri buliban, ahol voltak dj-k is, utána meg YouTube-diszkó, ahol bármit be tudtak volna rakni a világból, bármilyen érdekes, modern és eszméletlen zenét. És erre bekapcsoltak egy kereskedelmi rádiót, rajta ugyanazokkal az unásig játszott, magyar előadókkal és ezt nem hittem el, hogy egyszerűen ennyire semmilyen az érdeklődés.

Mennyire követed a feltörekvő zenészeket itthon, kiket hallgatsz?

A közvetlen környezetemen kívül nem tudok mondani, de a Window lemeze nagyon jó lett, és mondjuk bármi, amit Sági Viktor vagy a SoulClapék csinálnak, az nagyon jó.

Ennyi év zenélés után gondolom sok lemeznyi anyag van a fiókodban, ami kiadásra vár. Én a Senával közös lemezt is sokáig vártam.

A Senával együtt laktam, mikor a Kamunak már vége lett, ő Irie Maffiázott, és csináltunk egy formációt Forward Ever néven. Élőben játszottunk, én kütyükön toltam az alapokat, ő meg énekelt. Akkoriban kezdett el randizni az Élő Marcival, ő is beszállt a zenekarba. Kimentem velük Ghánába is többször, játszottunk, írtuk a számokat. Aztán hazajöttünk, és felvettünk egy komplett lemezt. A demókon még a G. Szabó Hunor (The Qualitons) dobolt és a Bata Pisti (Barabás Lőrinc Eklektric, Kéknyúl) basszusozott. Még nem tudtuk, hogy ez most a Sena új albuma lesz, vagy Forward Ever néven jön majd ki. Felvettünk egy hatszámos demót is, aztán végül úgy alakult, hogy az album a fiókba került.

Az Amoeba és a Fixi4 zeneileg szétválasztható, de tagságban majdnem teljesen fedik egymást. Honnan indult a két formáció?

Úgy indultunk, hogy csináljuk meg a Sena zenekarát a fent említett lemezhez.A demófelvételek után megtaláltam a Boros Levit (Lev Toystore), Sági Viktort (Vanis). Aztán az Amoebába beszállt még Bognár Szabi (SoulClap) is és így négyesben vettük fel a 2015-ös Keep The Funk Alive-ot. A Fixi már korábban is létező zenekar volt Omnifix néven, a Buppa volt benne, az azóta újságíróvá lett Németh Tamás gitározott, a Mihalik Ábel (Kiscsillag / Kispál / Drastik Putto) dobolt és a asszem a Hock Ernő (Zuboly, Dresch Quartet) volt benne, meg a Fejes Sanyi (Mr. Masters).

A lemezen Berger Dalma is énekel egy számban, vele ia vettetek fel egy lemezt – várható, hogy valamikor megjelenik?

Dalmával nem tudtunk elérni egy bizonyos minőségi szintet, megcsináltuk a lemezt, összemixeltem, de úgy éreztük, hogy nem tudjuk ezt olyan szinten befejezni, hogy ki tudjuk adni. Az Amoeba új lemezének kapcsán elővettük a régi számokat, kicsi amoebásítottuk, áthangszereltük, jazzesebb hangvétele lett, és ez majd Amoeba feat Berger Dalma néven fog kijönni.

Milyen egyéb megjelenésekkel készültök?

A Keep The Funk Alive-on szerepelt a birminghami Call Me Unique is, akinek az új lemezén is mi szereztük, játszottuk fel – most épp masterelés alatt van, Stámusz Feri mixeli – szóval az hamarosan várható. A dalmás lemez után jön majd a legújabb Amoeba-nagylemez a fiatal srácokkal. Molnár Bence és Czirják Tamás Bognár Szabi helyett. Magyarország legjobb zenészei vannak a zenekaromban, iszonyú jól meg tudunk már szólalni és erre nagyon büszke vagyok.

Átalakult a hangzásotok is?

Az új lemez még nem tudom milyen lesz, de broken beates irányba mentünk el. Kaytranada, Thundercat világa, James Blake-es hangulatisággal. Van meló vele, de nagyon motiváló, hogy három félgeneráció képviselteti magát a zenekarban. Brit dj-k kerestek, hogy azonnal játszani akarják a számainkat, pedig az egészből eddig csak annyi volt, hogy instára felraktunk tizenöt másodperces klipeket.

Akkor gondolom esélyes egy külföldi kiadás is.

Azt, hogy hol és kinél fog megjelenni, az még kérdés. Reménykedem, hogy akár egy brit kiadó is ráteszi a kezét. A Unique és Dalma lemezei is brit vonatkozásúak, de a Valerie June révén van egy-két kapcsolatunk angol kiadóknál, mert Magyarországon sajnos ez már nem megy. Örülünk, ha a magyar rádiók néha lejátsszák a számainkat, de az általános tapasztalat, hogy leginkább senki sem.

Muszáj megkérdezzelek a facebookos borítóképedről – hogy vetted rá Questlove-ot a fotóra?

Még a Másféllel kezdtünk egy ilyen projektet, mikor Jojo Mayer előtt játszottunk a hajón, és mindenki a backstage-ben fotózkodott vele. És akkor a Másfél szaxisával megkértük Jojot, hogy ugyan lőjön már rólunk egy képet. Összeálltunk vadidegen emberekkel amíg ő fotózott minket. Kitaláltuk, hogy ez mekkora poén, hogy csak te vagy a képeken, amit megasztárok csinálnak, aztán hogy ezt elhiszik vagy sem az más kérdés. A Chris “Daddy” Dave-vel (D’Angelo) is csináltunk, mikor a Trafóban volt Amoeba a support act . A 2012-es Szigeten volt Roots koncert, előttük meg Electric Wire Hustle  – nagyon nagy nap volt. És megláttuk Questlove-ot és odamentünk megkérni, hogy fotózzon le minket, ezt pedig lefotózta egy ottani fotós. Ez egy hülye projekt, amin mindig röhögünk, de egyszer szeretnénk majd ezekből egy kiállítást.

interjú: Salamon Csaba

az Amoeba Keep The Funk Alive című 2015-ös albuma: