„Itt találkoztam mindenkivel, szó szerint” – Sena-interjú

2018.04.22. 14:12, rerecorder

sena_ny.jpg

Nemrég vettük át a hazai hangszeres hiphop, neosoul, souljazz múltját és jelenét, most pedig egy fókuszált interjút készítettünk Senával, a műfaj honi origóját jelentő első lemezéről, a 2003-as First One-ról. Annál is inkább aktuális mindez, mert Senának van egy remek új dala (a cikk végén csekkolható).

Bár a zenei karriered eddigi több mint tizenöt évéről bőven lehetne órákon át beszélni, és pont öt éve készítettünk is veled egy interjút a Lots Of Trees megjelenésekor, viszont bemutatkozó lemezedet és szerepedet a hazai hiphop-neosoul-színtér kialakulásában akkor csak érintettük. Milyen zenei hatások értek fiatalkorodban és honnan ered a hiphop iránti szereteted?

Az első találkozásom a hiphoppal a nővéremnek és a barátjának köszönhető, mikor egyszer hazahoztak egy Snoop Dogg-kazettát és azt hallgattuk hetekig. Itt még annyira nem értettem a lényeget, de tetszett a dolog. A hiphop előtt a dancehall és a reggae már része volt a napjaimnak, ugyancsak a bátyámnak és nővéremnek köszönhetően. Nagyjából a Snoop-kazetta után elkezdtük kérni apánktól, hogy amerikai és más utazásai közben rögzítsen nekünk MTV- és VH1-felvételeket videokazira. Ilyenkor reggelente a konferenciákra indulás előtt bekapcsolta a felvétel gombot – imádtuk és rongyosra hallgattuk az összest. Akkor már a fiúk sok rapet hallgattak, így nekem is jó pár kazetta, válogatás került a kezembe – 2Pac, Biggie, Mobb Deep, Lost Boyz, Queen Latifah, Bone Thugs-n-Harmony, Lil Kim, Lady Of Rage, Fugees, TLC, Da Brat és így tovább. 16, 17 éves koromban már szerelmes voltam a műfajba.


Ezek közül van olyan előadó, aki még a mai napig meghatározó számodra?

Sokszor hallgatok kilencvenes évek eleji hiphopot, a mai napig jó hallgatni. A női előadók viszont mindig is hatással voltak rám, Bahamadia például egy örök kedvenc, bár nem annyira aktív mostanában. És persze Missy Elliott mindig is teljes körűen tudott kábítani, mind látvánnyal, mind tánccal, jó ritmusokkal, frappáns szövegekkel. Jó látni, hogy mindig meg tud újulni.


SENA-LEMEZTÁSKÁJA - KEDVENC ZENÉK, INSPIRÁCIÓK.


Hogyan találkoztatok Mangóval, aki később az első lemezed producere lett?

Mangóval először egy Gimmeshot/Love Alliance-buliban találkoztam a Gpontban. A nővérem felkapott róla egy flyert az utcán és pár haverommal elmentünk. Örültünk, hogy végre egy dancehall/hiphop/reggae bulit találtunk. Nagyon megtetszett az egész brigád, amilyen lazán tolták a zenét és mc-zést egész éjszaka. Miután egyszer én is felbátorodtam és mikrofont ragadtam, Mango elhívott az Eastend Stúdióba, a „bázisra”. Most már így utólag vicces visszagondolni, de a megbeszélt találkozón nem volt a Nyugatinál senki, Mango nem vette fel a telefont és nagyon szomorúan mentem haza. Aztán utána hívott, hogy ne haragudjak, de a kigyulladt a stúdió alatti kerékszervíz és tiszta pánikban mentették a teljes stúdiófelszerelést. Mikor végül sikerült bemenni az Eastendbe, olyan volt, mintha hazaérkeztem volna. Iszonyat menő volt, hogy egész nap szólt a zene, vagy vett fel éppen valaki, vagy lemezjátszókról hallgatunk zenét, írogattuk a szövegeket, freestyle-ozgattunk, gyakoroltunk. Az egész felállás nagyon tetszett, sok jó emberrel hozott össze a zene szeretete, és én is kipróbálhattam sok izgalmas újdonságot, zenei stílust az alapokra építve. Mangónak iszonyú sok beatje volt és nagyon más, izgalmas, nem mainstream, inkább elektrós, furcsa soundja volt, ami nagyon bejött. Vele könnyű dolgozni, mert ösztönösen hagyja, hogy te is bízz az ösztöneidben. Rögtön el is kezdtünk dolgozni – én kíváncsi voltam és próbára kész, a crew-tól cserébe pedig sok szeretetet, befogadást, bátorítást, zenét, bulit, nevetést és boldogságot kaptam. Itt találkoztam mindenkivel, szó szerint.

tilos_gimmeshot.jpg


Mango Gimmeshot Crew-ján (fent) kívül is rengetegen bábáskodtak a First One felett – Yonderboi, Zagar és Marcel mellett a Kamu és Skeg zenészei is zenéltek rajta. Sokukkal dolgoztál együtt korábban és azóta is, de az az érzésem, hogy mintha itt érett volna be az összes producer munkája. Mintha egészen addig hiányzott volna egy olyan hang a magyar zenei életből, aki köré már lehetett dalokat írni.

Őszintén szólva nagyon meg voltam lepődve, hogy egyáltalán akarnak velem dolgozni emberek, úgy, hogy csak pár éve éltem itt Magyarországon és szinte csak véletlenül csöppentem bele ebben a szcénába, nem sok tudással. De örültem, kipróbálhattam mindent, úgy voltam vele, hogy sok mindent meg kell tanulni, ezért bátran vállaltam a közreműködéseket, szomjaztam értük, örültem minden lehetőségnek. Igen kevés női mc-t ismerek, aki akkor énekelt is, így akik hiphop, triphop, neosoul, alternatív hiphop dolgokat csináltak, azokkal kapcsolatba kerültem, mert ők is ki akartak próbálni mást. Nekem biztos, hogy sorsfordító volt az egész First One-os időszak, és úgy érzem azoknak is, akik akkor körülvettek. Különleges volt, nekem legalábbis mindenképpen.


Milyen volt a lemez visszhangja itthon és külföldön?

sena_first_one_1.jpgÉn már attól kikábultam, hogy volt egy igazi cd, rajta a nevemmel (nevet). Szóval a First One szépen elindult a 2003. december 18-i lemezbemutatótól kezdve és elég gyorsan kezdett körbejárni. Sok ember dolgozott rajta és sokfelé eljutott így a lemez, underground csatornákon meglepő gyorsasággal utazta körbe Magyarországot. A mai napig a legkülönösebb helyeken említik néha egy-egy koncert után, hogy hatott rájuk a lemez, és az a korszak. Eladtunk minden printet, száz darab exkluzív bakelitet is, sokan le is töltötték. Külföldön nem nagyon volt semmi nyomulás, de örömmel hallottam azért innen-onnan a világból, Mexikóból, Amerikából, Indiából, hogy ismerik és szeretik. Az én szememben sikeres volt és sokan is szeretjük.


A First One körüli alkotói műhely zenészei sok más projektben metszették egymást, az egyik ilyen metszéspont Sabák Péter, akivel azóta is sokszor dolgozol együtt.

Igen, a Sabák nagyon fontos része az életemnek. A Kamu zenekarban sok-sok közös élményünk van, velük tanultam egyáltalán színpadra állni élő zenekarral. Együttműködni, írni, alkotni, hallgatni, ismerni, játszani, mint zenekar. Imádom, hogy mindig kísérletezik, különleges progresszív soundja van, amit nagyon szeretek.


Milyen emlékeid vannak Sabák Dizko Stu néven kijött Feet Travelling című lemezének felvételeiről?

A H Stúdióban vettük fel, nagyon jó hangulata, vibe-ja volt. Hűvösvölgyben található, nagyon nyugodt hely, finom fényékkel, kicsit elvarázsolta és megnyugtatta az embert. Sabák ott kipakolva a hangszereket alkotott, itt egy wurlitzer, ott egy Rhodes, itt egy pedál, ott egy csörgő. Jó hangulatú, chillezős lemezfelvétel volt emlékeim szerint, de persze úgy, hogy közben Peti csinált mindent. (nevet) A Feet Travellingről meg nagyjából az van meg, hogy a füzetem az orromon van, és próbálom hiba nélkül elreppelni a szövegeimet.


Cadik Basic című lemezén is dolgoztatok együtt, amin rajtatok kívül az akkori underground hiphop fontos mc-jei is szerepeltek, és bátran lehet J Dilla munkáival egy lapon emlegetni. Bár akkor már megjelentél külföldön DJ Vadim és Marcel lemezein is, mennyiben érezted ezt kiugrási lehetőségnek?

Nem úgy szoktam nekiállni a zenei közreműködéseknek, hogy az mekkora kiugrást jelent nekem. Ezen sosem gondolkozom. Vagy szeretem, vagy nem. Szeretem Cadik zenei világát, van benne egy mély finomság, ami mindig jólesik, örültem, hogy felkért a lemezre. Az ilyen zenét az ember a lélek éltetése miatt csinálja.


Sokáig úgy volt, hogy a második lemezed Sena And The Forward Ever Band név alatt fog megjelenni, mi lett a projekttel? Van remény, hogy egyszer még megjelenik?

sena_2_1.jpgIgen, Sabákkal álltunk neki a Forward Evernek, de nem tudtuk befejezni, mert nekem közbejött az, hogy nekiálltam zenélni az Irie Maffiával, és eléggé beindult. Sabákkal még biztos fogunk együtt dolgozni, de hogy mennyire fogja az tartalmazni a Forward Ever-es dolgokat azt nem tudom. Néha át kell alakulnia a dolgoknak és ehhez idő is kell.


Hogyan értékeled a First One-t 15 év távlatából? Tervezed egyszer kiadni digitális formátumban is?

A First One meghatározta az útvonalam és ezért örökké hálás leszek, hogy a földiek és az égiek összefogtak, hogy létrejöjjön. Szeretem és sokan szeretik. Megörökítette annak az időszaknak a hangulatát és mindig emlékeztet arra, hogy honnan indultunk el, és ez nagyon jó dolog. Sok minden megváltozott azóta, de izgalmas területekre utaztatott. És igen, tervezem majd újra kiadni.


Van jelenleg olyan magyar énekesnő, aki emlékeztet a húszéves Senára?

Háááááát… Nem vagyok képben azzal, hogy az mc hölgyek miket csinálnak manapság, ez az én hibám, mert nem keresem a bulikat, de nem igazán tudok hasonlítgatni. Más a hustle, mások a módszerek. Más módokon, más zenei stílusban vannak kemény csajok, akik nekiálltak kovácsolni zenei útjukat. Mindenkinek más az útja, így senkié nem hasonlíthat a másikéhoz.

interjú: Salamon Csaba


Sena szóban forgó elsőosztályú debütlemeze a First One


És legaktuálisabb dala, a néhány napja kijött ghánai-magyar koprodukció, a Yo Chale Sarkodie-val: 

Címkék: sena
https://recorder.blog.hu/2018/04/22/_itt_talalkoztam_mindenkivel_szo_szerint_sena-interju
„Itt találkoztam mindenkivel, szó szerint” – Sena-interjú
süti beállítások módosítása