Hetven év alatt egyetlen női rendező nyerte csak meg a világ legfontosabb filmfesztiváljának a fődíját. Miközben a #metoo-ügyek és a fizetési egyenlőtlenségek miatt forrong a filmvilág, a cannes-i szervezőknek is el kell gondolkodniuk azon, hogy mi többet tehetnének dekoratív színésznők vörös szőnyeges felvonultatásán kívül. Két női rendező Arany Pálma-esélyesnek kikiáltott filmjét már láttuk is; az egyik előre viszi az egyenjogúság ügyét, a másik épp ellenkezőleg.
Az idei cannes-i zsűriben öt nő (köztük Kristen Stewart, Léa Seydoux és Ava Duvernay) és négy férfi dönt a 71. Arany Pálma sorsáról. Óriasi a nyomás rajtuk a #metoo évében, hogy ha lehet, nőt válasszanak. A zsűri elnöke, Cate Blanchett maga is elmondta, hogy mennyire lehangolta a tavalyi jubileumi cannes-i fődíjasok csoportképén, hogy egyetlen nőt (Jane Campion, Zongoralecke - ráadásul megosztva nyerte meg a fődíjat az Isten veled, ágyasommal 25 évvel ezelőtt) vett körül a rengeteg férfi nyertes.
A fesztivál programigazgatója minden évben elmantrázza, hogy nincs kvóta, egyetlen film sem azért kerül be a versenyprogramba, mert nő rendezte és továbbra is csak a minőség fog dönteni. Nyilván Cate Blanchett is visszautasította a pozitív diszkrimináció lehetőségét és három éve, amikor Jane Campion volt a zsűrielnök, ő sem tett azért, hogy bővüljön a női társaság körülötte az elitklubban. Más kérdés, hogy miből válogathatnak. Az átlag húsz versenyfilm közül rendre maximum három-négyet rendezett csak nő és az utóbbi évek olyan remekművei, mint a Mustang, a Nyers vagy a Csajkor például a párhuzamos szekciókban tűntek fel.
Az utolsó komoly lehetőség két éve adódott, hogy nőt díjazzanak, amikor a versenyprogramból toronymagasan kiemelkedett Maren Ade zseniális filmje, a Toni Erdmann (a Screen Daily kritikai összesítőjében máig tartja a legmagasabb pontszám rekordját), valamint Andrea Arnoldtól az American Honey. A George Miller vezette zsűri, benne Nemes Jeles Lászlóval, azonban utálta a Toni Erdmannt, Arnoldnak pedig dobtak egy bronzéremmel felérő zsűri díjat, amiből már volt neki kettő korábbról.
A Toni Erdmann mellőzése valószínűleg minden idők legrosszabb zsűridöntései között marad meg a filmtörténelemben, de azóta eltelt két év; felszínre került egy rakás mocskos történet zaklatási ügyekről, derékba tört karrierekről és elképesztő fizetési egyenlőtlenségekről, és most van az a pillanat, hogy a filmiparban dolgozó nőknél betelt a pohár. Idén végre nem azért vannak Cannes-ban, hogy a divatházak modelljeiként pávázzanak a vörös szőnyegen, hanem konkrét változásokat szeretnének elérni. Az 5050-2020 csoport kezdeményezére a fesztivál is kötelezettséget vállalt arra, hogy két éven belül egyenlő számban foglalkoztat majd nőket és férfiakat a szelekciós bizottságokban is.
A leglátványosabb akciót pedig a Les filles du soleil című versenyfilm vörös szőnyeges premierjére időzítették: 82 nő - köztük Blanchett, Stewart, Agnès Varda, Marion Cotillard, Patty Jenkins, Salma Hayek - állt némán a fesztiválpalota lépcsőin, azt szimbolizálva, hogy 71 év alatt pontosan ennyi női rendező vonult itt fel, míg férfi kollégáik közül 1688, azaz a nők sosem érhették fel igazán a lépcső tetejére. A csodálatos pillanatba csak egy dolog tudott belerondítani, hogy utána levetítették a Les filles du soleilt, azaz az idei három versenybe került női rendező közül az egyik, Eva Husson filmjét.
Moving, historic, 82 women from all countries and professions in cinema have just made the red carpet entrance for LES FILLES DU SOLEIL (GIRLS OF THE SUN) by Eva Husson. #Cannes2018 #Competition pic.twitter.com/0YY9SNbRqg
— Festival de Cannes (@Festival_Cannes) May 12, 2018
Husson beválogatása meglepetés volt, sokan arra számítottak, hogy ha lesz idén francia rendezőnő a versenyben, az Claire Denis (az 1988-as Csokoládé óta nem hívták meg) vagy Mia Hansen-Løve lesz, de Husson előző filmje, a Bang Gang (A Modern Love Story) ígéretes bemutatkozás volt és idén úgy tűnt, hogy a jelszó amúgy is a fiatalítás. A kurd női harcosokról szóló drámában viszont az égvilágon semmi fiatalos nincs: kiszámítható, sablonos és hatásvadász. Ráadásul muníciót ad azoknak a hímsovinisztáknak, akik úgy gondolják, hogy egy nő által rendezett filmben folyamatosan sírni, lelkizni és gyermekeket menteni kell.
Pedig a téma erős és a főszereplőkre sem lehet panasz, de Husson minden drámaiságot megöl olyan elcsépelt eszközökkel, mint harsány, patetikus zene, visszaemlékezések és szájbarágós narráció. Persze minden évben bekerül egy-egy ilyen fontoskodó háborús dráma a versenybe, elég csak Sean Penn bűnrossz The Last Faceére vagy Michel Hazanavicius jószándékúan banális The Searchére gondolni. A Les filles du soleil azonban nem csak egy baklövés a 21 versenyfilmből, hanem egy óriási elszalasztott lehetőség az idei háromból.
Még szerencse, hogy egy nappal később jött Alice Rohrwacher és megvédte a nők becsületét. Négy évvel ezelőtt a Csodák zsűrinagydíja nem tűnt teljesen indokoltnak, de alaposan felsrófolta a várakozásokat és látatlanban a legtöbben arra tippeltek, hogy a Lazzaro Felice számára logikus előrelépés lenne egy Arany Pálma. Az esélyek erre a bemutató után is erősek, bár a naiv parasztfiú mágikus realizmusba hajló története jóval szerényebb, mint azt egy cannes-i fődíjastól várná az ember.
Rohrwacher stílusa teljesen egyedi és minden pillanatban képes rá, hogy meglepje a nézőt. A film első fele alapján például egy teljesen más filmre számítunk, mint amit egy váratlan fordulat után a második részében kapunk. A meseszerű elemek és a kőkemény realizmus között viszont annyira magabiztosan egyensúlyozik, hogy egy percre sem merül fel kétely afelől, hogy ne egy teljesen aktuális, a mai Európára releváns történetet mesélne el. A képeslapok Olaszországa hiányzik a filmből; egy olyan valóságot látunk, ahol a szegények bármit tesznek, mindig szegények maradnak, csodákban hinni pedig egy reális alternatíva marad.
A harmadik női rendező, a libanoni Nadine Labaki filmjét, a Capernaumot az utolsó előtti napon mutatják be és az elvárások talán még a Lazzaro Felicénél is magasabban vannak, miután a fesztivál első napjaiban a filmért óriási harcot vívtak a forgalmazók és amerikai vevője, az Oscarokra szakosodott Sony Pictures Classics nagyszabású díjkampány kíséretében készül az év végén bemutatni.
szerző: Onozó Róbert
A cannes-i filmfesztivál ideje alatt a Recorder újságírói folyamatosan tudósítanak a helyszínről itt a site-on, a pillanatnyi benyomásaikat pedig a Twitteren (Onozó Róbert, Varga Ferenc) közlik.
