Lemeztáska – Gőz László

2018.05.04. 14:14, rerecorder

goz-laszlo2_foto_hrotko-balint.jpg

Kettős jubileumot ünnepel május elején Gőz László, az idén húszéves BMC Records és az öt évvel ezelőtt megnyílt Budapest Music Center alapító-vezetője, aki több év szünet után zenészként is újra aktív. Ideje hát sorra venni zenei (és nemzenei) hatásait és kedvenceit. Pláne, hogy ma, május 4-én indul a BMC jubileumi hétvégéje, rengeteg izgalmas programmal.

Gőz László harsonás a hetvenes évektől zenél klasszikus- és jazzformációkkal (Interbrass, 180-as csoport, Brass Age, Bone Collection, ESP Group – nem beszélve számtalan közreműködéséről mindenféle műfajban). Számos remek lemez őrzi játékát, de emellett alapítója a Magyar Zenei Információs Központnak, amiből kinőtt a Budapest Music Center lemezkiadó és a BMC ház is, megannyi funkcióval (információs központ és könyvtár, koncerthely, lemezstúdió stb.). A BMC Records 1998-ban indult, tehát idén húszéves, az azóta eltelt időszakban az európai jazz és kortárszene hanglemezkiadásának jelentős tényezőjévé vált. Gőz László ráadásul hosszú évek után zenészként is újra aktív, a Moment’s Notice improvizációs trióval koncertezik és készül lemezre. Lássuk, ki mindenki és miniden hatott rá!


Első zenei emlék

Lorántffy Zsuzsanna Zenei Általános Iskola, első osztály, 1961. Minden a zenéről szólt, napi egy énekóra és heti két kóruspróba. Pont ötvenöt éve, kilencévesen már a Zeneakadémián énekeltem az iskola szokásos zeneakadémiai évzárókoncertjén. Aztán a mozi, az orosz filmek fantasztikus zenéi. 1965-ben kivezettek a moziból, mert A kőszívű ember fiai zenéjének ritmusát dübörögtem a lábammal. Egyébként Farkas Ferenc zenéje volt, aki éppen most lenne 113 éves.


Első lemez, amit saját pénzből vett

01_towner.jpgJazzlemez volt az első, Ralph Towner Solstice-e (1975, ECM). Ralph Towner gitározott, Jan Garbarek szaxofonozott, Eberhard Weber bőgőzött és Jon Christensen dobolt. Azóta is imádom ezt a lemezt és az egész életemet végigkísérte az ECM lemezkiadó. Manfred Eicher alapította 1969-ben, majd 2019-ben ünnepli ötvenéves fennállását. Meghatározó ez a cég az európai zenei életben, sok ezer kiadvány és több tízmillió eladott lemez jellemzi. 1998-ban, a BMC alapításakor találkoztam vele először, azóta is nagyon jóban vagyunk, rengeteget tanultam tőle.



Zene, ami zenélésre inspirálta

A hatvanas évek végén a Cream, Frank Zappa, a Blood, Sweat And Tears, a Chicago és aztán sok-sok száz jazzlemez.


Kedvenc harsonás

g5_fontana.jpegFrank Rosolino és Carl Fontana. Egyébként száz harsonásból kilencvenkilenc mondja ezt a két nevet. A sors és a szerencse úgy hozta, hogy 1998-ban játszhattam Fontanával egy lemezen, ez már a BMC kiadásában jelent meg (The Hungarian Jazz Trombone Company with Carl Fontana: First Time Together). Ez az album volt Carl Fontana utolsó felvétele.


Meghatározó koncertélmény nézőként

Keith Jarrett koncertje Székesfehérváron, az Alba Regia Jazz Fesztiválon 1972-ben. Aztán számos klasszikuszenei koncert, köztük a Bartók Vonósnégyes kultikus Beethoven-sorozata a hetvenes évek közepén volt rám a legnagyobb hatással.


g1_180-as.jpgMeghatározó koncertélmény előadóként

Az Interbrass együttes 1974-ben és a 180-as csoport rengeteg koncertje.



Hatások a 180-as csoport indulásakor

Akkoriban már egy jazz és egy klasszikus konzi és főiskolai oktatáson túl voltunk, és minden 20. századi zene érdekelt. De természetesen a minimálzene volt akkor a legújabb és ezen a szálon indult el a csoport is.


g2_brass_age.jpgHatások a Brass Age indulásakor

Farkas Misi, a zenekar zeneszerzője és zongoristája volt a hatás. Egészen kiemelkedő komponista volt, sötét körülmények között ment el a világból. Egyetlen lemez (Tones, 1988) őrzi ezt az időszakot.


Hatások az ESP Group indulásakor

Minden akkori zene. 1999 az effektek megjelenésének nagy korszaka. És persze hatás a három fantasztikus zenész. Erdélyi Péter zeneszerző és zongorista, Studniczky László basszusgitáros és Gyenge Lajos dobos. Nagyon vidám és sikeres évek voltak, két lemezt is csináltunk, a Colourst 1999-ben és a Night Sounds-ot 2001-ben.


g4_esp_night.jpgInspiráció a Magyar Zenei Információs Központ alapításához

Azokban az években, 1989 után felszámolódtak az állam által létrehozott és finanszírozott hazai és nemzetközi koncerteket szervező irodák. Nehéz volt ezek nélkül külföldön koncertezni. De alapvetően ez már nem rólam mint zenészről szólt, hanem a magyar zenéről, azaz a magyar művekről és magyar muzsikusokról. A helyzet és az éppen kapóra jövő internet alakította így.


Inspiráció a lemezkiadó alapításához

Az ECM kiadó. És hogy valami más „alkotói” munkát is végezzek a zenélés mellett.


Kedvenc magyar lemez

loksi.jpgRengeteg, felsorolhatatlan, sok-sok klasszikus- és jazzlemez. Ezért is alapítottam lemezkiadót, aminek ma már 270 címből álló katalógusa van és a világon mindenhol elérhetők a kiadványaink. Számos szakmai díj bizonyítja a magyar művek és zenészek nagyságát.


Kedvenc magyar dal

Nincs egy kedvenc, de a magyar népzenében van vagy száz.


Kedvenc poprocklemez

Ha magyar, akkor sok LGT-lemez, amin játszottam. Ha külföldi, akkor Donald Fagen- és Sting-lemezek.


02_bach.jpgKedvenc klasszikus mű

Bach-passiók és Sztravinszkij Miséje.


Kedvenc kortárs klasszikus mű

Részrehajlóan Eötvös Péter nekem írott műve, a Paris-Dakar.


Kedvenc klasszikus jazzlemez

03_miles_kind_of.jpgA Kind Of Blue, egyszer kiszámoltam, legalább ezerszer meghallgattam.


Kedvenc improvizációs lemez

Barre Philips bőgős sok-sok albuma, és megint részrehajlóan a Moment’s Notice triónk hamarosan megjelenő első lemeze. A trió tagjai: ifj. Kurtág György billentyűs hangszereken, Lukács Miklós cimbalmon és én harsonán, fúvósokon.


Minden idők legjobb lemeze

Egy ilyen nincs, de van, amit elvinnék a lakatlan szigetre: Glenn Gould-lemezek és Miles Davis összes lemeze.


04_miles.jpgLemezgyűjteménye legkülönlegesebb/legértékesebb darabja

Miles Davis és Gil Evans összes (The Complete Columbia Studio Recordings, 1996), amiben benne vannak az elrontott felvételek is, ez réztokban kapható hatlemezes box, limitált kiadás. De azt hiszem, hogy nekem van a legtöbb ECM-lemezem és ez egyben ötven év gyűjteménye, ez biztos, hogy nagy érték, legalább is számomra.


Kedvenc ECM-lemezek

Keith Jarrett: My Song (1978) (lent). Jan Garbarek: Rites (1998). Kurtág György: Complete Works For Ensemble And Choir (2017).


Olyan zene, ami nagyon elüt a kedvenc stílusaitól, mégis nagyon szereti

Dés Laci lemezei. Sok albumán játszottam is, de a színházi darabjait is nagyon szeretem, most éppen a balettzenéjét hallgatom rengeteget. Nagyon sokat köszönhetek neki.


05_jarrett.jpgZene, amitől boldog lesz

Filmzenék, nagyon sok…


Zene, ami elgondolkodtatja

Ligeti György, Kurtág György és Eötvös Péter lemezei.


Kedvenc zene utazáshoz

Charlie Parker és sok-sok cool zene.


Kedvenc zene éjszaka, sötétben hallgatni

Jan Garbarek, Hans Zimmer, Sosztakovics, Schönberg. Attól függ, hogy milyen évszak van.


bmc_modern_art_o.jpgKedvenc friss, idei lemezek

Minden 2018-as BMC-lemez, most éppen a Modern Art Orchestra Bartók-lemeze, a 15 Hungarian Peasant Songs szól.


Kedvenc zene tavasszal

Hát ez érdekes, mert közhely, de Vivaldi versenyművei, amiket Czidra László blockflötén játszik.


Gőz
-fotó: Hrotkó Bálint


A BMC ünnepi hétvége teljes programja erre.

Facebook-eseményoldalak erre
, külön kiemelnénk a ma május 4-i esti Da Capo ünnepi koncertet, és a holnapi, május 5-i Szemző-Gőz mozikoncertet.

https://recorder.blog.hu/2018/05/04/lemeztaska_goz_laszlo
Lemeztáska – Gőz László
süti beállítások módosítása