Utcán a Recorder magazin 61. száma!

2018.04.20. 14:49, rerecorder

fb_cover61.png

Mától a szokásos és új helyeken (a REC061 aktuális terjesztési pontjai itt) lehet felkapni vagy itt házhoz rendelni a 61. Recorder magazint, amelynek címlapja és Front interjúja is kapcsolódik aktuális fókusztémánkhoz, ami Debrecen zenei életét mutatja be Debrecen & pop címmel. Ennek örömére most Debrecenben is terjesztjük a Recordert (12 helyszínen - lásd a terjesztési pontokat), sőt április 28-án, majd május 5-én lesz két lapbemutatós eventünk is a Nagyerdei Víztoronyban - előbbi Jónás Veráékkal, utóbbi a neóval. A 2018 áprilisi, idei harmadik lapszámban ismét helyet kapott Filmrecorder című filmes mellékletünk is - a teljes tartalom alább.

rec61_cover_1.jpg- Lemeztáska-interjú az idén húszéves BMC lemezkiadó és az idén ötéves Budapest Music Center alapítójával, a zenészként is jelentős Gőz Lászlóval

- Trendben maradunk: bemutatjuk a hiphop legnagyobb aktuális producerét, aki ebbéli minőségben is nagyobb sztár lehet, mint a 21. század eddigi sztárproducerei, valamint ő is a ghostproducerek világából érkezett, szólunk hát erről is

- még Trend: egyre-másra jelennek meg magyar előadók külföldi lemezcégeknél: az előző lapszám cikkét folytatjuk a 21. századi példákkal

- Hangszerkollektorban Szalay András debreceni származású hangszerfejlesztő, aki naggyá tette a Muse-t

- Frontcikkben tehát a debreceni Lukács & Szabó-interjú

- A Debrecen & pop fókusztémában pedig végigvesszük a város poptörténetét, bemutatjuk a legjobb helyeit, a legklasszabb feltörekvő zenekarokat (a kezdő 11-et) és a város elektronikuszenei múltját, jelenét

- Filmrecorder című új mellékletünkben olvasható egy Rév Marcell-interjú, egy portré Timothée Chamelet-ről, összeszedtük a legjobb új magyar rövidfilmeket, írtunk a true crime-sorozatokról, plusz persze filmet ezúttal is kritizáltunk, mégpedig a Kutyák szigetét

- Fotórecorderben ezúttal a kiváló koncertfotós, Réti Zsolt szerepel

- Világrecorderben ezúttal bemutatjuk a régió legfontosabb nyári folk- és világzenei fesztiváljait

- a Profülben Papp László, azaz NVC, Subotage, Surfalone kritizálja, az új Daniel Avery LP-t

- kiemelt Lemezkritika az új Mount Eerie-ről és az év eddigi legjobb poplemezéről, Kali Uchis bemutatkozásáról.

- Négy friss magyar albumról írtunk recenziót: The Qualitons, Gosheven, mïus, DRMRZ

- további sok kis kritika (Amen Dunes, Sarah Blasko, Sunflower Beam, Frankie Cosmos, Cardi B, Hinds stb.) valamint szemlézzük a legjobb áprilisi elektronikuszenei lemezeket

- a magazin a szokásos koncert- és partiajánlóval zárul.


Gyors lapkeresést, jó olvasást! Májusban jövünk a következő lapszámmal!


A korábbiak (kivéve az elsőt, ami már sold out) és az új lapszám itt megrendelhető, és már elő is fizethetsz a magazinra itt.

a korábbi számok fókusztémái:

a 2011. júliusi REC001 Popzene és nyár (SOLD OUT)
a 2011. szeptemberi REC002 Popzene és homoszexualitás
a 2011. novemberi REC003 Popzene és gyerekek

a 2012. februári REC004 Popzene és drogok
a 2012. májusi REC005 Vidék vs főváros
a 2012. augusztusi REC006 Popzene és sport
a 2012. októberi REC007 Popzene és divat
a 2012. decemberi REC008 Popzene és édesség

a 2013. január-februári REC009 Zenepuzzle
a 2013. március-áprilisi REC010 Újrakezdők
a 2013. májusi REC011 DM-láz
a 2013. júniusi REC012 a Magyar hiphop
a 2013. júliusi REC013 Summer jam
a 2013. augusztusi REC014 Italdiszkó
a 2013. szeptemberi REC015 Újsuli
a 2013. októberi REC016 1993
a 2013. novemberi REC017 Art és pop
a 2013. decemberi REC018 Topzenék 2013

a 2014. január-februári REC019 Pénz és zene
a 2014. márciusi REC020 Archív zene
a 2014. áprilisi REC021 Politika és pop
a 2014. májusi REC022 Könyv és pop
a 2014. júniusi REC023 Brazilradar
a 2014. július-augusztusi REC024 Fesztiválszezon
a 2014. szeptemberi REC025 Skócia és zene
a 2014. októberi REC026 Design és zene
a 2014. novemberi REC027 1994
a 2014. decemberi REC028 Topzenék 2014

a 2015. január-februári REC029 Pszichológia és zene
a 2015. márciusi REC030 Apropó Björk!
a 2015. áprilisi REC031 EcoRecorder
a 2015. májusi REC032 Irodalom és zene
a 2015. júniusi REC033 Shamir
a 2015. július-augusztusi REC034 Tame Impala
a 2015. szeptemberi REC035 Gasztro és zene
a 2015. októberi REC036 1995
a 2015. novemberi REC037 Magyar zene 2000-2014
a 2015. decemberi REC038 Topzenék 2015

a 2016. január-februári REC039 Film & zene
a 2016. márciusi REC040 Zene & Iskola
a 2016. áprilisi REC041 Egzotikus zene
a 2016. májusi REC042 Japán & zene
a 2016. júniusi REC043 EB & zene illetve Jamaica és zene
a 2016. július-augusztusi REC044 Olimpia
a 2016. szeptemberi REC045 Pluszmínusz 5: Ötéves a Recorder
a 2016. októberi REC046 1996
a 2016. novemberi REC047 Ambient
a 2016. decemberi REC048 Topzenék 2016

a 2017. január-februári REC049 Pécs & pop
a 2017. márciusi REC050 50 magyar poppillanat
a 2017. áprilisi REC051 Norvégia & zene
a 2017. májusi REC052 Shoegaze
a 2017. júniusi REC053 Víz és zene
a 2017. július-augusztusi REC054 Pop 1854-1954
a 2017. szeptemberi REC055 Kazetta Forever
a 2017. októberi REC056 1997
a 2017. novemberi REC057 Világzene 30
a 2017. decemberi REC058 Topzenék 2017

a 2018. január-februári REC059 Dance & rock
a 2018. márciusi REC060 Jack White.

https://recorder.blog.hu/2018/04/20/utcan_a_recorder_magazin_61_szama
Utcán a Recorder magazin 61. száma!
süti beállítások módosítása