2018. január 23-án hunyt el Hugh Masekela trombitás, a dél-afrikai jazz atyja. Nélküle alighanem másként alakult volna az apartheid ügye és Nelson Mandela sorsa, Paul Simon ma jó eséllyel ellentétesebb megítélésű lenne és sokat tett a pán-afrikai mozgalomért is. Az 59. Recorder magazin Világrecorder cikke következik.
„Your trumpet pumps the wind
into a bold, metallic roar;
the universe throbs in awe
a worsted thunder whines
in a blue corner of the sky
Waiting, waiting for the Rain”
Az afrikai Niyi Osundare, az egyik legismertebb afrikai költő írta ez a verset Hugh Masekeláról, aki idén januárban halt meg. Nem is a szépsége miatt hozom elsősorban ide, hanem hogy érzékeltessem, Hugh Masekela mennyire központi figura volt a múlt század második felének afrikai kultúrájában. És egyben a korszak egyik legpolitikusabb művésze, ez pedig dél-afrikai feketeként ebben az időszakban gyakorlatilag megúszhatatlan volt.
Mandela zenei hátországa
Masekela, Miriam Makeba és a Ladysmith Black Mambazo (lent) – ők alkották a dél-afrikai feketék zenéjének és apartheid-ellenes mozgalmának csatársorát és persze Nelson Mandela zenei hátországát. Masekela és a Ladysmith Black Mambazo éppen idén turnézott volna közösen Mandela születésének százéves évfordulója alkalmából, de Masekala januári halála miatt ez így már nem fog megvalósulni.
Mindhárman részt vettek Paul Simon sokat kritizált, ám számukra nagyon fontos Graceland-turnéján. Makeba volt az első, aki az ENSZ elé vitte az apartheid ügyét. Masekela írta meg a Bring Him Back Home-ot, ami Mandela bebörtönzése alatt nagy mozgalmi sláger lett. Az apartheid utolsó két áldozata pedig éppen a Ladysmith Black Mambazo két tagja volt, akiket egy fehér biztonsági őr lőtt le, gyakorlatilag percekkel a rendszer bukása előtt.
Masekela, a kiemelkedő trombitás
Hugh Masekela trombitás volt, a hatvanas évek amerikai jazz-szcénájának mércéjével mérve is kiemelkedő trombitás. Az átlagos dél-afrikai feketékénél jobb körülmények közé született, ami nem jelentett sokat, de ahhoz elég volt, hogy a feketék számára – legalábbis a bezárásig – elérhető egyik legjobb egyházi iskolába járhatott. Ebben az iskolában volt az egyik tanára egy pap, későbbi anglikán püspök, Trevor Huddleston, aki iskolai zenekart is alapított a diákokkal, amelyben Masekela trombitált. Huddlestonnak nagy szerepe lett Masekela életében is és abban is, hogy a világ felfigyelt az apartheidre – amikor 1954-ben a fehér elnyomás intézményesült az országban és nem sokkal később az iskolát bezárták, Huddleston visszatért az Egyesült Királyságba és könyvet írt a dél-afrikai helyzetről, ami komoly hatást gyakorolt, elsősorban a brit és az amerikai közvéleményre. A könyv amerikai promóciós útján beszélt egy újságírónak az iskolában működő zenekarról és benne a tehetséges Masekeláról – ennek a történetnek a hatására pedig Louis Armstrong elküldte az egyik hangszerét az akkor 17 éves Masekelának Dél-Afrikába, ami megadta a végső lökést a fiúnak a zenészpályához.
Az apartheid
Masekela az ötvenes évek végén már belekeveredett a mozgalomba, játszott a feketék pártja, az ANC nagygyűlésén – itt ismerkedett meg a nála húsz évvel idősebb Mandelával –, majd Miriam Makebával (jobbra) együtt egy fekete musicalben szerepeltek. Makebának már 1959-ben el kellett hagynia az országot, miután megvonták az állampolgárságát, mert szerepelt egy apartheid-kritikus amerikai filmben. Egy évvel később Masekela is lelépett – ez az év, 1960 volt az, amikor betiltották az ANC-t és ekkor volt a sharpeville-i mészárlás, amikor a feketék utazási korlátozása ellen tüntető tömegben 69 embert lőttek le a rendőrök. Sharpeville fordulópont volt: ezután váltottak a feketék az alkotmányos, politikai tiltakozási módszerekről földalatti, fegyveres ellenállásra, ekkor tartóztatták le Mandelát és erre volt reakció az ország nemzetközi elszigetelése. És ekkor menekültek külföldre sokan, köztük Masekela is.
Masekela karrierje
Masekela New Yorkba ment Makeba után, akivel össze is házasodtak, bár csak alig két évre, ami inkább csak egy epizód a halálukig összefonódott életükben. Masekela menő dzsessztrombitásnak indult Amerikában – ismerte Gillespie-t, Davist, Coltrane-t, Monkot, de hamarosan az akkori irányzatoktól oldalra lépve saját, afrikainak szánt jazz-hangzással állt elő, ami már egyre kevésbé volt jazz, legalábbis jazz-számok nem szoktak hetekig a slágerlista tetején tanyázni, mint a Grazing In The Grass 1968-ban. És a legendás Monterey Pop Fesztiválon sem jazz-zenészek léptek fel, hanem Hendrix, Joplin, a Grateful Dead, Otis Redding, Simon & Garfunkel (ez még fontos lesz) és mások – plusz két nem amerikai: a hippi-korszak érzékenyítő-tréningjének keretében divatba jött „világzenész”, Ravi Shankar és Hugh Masekela.
Masekela ekkor egy pillanatra nagyon híres volt – hollywoodi barátok, tengerparti villa, – de egyre inkább belekeveredett az élesedő amerikai polgárjogi mozgalomba is. Makeba, miután Masekelával elváltak, Stokely Carmichaelhöz, a keményvonalas polgárjogi csoport, a Black Panthers vezetőjéhez ment feleségül és Masekela is egyre politikusabb lett. Már az egyik 1966-os lemezén (The Emancipation Of Hugh Masekela) félmeztelen fekete Lincolnként mosolygott, és ehhez jött aztán az egyre keményvonalasabb polgárjogi aktivitás, a vietnami háborúellenes mozgalom. Na és drogbirtoklás miatt felfüggesztett börtönre is ítélték.
Makeba és Carmichael 1969-ben elhagyták az Államokat és Guineába költöztek, ahol Carmichael az elnök tanácsadója és a pán-afrikai mozgalom egyik fő ideológusa lett. Masekela 1972-ben ment utánuk és a következő tíz évet afrikai vándorlással töltötte: hol Fela Kutinál lakott, hol Zairéban, hol Ghánában csinált mindenféle projekteket, mígnem végül Botswanában, a dél-afrikai határ közelében telepedett le, lemezeket készített, zeneiskolát nyitott.
A Paul Simon-botrány
1986-ban aztán Paul Simon megjelentette Graceland című lemezét, ami majdnem akkora hatással lett a dél-afrikai zenére, mint amekkora botrányt okozott akkoriban. A lemez esztétikailag is megosztó (próbálom finoman érzékeltetni, hogy én például viszketést kapok tőle), de politikailag egy ilyen távlatból már nehezen elképzelhető balhé lett belőle. A Dél-afrikai Köztársaságot akkor már hosszú ideje teljes nemzetközi elszigetelés, formális ENSZ-bojkott sújtotta, amely kiterjedt a sportra (a dél-afrikaiak nem vehettek részt világversenyeken és külföldi csapatok sem látogattak oda), a filmre (nem mutathattak be ott külföldi filmeket és dél-afrikaiakat sem forgalmaztak külföldön) és egyebek mellett a zenére is. Ez a hetvenes-nyolcvanas évek legfontosabb nyugati politikai-értelmiségi ügye volt, és Simon formálisan megszegte a bojkottot, amikor Dél-Afrikába ment, hogy ottani feketékkel vegye fel lemezét. Abban a korban – amikor Peter Gabriel népszerű számot (Biko) írt Steve Bikoról, a Fekete Lelkiismeret mozgalom harmincévesen egy pretoriai cellában agyonvert vezetőjéről –, ez olyan ballépés volt, amelynek következtében Paul Weller és (az egyébként Paul Simon-rajongó) Billy Bragg vezetésével tömegek tüntettek a Royal Albert Hall előtt, amikor Paul Simon Gracelandjének lemezbemutató koncertje volt.
A Masekela-mentés
Masekela nem szerepelt a lemezen, hiszen nem Dél-Afrikában élt. Viszont ő mentette kapufára a Simonnak (akivel Monterey óta ismerték egymást) már igen kellemetlen helyzetet. Ő megfellebbezhetetlen erkölcsi tekintélynek számított apartheid-ügyben és egyedül ő állt Simon mellé, amikor azt javasolta, hogy csináljanak egy nagy Graceland-turnét, amelybe beszáll ő, Makeba és rengeteg dél-afrikai fekete zenész, akiket a kulturális bojkott ugyanúgy sújtott, tehát akkor már legalább egy évtizede nem léphettek fel külföldön. Ráadásul a program felében nem Simon számait, hanem a saját zenéjüket játszhatták. Masekela a turnéra írta a legnagyobb anti-apartheid slágert, a Mandeláról szóló Bring Him Back Home-ot, mindig ezzel zárták a koncertet. Így futott be a Ladysmith Black Mambazo, amely a lemezen és a turnén is szerepelt és azóta éppen pár hete kapták meg az ötödik Grammyjüket (bár, Simon visszaemlékezése szerint a törzsi ellentétek miatt a többséget képviselő xhosa zenészek nem álltak szóba a zulu LBM-tagokkal, amely ellentétnek aztán a szintén xhosa Mandela vetett véget).
Az apartheid a kilencvenes évek elején véget ért, Masekela hazaköltözött és innentől leginkább jutalomjáték volt. A Ladysmith Black Mambazo zenélt, amikor Mandela átvette a Nobel-díjat, Masekela fújt a dél-afrikai foci vb megnyitóján. Makeba 2008-ban, Masekela pedig most halt meg. A Ladysmith Black Mambazo, az alapító Joseph Shabalala és fiai, még ma is turnéznak.
Weyer Balázs
