Ma harmincnyolc éve, 1980. március 2-án mutatkozott be a Hungaria, mármint az az együttes, amelyik az ország egyik legnépszerűbb zenekara lett és minden korábbi inkarnációját felülmúlta sikerben, elismerésekben. Fenyő Miklós egy minden mindegy helyzetben 19-re lapot húzott és nagyot nyert.
No Future
1979 őszén a Hungária együttes elég nagy bajban volt. Itthon bukott zenekarnak számítottak, a kutya sem volt kíváncsi rájuk. És a banda mindenese, aki a külföldi pénzes haknikat szervezte, lelépett, disszidált. Az is benne volt a pakliban, hogy ennyi volt, nem folytatják tovább. No Future, ahogy a punkok mondanák.
Pedig tíz éve még olyan szép volt minden. 1968-ban a Hungária (hol a-val, hol á-val írták a nevüket, az 1978-as Beatles-láz kislemeztől következetesen a-val – a szerk.) megnyerte a Ki Mit Tud?-ot, rá egy évre közönségdíjat kaptak a Táncdalfesztiválon. Sikereket arattak az Ifiparkban is. Sztárok lettek. 1970-ben megjelent első albumuk, a Koncert a Marson, ez követte ’71-ben a második, a Tűzveszélyes (érdekes, izgalmas pszichedelikus és prog rock szól ezeken). Aztán, mintha mindent elvágtak volna. Erdős Péter nem kedvelte Fenyőt, a lemezgyár ejtette a bandát. Lemezanyagukat elkaszálták, nem szerepeltek a tévében sem. Album nélkül nem volt csatorna a közönséghez. Kényszerű tagcserék is nehezítették a helyzetet, a tehetséges Barta Tamás gitárost például az LGT szipkázta el Fenyő mellől. A mellőzött Hungária, egy német menedzser segítségével, külföldön próbált szerencsét. Az NDK-ban vendéglátóztak, időnként Nyugat-Berlinben is felléptek.
Beatles-nosztalgiaműsorral próbálkoztak. Itthon egyre inkább elfelejtették őket. Az igazi mélyütést 1978-ban kapták Erdőséktől. Előző évben elindultak a Metronóm ’77 nevű tévévetélkedőn. Azt ígérték nekik, ha jól szerepelnek, kijöhet a lemezük. Stúdióba mentek, felvették az anyagot, pénzt, munkát, energiát raktak bele. Az album mégsem jelent meg. „Tudjátok, amikor Szűcs Juci anyagát meghallgattuk, akkor itt, a szívem tájékán éreztem valamit, amikor a magukét meghallgattuk… szar, uraim, ez szar” – mondta nekik a szakállas popcézár. Míg a Hungária Berlinben próbált pénzt keresni, kisebbfajta rendszerváltás történt a magyar rockban. Feltűntek a diszkózenekarok, -előadók és a kemény rockbandák. A Hungária mindebből teljesen kimaradt. Talajt és közönséget is vesztett. Aztán egy kulcsjátékost is. A hetvenes évekbeli Hungáriának a basszusgitáros, Sípos Péter volt a motorja, az esze. Ő szervezte az itthoni és a nyugati bulikat, ő tárgyalt mindenkivel, intézte a telefonokat, a könyvelést, az útlevelet és a pénzügyeket. Neki voltak kapcsolatai, ismerősei a magyar és a keletnémet ORI-nál. Sípos megunta az itthoni állandó szívatást. A ’79-es turné után úgy döntött, kint maradt Nyugat- Berlinben. Nélküle teljes lett a káosz, a banda leállt. Fenyő Miklósban komolyan felmerült, hogy valami rendes, polgári foglalkozás után néz. Újságírónak jelentkezett a Népsportnál.
A Hungáriának el kellett döntenie, hogyan tovább. Szétmenjenek vagy kitaláljanak valamit. A szokásos helyen, Fenyő Miklós Pozsonyi utcai lakásán találkozott a maradék három tag, hogy megbeszéljék, mi legyen. Fenyő és Kékes Zoltán, a gitáros már elmúlt 30. Mindkettőnek volt családja. Szikora Róbert, a dobos, 26 éves volt. Fenyő azzal csábította a bandához még 1975-ben a Fermből, hogy lesz majd lemez, hazaviheted a szüleidnek. És még egy darab lemezt sem vihetett haza a szüleinek.
Végül úgy döntöttek, megpróbálják még egyszer. Valami mással.
Hogy honnan jött a rock and roll Hungária ötlete, arra már mindenki máshogy emlékszik. „1978-ban a Made in Hungary fesztivál után Nyugat-Berlinben, hangbeállás címén ökörködtünk kicsit, rock and rollt játszottunk, kinti menedzserünk, Michael Siegel felkapta a fejét. Ilyet is tudtok? A következő bulira már be is kellett iktatni a rock and roll-blokkot, külön húszperces Elvis és oldies rock and rollt játszottunk” – mondja Szikora Róbert Zoltán János 2007-ben megjelent Szerethetsz is meg nem is című könyvében. 1986-ban, egy Riskó Géza-féle R-Go kötetben így mesélte a sztorit: „Jött egy távirat Siegeltől: új buli, tessék rock and rollt játszani. Küldte az új lemezeket, hogy mi az új fazon. Nagyon jó orra van a srácnak. Küldte az újságokat is, tessék így kinézni, lenyalni a hajat. Megadta az utat. Ezután mást nem kellett, mint hogy megtanuljuk egy az egyben a küldött számokat.” Fenyőről is jelent meg könyv, 2006-ban Egy jampi szív címen, ebben azt írják: „Kint már éreztek valami változást, valami újat a levegőben. Az új hullám, az öltözködés, a divat apró jelei az ötvenes évek Amerikáját, gyermekkori élményeit jutatták Miklós eszébe… Ennek ellenére az új-Hungária alapötletét sokan nem neki tulajdonítják, de talán nem is az az érdekes, hogy az isteni szikra mikor és kinek a fejéből pattant ki. Mindenki érezte, hogy váltani kell.”
Bárhogy is történt, megvolt az irányvonal: rock and roll-revival. Ami talán valahogy Elvis halálával vagy a Grease című filmmel indult, és amit most a Stray Cats vagy Shakin Stevens csinál, és valamiért tök menő kint nyugaton.
Három zenész azonban kevés egy rock and roll műsorhoz. Először is kellett egy új basszeros, Sípos helyére. Több név felmerült, például Heilig Gábor vagy az ex-neotonos Galácz Lajos. Szikora Novai Gábort javasolta a Generálból. Fenyőnek nem tetszett az ötlet. „Egy rockost?!” – kérdezte. Szikora egy hétig erősködött, hogy jó lesz, jó zenész, be fog válni. Fenyő elhívta, kipróbálták, megszerették. Jó volt már a próbákon is, szorgalmas, mint a hangya – mondta róla Szikora.
„Nekem tulajdonképpen kapóra jött a Hungária ajánlata. A Generálnak vége volt, Várkonyival és Miklós Tiborral épp elkezdtük a Rockszínházat, de az akkor még képlékeny dolog volt” – mesélte Novai Gábor a Recordernek ehhez a cikkhez – „Jól ismertem Fenyőéket és a német menedzserüket is, mert néha a Generálnak is szervezett bulikat. Egyszer, valamikor a hetvenes években játszottunk is közösen a Hungáriával Nyugat-Berlinben. Egy öltözőben voltunk és nagyon tetszett, ahogy istápolta a Hungáriát. Odafigyelt mindenre, olajozta a hajakat, igazgatta a nyakkendőket. Egy profi, nyugati menedzser, engem ez megfogott. Kérdeztem is, hogy megvan-e még Siegel, lesznek kinti koncertek? Szikora persze mindenre bólogatott. Fenyő eleinte nem örült nekem, talán kicsit tartott tőlem, nem akart egy riválist a csapatba. De nagyon jól kijöttünk egymással.”
A rock and roll szaxofon nélkül semmi – vetette fel Fenyő. Fekete Gyula jött, őt Fenyő ismerte, 1971-73 között játszott is a Hungáriában.
Valami, illetve valaki, még mindig hiányzott. Egy énekesnő! Egy rock and roll csaj! Aki majd a Brenda Lee-, Wanda Jackson- és Connie Francis-számokat nyomja. De ilyet volt a legnehezebb találni. Adjuk át a szót Szikorának: „Megkerestük Zalatnay Cinit, szálljon be hozzánk. Akkoriban abszolút kinti dolgokban gondolkodtunk. Persze, ez nem az a vendéglátós munka, amikor hónapokig kint kell lenni, s aktuális talpalávalót játszani. Hanem az a fajta show zenekar, amit eddig is képviseltünk, csak kibővítve egy lánnyal. Cini meghallgatott minket, de nemet mondott. Tovább kerestünk, szóltunk Nagy Katinak is, aki akkor a Kerek Perec énekese volt. Kipróbáltuk Fekete Gyula húgát, Vikit. Stefanidu Janula egyenesen kiröhögött bennünket. Ilyen levitézlett valamiben ő nem venne részt…, Novai Gábor aztán Szigeti Editet javasolta, aki a Generál zenekar mellett, a Mikrolied Vokálban énekelt.” Egyetlen befutott énekesnő sem vette komolyan a zenekart. Postássy Juli meg sem tanulta a számokat, amiket kértek. „Így ment egy darabig, aztán felvetettük, mi lenne, ha olyan énekesnővel dolgoznánk, akit nem nagyon ismernek még.”
És Fenyőnek eszébe jutott, hogy vagy 15 éve ismert egy csajt a Kossuth Zsuzsa gimiből. Dollynak hívták, bitang jó hangja volt. Fenyő ott próbált első zenekarával, a Devilsszel. Dolly meg oda járt suliba, mindig lenézett a klubszobába. Elénekelte pár kedvencét is. Összehaverkodtak, sokat lógtak együtt. Megvolt még a telefonszáma. Felhívták, élt a vonal. Dolly nem volt otthon, az anyjának hagytak üzenetet. Pár nap múlva már ő is ott volt a Hungária próbán. „A Jelölt!” – mondta jellegzetes orgánumán Szaxi Maxi, amikor belépett a szobába. „Annál jobban azóta sem izgultam életemben” – emlékezett vissza Dolly pár éve egy interjúban – „Felvettem a legjobb kosztümöm, megérkeztem, és ott állt velem szemben öt hosszú hajú, napszemüveges, kockás öltönyös, laza fickó. Nagyon furcsán éreztem magam, de szerencsére gyorsan elkezdtem énekelni, és ettől mindenki nagyon megnyugodott.” Nem csak megnyugodott mindenki, de egyenesen „lepetézett”, ahogy később Szikora fogalmazott. „Dolly még sosem énekelt zenekarban. Nem is tudtam, mit várjak tőle. Nem volt gyakorlott énekesnő. De ő volt az, aki bejött és olyat mutatott, ami stílusban jó volt. Én nem voltam annyira vevő rá, de a többieknek nagyon tetszett. Egyébként úgy rémlik, az is Siegel ötlete volt, hogy vegyünk be egy énekesnőt” – emlékezett Novai.
Dolly, polgári nevén Penczi Mária, azért csak másodállásban vállalta az énekesnői szerepet. Volt neki rendes munkája, az Országos Mentőszolgálatnál volt adminisztrátor, a Markó utcában. Nappal a hivatalba járt, délután és este próbált vagy fellépett. Csak 1980. december 31-én mondott fel. Amikor a Hungária már túl volt vagy százezer eladott lemezen. Amúgy is lebukott korábban, hogy kettős életet él. Egy Füles magazinban megjelent Hungária fotóról azonosították a kollégák.
De ne siessünk ennyire előre.
Szólt a rock és a roll az utcáról
Elkezdődtek a próbák Rákospalotán, a Pézsma utca 11-ben, Szikora nagymamájának a házában. Fenyő az újságírással is felhagyott, hogy csak a műsorra koncentráljon. Ráálltak a rock and rollra, rengeteg amerikai számot gyakoroltak be.
„Én nem nagyon ismertem a műfajt. Öreges dolognak tartottam. A fülem a Beatlesre nyílt ki tinédzserként, ez volt nálam az alap. A szaxofon sem volt divatos hangszer, nem is szerettem. Little Richardot és Elvist persze ismertem, de kábé ennyi. Beszélgettem Fenyővel, mondtam, hogy nekem van valami ilyesmi lemezem otthon, Jerry Lee valaki, Fenyőnek rögtön felcsillant a szeme, hogy Jerry Lee Lewis, mennyire szereti. Ő volt egyedül képben a stílussal” – magyarázta Novai.
INTERJÚNK FENYŐ MIKLÓSSAL ARRÓL A KONCERTRŐL, AMIN LÁTTA ÉLŐBEN ELVIST.
„Egymást kupálva megtanultunk rock and rollt játszani. A világ legnehezebb dolga! Ilyen nehéz zene nincs is – ha jól csinálják. Hallgattuk a felvételeket és nem jöttünk rá a nyitjára. Miért, hogy ugyanúgy játsszuk, mint a lemezen, mégsem úgy szól? Nem húz – mi nem húz? – és nincs lendülete. Próbák után a legalapvetőbb dolgokat Novaival külön gyakoroltuk és mindig akadozott. Két hét után jöttünk rá, hogyan kell pontozni ezt a ritmust. A többit már csak rá kellett játszani. Megtaláltuk. Mámoros érzés volt. Megcsináltuk a műsort! A dobtól és a basszusgitártól meglett a rock and roll” – romantikázott Szikora.
„Szikora egy állati jó, stílusos dobos volt, belevitt mindent a dologba, nagyon élveztem, ahogy játszott. Jó ritmusszekciót alkottunk. De Fenyő is remekül csinálta ezt a dirty zongorázást. Ez így együtt már egy nagyon jó alap volt. Úgy százhúsz számot tanultunk be” – idézte fel Novai.
A zenekar megvolt, a repertoár is, már csak jelmezek kellettek, hogy tényleg szóljon a dolog. A Hungária igazi show-t képzelt el. Sztájlisztok akkor még nem voltak, ezt is a bandának kellett megoldani. „Összeszedtünk pár zakót. Újpesten a Dolly későbbi férjével meg a Fenyővel jártuk az öreg családokat, vettük a régi zakókat, befestettük. Újpest azon részeire mentünk, amelyeket már korábban lebontásra ítéltek, úgy gondoltuk, sokan disszidálhattak onnan, s az otthon maradt rokonoknak biztos küldtek IKKA csomagot, nyugati ruhákkal. Bekopogtunk, mint a batyus cigányok. Jó napot kívánunk! Van valami amerikai cucc, ingek pálmafákkal és bikinikkel a tengerparton? Van bizony, olyan giccses dolgok! Pont az kellett nekünk, s ezeket a rongyokat már felvettük, minden ízlés nélkül, ahogy jött. A hajunkat meg leolajoztuk” – számolt be Szikora. A napszemüvegekre nem volt gondjuk. Azokat Siegel küldte nekik Berlinből. Ilyesmikkel bizniszelt a helyi bolhapiacon.
A bizományi áruház is jó opció volt. „Egy tévé-fellépésünk után – ilyenkor töméntelen levelet szoktunk kapni – egy kislány ezt írta: nagyon jók voltatok, a papámnak is nagyon tetszett a műsor, de egyszer csak felkiáltott: Nézd a Fenyőt, az én kinőtt zakómat hordja, három hete adtam el a bizományiban.” – sztorizott Fenyő Miklós az IM-nek, már a befutás után.
De hol volt még akkor a befutás….
Ilyesmire nem is gondolt senki. Úgy volt, hogy a németekhez mennek ezzel a műsorral. Fenyő aztán egy nap azzal állt elő, hogy itthon is ki kéne próbálni a repertoárt. Erősködött, hogy lenne egy fellépés március elején az E-klubban. Mennyit lehet keresni? – kérdezte a zenekar. Hat rongyot – volt a válasz. Megszavazták, bár biztosra vették a bukást.
Röhögtek rajtunk, mint Uhrin Benedeken
Az új Hungária bemutatkozása 1980. március 2-án volt a budai várban, az E-klubban.
„Az elején csak nézegettek, mustrálgattak. A Hungária név rosszul csengett akkoriban az egyetemisták körében, röhögtek rajtunk, mint Uhrin Benedeken” – emlékezett vissza Szikora.
„Fenyő Mikiék igen furcsa látványt nyújtottak. A hajdani hosszú hajú beatsztárok, a lányok kedvencei, tornacipőben, szedett-vedett öltönyben, Elvis Presley-frizurában és pocakosan sétáltak közöttünk” – írta beszámolójában a Műszaki Egyetem lapja, a Jövő Mérnöke.
Mindenki tartott ettől a bulitól, nem lehetett tudni, hogy fog elsülni. Azt beszélték meg, nem lesznek szünetek a számok között, egyben megy le az egész műsor. Mert mi van, ha senki nem tapsol. Az nagy égés lenne.
„Az első fél órában nem volt siker. A második részben elkezdődött egyfajta műbalhé a közönség részéről. (…) A közönség számára a mi színes ruháink, a dalok, a rítus teljesen ismeretlen volt, de azt gondoltam, a rock and rollban van akkor energia, hogy az önmagától elkezdett működni. Egy pillanatra megfordult a hangulat, a közönség azon része, aki addig nevetgélt, cinikusan beszólt vagy éppen pikírten viselkedett, megváltozott. A cikizés átváltott döbbenetté, tágultak a pupillák, figyelni kezdtek. Ez jó! – mondhatta valaki…. Az utolsó szám után lementünk és átöltöztünk. Egyikünknek sem fordult meg a fejében, hogy ismételjünk, évek óta nem volt példa erre itthon. Az amerikai ruhákból átvedlettünk Trapper farmerba és bőrdzsekibe. Egyszer csak bejött a főrendező: „Gyerekek, miért nem mentek vissza ismételni?” Az öltöző ajtajából csak az alsó szinten játszó Sakál Vokál zenekar hangjait hallottuk, hogy mi zajlik abban a teremben, ahol mi játszottunk, egy hangot sem. Nem akartuk elhinni. „Gyerekek, őrjöng a nép, egymás fején állnak, tombolnak.” Még mindig nem akartuk elhinni. S akkor bejött valaki: „Mikike, játsszatok még, bezsongtak!” Kinyitottuk a terem ajtaját. Tényleg arénáztak. Menjünk, ismételjünk. De már nem volt idő átöltözni. Utcai ruhában nyomtunk le három dalt. Nem volt elég. Majdnem annyit ismételtünk, mint a teljes koncertprogram. Levettük, valami történt, de arra gondoltunk, csak műbalhé az egész, legalábbis én arra gondoltam. Ez csak egy félreértés lesz, valami kandi kamerás felvétel….” – idézte vissza Szikora Róbert.
A koncert után a zenekar elment vacsorázni egy étterembe. „Te, Muki, ez nagyon be fog jönni” – mondta Novai Fenyőnek. A buli híre szárnyra kelt, több egyetemi klub is jelentkezett, hogy koncertezzen náluk a zenekar. És Fenyőék már mertek nagyot álmodni.
„Show elemként kitaláltuk, Dolly, amikor nem énekel, ne menjen ki koncert közben, késztettünk egy kis sminkasztalt a színpadra. Ott festegette magát, fésülködött, készítette a toalettjét az esti utcabálra, rágyújtott egy hosszú szivarkára. Ezek a kis ötletek spontán születtek a próbákon” – emlékezett Szikora.
Rock and roll svindlihez egy Elvis is kell. Ezt a szerepet Komár Lászlóra osztotta a banda. Az énekes a koncerteken egy pár számos Elvis-blokkot adott elő, külön produkcióként. Komár akkor még nem volt szólósztár, de épp úton volt ahhoz, hogy az legyen. Jól jött neki a felkérés. „Felhívott Fenyő Miki, hogy csinálnak egy rock and roll-bulit, mit szólok hozzá” – írta 2005-ben megjelent önéletrajzi könyvében. „Én akkoriban az ortodox rock and rollt már nem mertem felvállalni. Jóval a Hungária előtt mi is játszottunk ilyen jellegű nótákat a Sprint zenekarral, sikerünk is volt vele, de mi a keményebb rockot műveltük. A Hungária mindenestre belevágott a dologba, az ötvenes évek rock and roll stílusához tértek vissza. Összeállt a Hungária erre a rock and roll-bulira, koncerteket, két-három órás fellépéseket vállaltak egyetemi klubokban, művelődési házakban, de csak Budapesten. Engem is rávettek, hogy elénekeljek egy-két Elvis nótát. Kint voltam próbálni Szikoráéknál, aki a nagymamájánál lakott egy kis házikóban valahol Palotán. Bepróbáltuk a „fail house” rockot. Az egyik felét Fenyő énekelte, jól. (…) Szerettem volna minél hívebben utánozni Presleyt, de nem volt hozzá megfelelő ruhám. Presser Picinek volt egy bordó-fehér betétes amerikai rockercipője, elkértem tőle. Az ő lába 43-as, az enyém meg csak 41 és feles volt akkor, így hát sok zoknit húztam bele, hogy ne lötyögjön…. Ebben a cipőben léptem fel a Hungáriával. Voltunk az FMH-ban, az E-épületben, meg a Közgázon is. Végigjártuk az összes egyetemi klubot. Fenyő eltúlozta a maga jelmezét, mert még Amerikában, a rock and roll-korszakban sem viseltek pöttyös-kockás öltönyt, de ügyesen csinálta ezt is.”
A díszleteket korabeli filmekből és Fenyő amerikai emlékeiből barkácsolták össze. (Fenyő családja 1956-ban disszidált, New Yorkban éltek másfél évig, aztán hazajöttek). Kiírták, hogy Hamburger, Ice Cream, Hot Dog, Jukebox, Coca Cola, amit csak kellett. Azt is eldöntötték, többet nem fordulhat elő az, ami az első bulin történt, hogy civil ruhában mennek ki ráadást adni. Sőt, a rock and roll-szerkókat az utcán is viselni fogják, így lesz teljesen hiteles a produkció. A bulikon kezdtek felbukkanni az ismert kollégák is, Bródy, Somló, Frenreisz és mások.
Idővel már Komárra sem volt szükség. „Amikor Fenyő a Hungáriával a Várklubban lépett fel, ő is Elvisnek öltözött, és mivel két Elvis már sok lett volna – legalábbis Fenyő féltékenységének sok –, én már nem léphettem fel mellette. Nagyon nem érdekelt a dolog, mert én nem voltam Fenyőre féltékeny.”
Kezdtek megjelenni az első rajongók, Fenyő pedig egyre magabiztosabban nyilatkozott a rádiónak, újságoknak: „Az első koncertjeinken azt láttuk, hogy csak ül a közönség, és nem egészen érti azt, ami a szeme előtt történik. Mi ez? Nevettetni akarjuk, vagy mi? Húsz perc elteltével megváltozik minden és spontán élvezni kezdik a dolgot. Ez az idő kell a rádöbbenéshez. (…) A produkciónk hiányt pótol. Egy olyan generációt szolgál, amely egyszerűen nem emlékezhet az ötvenes évek divatjára és zenéjére, de szüksége van az életérzésre, egyszerűen örömre, derűre vágyik ebben a gondokkal teli világban. Kiszolgáljuk a vágyaikat. (…) 1980-at írunk, és a közönség látni akar! Látni akarja, hogy a színpadon sok minden történik. (…) Régi ízekből újat akarunk főzni. Úgy látszik, azoknak is ízlik, akik először kóstolták. Ebben a zenei világban találtuk meg azt a kifejezési eszközt, amellyel 1980-ban újszerűen tudunk gondolatokat közvetíteni. Mainak, sőt, holnapinak tartjuk ezt a stílust…” – és így tovább.
Az újságírók azonban még nem tudták hová tenni a zenekart. A Hungária május 1-én a Műszaki Egyetem utcabálján játszott. A Jövő Mérnöke című lap így írt róluk: „A zene kitűnő – jól megírták, hangszerelték ezt még annak idején, az előadás hiteles. Fenyő két szám között még meg is fésülködött – ami jó poén, és értékeltük a hullahoppozást is. Hogy mégis csalódás volt? Nos, igen. Mert láttunk a színpadon egy imitátor együttest, de nem láttuk az 1968-70-es Hungáriát, nem hallottuk sehol annak a Hungáriának a hangját. Ez a műsor már nem a beategyüttes műsora volt, hanem a bárzenekaré. Utóbbinak persze kitűnő, csak mi nosztalgiát az előbbi iránt érzünk. No, mindegy. Lényeg, hogy a zene és a produkció jó volt, a hangulat megjött.”
A környékbeli jampecokon úrrá lett a láz
A Hungária bulik sikerének a lemezgyárban is híre ment. „Nézzük meg” – mondta Erdős Novainak. „Jöjjön be. Magát szeretem, de a Fenyőt ne hozza” – tette még hozzá. „Hallom, sikerük van. Mi van ezzel a Hungáriával? Van maguknak saját számuk?” – kérdezte az irodában, karosszékből. Novai azt hazudta, van egy csomó saját szám. Erdős bejelentette, hogy egy hét múlva ott lesznek az Ifiparkos koncerten, meghallgatják a lemez anyagát. De lehet, hogy fel is veszik a koncertet és élő lemezként kiadják – így a sztori, a Szikora könyv szerint. A Fenyő-könyv úgy tudja, Novai Wilpert Imrét, a Hungaroton szerkesztőjét kereste fel, köztük zajlott le hasonló párbeszéd. Novai Gábor is ezt állítja.
Talán mindegy is, hogyan történt. A lényeg, hogy a Hungáriának hét napja volt, hogy megírjon egy lemeznyi saját dalt.
Mindenki hazament dolgozni. „Fenyő, Novai meg én írtuk a számokat. Fekete is egyet magának. Másnapra 15-20 megvolt. Fenyő a próba szünetében is írt. Gyorsan dolgozott. Közben mindig kérdezett: te ezt hogy gondolnád? Elmegy egy csaj és mit csinál? Mondtam valamit. Jó, de legyen úgy, hogy izé…. Megvolt a nagylemez” – mesélte Szikora. „A földből nőttek ki ezek a számok” – emlékezett Novai. „Tisztában voltunk vele, ha nem írunk csütörtökig 4-5 saját nótát, akkor elveszünk. Nem lesz lemez, nem tudunk továbblépni. Sok minden felmerült, még az is, hogy menjünk S. Nagy Istvánhoz. Fenyő és én is dolgoztunk már vele, ő írta a Csavard fel a szőnyeget szövegét, meg pár Generál-számét is. De nem nagyon volt erre idő. Meg úgy gondoltuk, mégiscsak mi érezzük leginkább ezt a stílust, megcsináljuk magunk. Próbákon sokat beszélgettünk, poénkodtunk, ebből jöttek az ötletek. Fenyő egy fekete füzetbe irkálta őket, meg mindent, ami eszébe jutott. Mindenki hozott dalt, vagy legalább egy refrént, verzét, bemondást. Megírtuk a számokat és a próbateremben ki is próbáltuk őket. A Casino Twist annyira friss volt, hogy az Ifiparkos koncerten papírról olvastuk a szövegét.”
Sztorikból, emlékekből születtek a dalok. Az igazi Csókkirályt például Szikora édesanyja ismerte. A MÁV-nál dolgozott, Gumi volt a beceneve, két dolgot tudott nagyon, táncolni és csókolózni – tíz perc volt rekordja, egy levegővel. Szikora mesélt róla a próbán, Fenyő megírta a számot. A Multimilliomos Dzsesszdobost pedig Fenyő gyerekkori haverja, Hauer Rezső ihlette. A híres Hauer cukrászfamília tagja volt és dobolt a Syconorban.
1980. május 24-én került sor a fellépésre, szűk másfél hónappal az új Hungária első bulija után. Nem önálló Hungária-koncert volt, de ők voltak a fő szám. A Pesti Műsor szervezett egy tehetségkutatót fiatal bandáknak a Budai Ifjúsági Parkba, ott volt meghívottként a szakma színe-java, csak a zsűri 50 tagból állt. A közönség jó részét pedig bőrös-farmeros rockerek alkották, Hobo-, Mobil-, Ricse-rajongók, akik amúgy is minden hétvégén a Parkban lógtak. Most nem játszott egyik kedvencük sem, így kicsit unatkozva, kicsit kíváncsian várták, mi sül ki az estéből. „Harmincéves volt majd mindenki a bandában és egy tehetségkutatón léptünk fel, csupa fiatal zenekar mellett, el tudod képzelni” – mondta Novai.
Ott volt a leghírhedtebb, legkeményebb kritikus, Sebők János is. Akit – némileg váratlan módon – egészen lenyűgözött a produkció és szinte rajongva számolt be róla:
„A fellépő zenekarok – néhány fanatikus drukkertől eltekintve – nem nagyon hozták lázba sem a közönséget, sem a nagyérdemű és nagy létszámú zsűrit, és – mi tagadás – a fő attrakciónak szánt Hungária nevének említése sem csigázta fel túlságosan az érdeklődést. Igaz, néhányan a bennfentesek közül meglepetésről, különleges zenei csemegéről suttogtak, de hát ez a műfaj annyi meglepetést látott-hallott, s a Hungáriának a Beatles-nosztalgiával sem volt sok szerencséje. (…) Bent az öltözőben sem volt túlságosan szívderítő, felhőtlen a hangulat. Jöttek-mentek a hírharangok, ez is eljött, az is itt van, s egy 50 tagú, szakmabeleikből álló zsűri, valamint az ellendrukker közönség előtt játszani, nagy kockázat. Siker vagy bukás? Beérkezés vagy újabb 3-4 év taposómalom? Tagadhatatlanul volt némi elektromos feszültség a levegőben.
Aztán sötétedés után kigyúltak a fények, a műsorközlő bekonferálta a zenekart, a Hungária tagjai befutottak a színpadra, s ettől kezdve a közönség az egyik ámulatból a másikba esett. Szó ami szó, ilyen látványhoz az utóbbi években nem voltunk hozzászokva. (…) A díszlet: neonparádé, álombatár, országúti cirkáló, játékkaszinó, flipperek, villogó színes égők, a Csókkirály birodalma. És a zenészek! Észvesztő szerelésben, nagy kockás, fénylő hajtókájú zakóban, csőnaciban, hegyes orrú csukában, pertli nyakkendőben, napszemüvegben, színes zokniban, lenyalt, rövid hajjal, a zsebben tükör, nyeles fésű. A fiúk között egy bomba kis nő, imádnivaló tömör-gyönyör, körömcipőben, lófarokkal, hulahopp-karikával, harangszoknyában, mindenét rázva, hogy az ember legszívesebben beleharapna, mint egy pirospozsgás almába. A színpadon a „szédítő, mámorító, hódító, bódító” rock and roll. Furcsa, vad, vérpezsdítő ritmusok, fülbemászó, ismerős dallamok…
Fenyőék – látszólag az ár ellen úszva – maradék zsetonjaikat a poprulett szélsőségesen forgandó és váltakozó szerencsét hozó játékasztalánál a rock and roll stílusirányzataira fektették. Elővették a régi lemezeket, a régi divatlapokat, tinimagazinokat és egy olyan zenei-szövegi-színpadi világot gyúrtak a rekvizítumokból, amelyek az ötvenes évek esszenciáját adják, (…) a Hungária 1980-ban – 25 éves késéssel – mindezt együtt és valami elementáris jókedvvel, tökéletes profizmussal szállította. Rock and roll-panoptikumba hívta a közönséget, amely akárcsak a vásári kikiáltók szavára, tódult és bódult, ámult és bámult. A Hungária tíz perc alatt zsebre tette a szakmát és meghódította a közönséget. Fenyőék produkcióját a harmadik számig szájtátva bámulta a tömeg. Aztán itt is, ott is táncolni kezdtek a placcon, dúdolták az ismerős dallamokat, összeverődtek a tenyerek. S amikor a Casino Twistet kezdték el játszani, mellettem az asztalnál Miklóska Lajos, a Beatrice és a „magyar punk” egyik fenegyereke verni kezdte az asztalon a taktust. De láthatóan jól szórakozott a többi „nagyágyú” is, Benkő László, Nagy Feró, Bródy János, Molnár György. A Hungária műsora bombameglepetésként hatott a hazai rock élvonalának megfáradt, kiürült, sablonná merevedett produkciói után.”
A Hungária ezzel a koncerttel valóban csatát nyert. Tíz perc alatt zsebre tette a szakmát, de ezt fél év nagyon kemény meló előzte meg. De még ez a siker sem volt biztosíték egy nagylemezre.
„Meg kellett még vívni pár meccset a buli után, hogy összejöjjön” – nosztalgiázott Novai. „Akkor indult be az Omega stúdió, támogattak minket, szóltak, hogy megcsinálnák az albumot. Én sikeresen meggyőztem Wilpertet. De nyilván Erdős volt a legnagyobb főnök. Ő viszont elment Bulgáriába egy hétre Csepregivel. Éreztük, hogy cselekedni kell, méghozzá nagyon gyorsan. Mire visszajön, be kell adni a lemezanyagot, hogy ne tudja megfúrni. Bementünk Kóborékhoz és egy hét alatt felrántottuk az egészet. Egyszerre vettünk fel mindent, hogy gyorsabb legyen. Egy nap alatt elkészültek az alapok, másnap felvettük a gitárt és szaxit és így tovább. Amikor hazajött az Erdős, akkor Bors már rábólintott a lemezre. Wilpertnél is jó volt. Nem nagyon tudott vele mit csinálni.”
„A lemezen néhány kivételtől eltekintve csak magyarul énekelünk. Valószínűleg teljesen soha nem hagyjuk el az angol nyelvet, mert az eredetihez már szinte hozzánőtt a szöveg. A magyar daloknál azonban mai dolgokról énekelünk, de többet nem akarunk belevinni, mint ami egy ilyen dal szövegébe belefér. Ha felszabadultnak, jókedvűnek látjuk a közönséget, akkor célt értünk” – nyilatkozta Fenyő a készülő albumról.
A Rock ’N Roll Party című lemez végül 1980 őszén jelent meg. Tíz magyar nyelvű szám és nyolc rock and roll-feldolgozás volt rajta, olyan klasszikusok, mint a Diana vagy a Jailhouse Rock. A magyar dalokba sok (akkori) mai dolgot ugyan nem sikerült belevinni, viszont minden második számban berántanak egy csajt csókolózni a kapualjba – a címadó dalban a szőke Pannit, a Meghalok hogy ha rám nézelben magát Dollyt, de a Csókkirály is itt bonyolítja ügyeit. Fontos helyszín még a Tivoli, a Lido, a Casino, az aranypart, a sarki bár, a kemping, a karnevál, az utcabál és így tovább. És a magyar számokat jobban bírta a közönség, mint a feldolgozásokat. Vették is, mint a cukrot, a Rock ’N Roll Party már az első hónapban negyvenezer példányban fogyott.
És a Hungáriát már nem lehetett megállítani. Tévé-show, slágerlista sikerek, országos turné (a koncerteken már megjelentek a beöltözött rajongók is), Tessék Választani tévés vetélkedős győzelem 1981-ben a Multimilliomos Jazzdobos című számmal, majd még ugyanebben az évben egy Táncdalfesztivál-diadal a Limbó Hintóval és 250.000 eladott kislemezzel. Év végén pedig megjelent a Hotel Menthol című következő album, ami még a Rock ’N Roll Partynál is sikeresebb lett.
Az 1981-es Rock Évkönyvben Molnár Miklós már a zenekar hihetetlen sikerének titkát próbálta megfejteni: „A Hungária „újat”, mást, gyorsan követhetőt, szellemesen könnyedet kínált. Ráadásul a hétköznapi tudat számára szinte totálisat. Más öltözködést, más beszédet, más zenét, más életformát. A „semmi gáz”, az „őrület, micsoda buli”, az „azám, lazán kisapám” világát. A felelevenített jampec argó talán csak némelyik apa fejében ébreszthetett emléket, a tinik számára eredetiként hat. A Hungária számukra nem nosztalgia, hanem a legújabb, a diszkót követő divat, sőt, nem kevesek számára – nem túlzás – életfelfogást is jelent. A „laza” élet utáni vágyat, amelyben a pénz nem gond, s eszelős szerelmek kísérik a limbózó csókkirály útját.”
Perdül a kocka, a zseton csörren
A Hungária 1982. március 27-én teltházas lemezbemutató koncertet adott az újonnan épült Budapest Sportcsarnokban. Az eddiginél is grandiózusabb díszletekkel, szimfonikus zenekarral, táncosokkal, tizenkétezer rajongó előtt. Koltay Gábor bejelentkezett, hogy filmre vennék az egészet, nem csak a bulit, de az előkészületeket, próbákat is (ő még később, 1982 szilveszterén is forgatott a zenekarral, de azt a filmet be sem mutatták). Egy hét alatt elkelt az összes jegy, egy második fellépés is belefért volna, csak nem lehetett megoldani – a Tavaszi Fesztivál keretében volt a koncert, a csarnok minden napra foglalt volt.
A zenekar kitalálta, ne egyből a Hotel Menthol show-val kezdődjön a koncert. Előtte legyen egy 15 perces garázs-rockabilly-blokk. Csak dob, gitár és bőgő, nagyon sprőd zene, nem túl ismert, de nagyon húzós számokkal, minimális díszlettel. A Fenyő-könyv szerint minden gikszer nélkül ment le a koncert. A dobok mögül másképp nézett ki a buli. Szikora így emlékszik: „Az első 15 percet, ahogy volt, buktuk. A közönség csak nézett, hogy mi ez?! Egyetlen taps nem volt. Éreztük, fagyás, beégés van. Elöl Novai, Kékes, meg a Fekete megmerevedtek, végük volt. Pedig 15 perccel előbb még akkor pofájuk volt. Amikor a nagy csapatban berezelnek a játékosok, s átvillan az agyukon, itt még ki is kaphatnak. Meg lehet semmisülni 15 perc alatt. Kegyetlenül hosszú idő tud lenni egy színpadon, ha nem értik, mit akarsz. Az előszámok után sötét lett, függöny, valaki rám nézett a sötétből, halálsápadtan: megbuktunk. Ment fel a függöny, újra, beálltunk, most már a Hotel Menthol díszleteibe és valami nagyot éreztünk. És ekkor elkezdtünk vadulni. Megvadultunk. Úgy ütöttem a dobot, hogy Novai bezsongott, mint amikor rájöttünk a rock and roll titkára. Bejött a buli.”
„Így épült fel a koncert, hogy egyre vastagabb lett az egész, a hangzás és a show is. Rockabilly-felállásban kezdtünk, egy bőgő, egy gitár és egy pergő. És hát igen, egy sportcsarnokban ez elég vékonyan szólt. És direkt nem a nagy slágereket játszottuk. Kicsit meglepődött a közönség. De aztán már nagyon-nagyon bejött” – pontosított Novai.
Azért volt, akit nem nyűgözött le az előadás. Hegyi Iván így írt róla a Pest Megyei Hírlapban: „Amíg az első Hungária-album szellemes (és amennyire egy nosztalgia műsor lehet) eredeti volt, addig a második lemez nem más, mint másolata a korábbi korongnak. Ráadásul gyengébb kiadásban… A fő ok: elfogytak a poénok. A Hungária eddig sem azért volt nagy szám, mert különleges muzsikával jelentkezett. Sokkal inkább azért, mert a zenéhez mulatságos szövegeket írt, s a dalokat úgy tálalták, hogy a mód felett közvetlen, derűt fakasztó előadásmódon még a blazírtak is mosolyogtak. De ha nincs poén, vagy csupán erőltetett tréfákat hallunk? Nos, akkor vége a shownak. (…) A Hungária-program – amíg paródiának készült – telitalálat volt. Most viszont úgy tűnik, a zenekar túlságosan is komolyan veszi, amit csinál…. Paródiához felhasználhatók az ismerős fordulatok – de ha a műsor már nem paródia…? Kíváncsi vagyok, meddig lesz még szupersiker a fáradni látszó program. Mert úgy vélem, a Limbó Hintó előbb-utóbb defektet kap…”
Valahol talán igaza is volt az ismert újságírónak. (De az idő azért persze mindent megszépít. Négy éve a Népszabadság írt egy cikket a zenekar sztorijáról. Ott ilyesmik már szóba sem kerültek, csak lelkendező jelzők. Mert „E hatosnak tényleg joggal szólt a jó volt lány, szép volt fiúk.” És úgy odatették magukat egy szerencsétlenül alakult szentendrei koncerten is húsz-harminc rajongónak, mintha a zsúfolt Budapest Sportcsarnok színpadán álltak volna…)
A Hungáriát a teltházas BS-buli után egy ideig még vitte felfelé a lendület, a siker felhajtó ereje. Tavasszal filmben szerepeltek, nyáron dupla platinalemezt vettek át Tihanyban. Aztán év végén kivált Szikora. Megpróbálták pótolni, lett helyette új dobos, Zsoldos Dedy. Flipper Öcsi pedig Hungária-rajongóból lépett elő zenekari taggá. 1982 végén megjelent az új Hungária harmadik albuma, az Aréna, egy új, szocreál-cool koncepcióval. Ami már valahogy nem volt annyira jó. Egy félig készen megjelent negyedik album (Finálé (?)) fért még bele. A zenekarnak 1983 nyarán már vége volt.
A megújult Hungária 1980 márciusában adta első koncertjét egy egyetemi klubban. Szinte pontosan két évvel később, egy aréna-bulin jutott fel az abszolút csúcsra. Olyan magasra, ahova magyar zenekarnak azóta sem nagyon sikerült.
Fábián Titusz
fotók: Zoltán János Szikora-könyve, a Rockszámla (Dám László) és a Volt egyszer egy Ifipark (szerk.: Sebők János) című könyvek, Flipper Öcsi Emléklap Facebook-oldal, Flipper Öcsi emlékének őrzői Facebook-oldal, Fenyő Miklós rajongói Facebook-oldal, Fortepan, Ifjúsági Magazin
Hotel Menthol-koncertfilmből két részlet:
Flipper Öcsi, még mint rajongó:
és további fotók:
Szikora 1980-ban, még a nagy berobbanás küszöbén (interjúnk Szikrával az R-Go-s időszakról):
a Hotel Menthol Sportcsarnok-buli koncertplakátja: 
Flipper Öcsi még Hungaria-rajongó korában:
és más, szupermenő tini jampecek:
a Hungaria még egy hatvanas évekbeli karikatúrán, első csúcskorszakukban, ami után jött majd egy évtized lejtő: 
és szív- és más szociális problémákban már a nagy sikerek idején:
