Kendrick Lamar Afrika előtt tisztelgett - és közben afrikai művésztől lopott?

2018.02.12. 13:13, RRRecorder

linairisviktor.jpg

A Fekete Párduc című film komoly kulturális mérföldkő (egy fekete Marvel-hős!), a zenéje pedig az év egyik legjobban várt albuma volt eddig, hiszen Kendrick Lamar a producere. A felvezető klip az afrikai kultúra előtt tiszteleg, azonban egy afrikai művésznő motívumait használja fel - annak engedélye nélkül.

Aki nem kő alatt töltötte az elmúlt néhány hónapot, az bizonyára tudja, hogy az év eddigi legnagyobb felhajtással beharangozott kulturális eseménye a Fekete Párduc (magyar bemutatója február 15-én lesz), és a hozzá tartozó albumot is az átlagos filmzenéknél jóval nagyobb várakozás előzte meg, hiszen kiderült, hogy Kendrick Lamar nemcsak hogy több új számot is írt rá, hanem az egész albumnak producere és kurátora volt. A cikkünk alján meghallgatható lemezen rajta kívül más sztárok is szerepelnek - The Weeknd, James Blake, Vince Staples, Future, Travis Scott, 2 Chainz, Swae Lee a Rae Sremmurd testvérduóból -, továbbá kevésbé ismert előadók is, köztük négyen Dél-Afrikából.

KENDRICK LAMAR JÖN A SZIGETRE

A lemezmegjelenést felvezetendő Kendrick Lamar és SZA közös számához, az All The Starshoz nemrég jelent meg a klip, Dave Meyers & the little homies rendezte, csakúgy, mint a HUMBLE. mindenhol - nálunk is - 2017 legjobbjai közé választott klipjét és több másik Kendrick Lamar-videót is. (A little homies amúgy maga Lamar és Dave Free.) A történetmesélés helyett az erős képsorokra koncentráló videó a filmhez hasonlóan Afrika kultúrája előtt tiszteleg - az OkayAfrica számos utalást sorol fel ebben a cikkben.


Az utalások között ott van Lina Iris Viktor festő (a fenti képen), akinek családja Libériából származik, ő maga Londonban született, élt Dél-Afrikában is, jelenleg New York és London között ingázik. A videóban 2:59-től látható 19 másodperces részletről sokan rögtön azt gondolták, hogy ez az ő műveit - ezen belül is Constellations I című kiállítását, amiből honlapján itt látható több részlet is - használja fel. Azonban a New York Times cikke szerint erre a művésznő nem adott engedélyt. "Az egész film elvileg a feketék megerősödéséről, az afrikai kultúra nagyszerűségéről szól - közben meg egy afrikai művésztől lopnak" - nyilatkozta a lapnak Lina Iris Viktor, aki számára az ügy elsősorban az elvekről szól: "az afrikai-amerikai művészek munkáit állandóan, a mai napig kisajátítják. Fel kell szólalnom ez ellen" - mondta.

A LEGUTÓBBI ZENEI PLÁGIUMÜGY: A RADIOHEAD LANA DEL REY ELLEN

A New York Times szerint a festő ügyvédje, Christopher Robinson Kendrick Lamar kiadója, a Top Dawg Entertainment vezetőjének küldött levelet, amiben azt írja, hogy "a legkevesebb, amit elvárunk, az egy bocsánatkérés és a jogdíjak kifizetése". A TDE semmilyen formában nem kért engedélyt Viktor műveinek felhasználására - viszont a filmet gyártó Marvel és Disney kétszer is megkereste őt egy-egy ajánlattal, egyrészt arról, hogy a filmben szerepelnének a művei, másrészt annak promóciójában. Bár Viktor eleinte elgondolkodott az ajánlaton, "anyagi és művészi" értelemben elégtelennek találta ezeket, így elutasította. Többek között az ellen is kifogása volt, hogy a film reklámozására használt képeinek minden egyéb művészi felhasználásáról le kellett volna mondania, így ezek nem szerepelhettek volna a márciusban, a New York-i Mariane Ibrahim Galleryben tartott The Armory Show-n, ami pedig igen fontos mérföldkő a művészi pályáján.

A helyzetet bonyolítja, hogy - mint a New York Timesnak egy szerzői jogász fogalmazott - a stílust nem védi a szerzői jog. Ezért a videó rendezői érvelhetnek úgy, hogy a stílus ugyan nagyon hasonlít, valójában nem másolatokról van szó. Talán ezt megelőzendő a TDE-nek küldött levél kitér arra is, hogy a klip "nemcsak az első látásra felismerhető látványvilágot tartalmazza, hanem specifikus, szerzői jogvédett elemeket: mitikus állatok stilizált motívumait; aranyozott geometrikus formákat fekete háttér előtt; rácsos elrendezésű, sajátos textúrájú területeket, mintázatokat".

A TDE képviselői, Dave Meyers és Kendrick Lamar, valamint a filmstúdiók nem kívánták kommentálni az ügyet.

Ez tehát a Black Panther filmzenealbum:

https://recorder.blog.hu/2018/02/12/kendrick_lamar_afrika_elott_tisztelgett_es_kozben_afrikai_muvesztol_lopott
Kendrick Lamar Afrika előtt tisztelgett - és közben afrikai művésztől lopott?
süti beállítások módosítása