A Radiohead beperelte Lana Del Reyt, az ügyvédek hajthatatlanok

2018.01.08. 13:16, RRRecorder

lana_del_rey_thom_yorke.jpg

Mert az énekesnő egyik száma nagyon hasonlít a Creepre. Nem elégedtek meg 40%-kal: nekik a jogdíjak egésze kell.

Először a Sun írt a perről, ráadásul tőlük szokatlan módon feltételes módban, úgyhogy sokan kételkedve fogadták, de aztán maga Lana Del Rey is megerősítette a Twitteren, hogy a Radiohead perre ment ellene, mert szerintük a 2017 nyarán megjelent Lust For Life záró dalát, a Get Free-t az 1992-ben megjelent Creep inspirálta. "Ugyan én tudom, hogy a dalomat nem a Creep inspirálta, de a Radiohead úgy érzi, hogy igen, és a szerzői jogok 100%-ára igényt tartanak. Én az utóbbi hónapokban 40%-os ajánlatig is elmentem, de az ügyvédeik hajthatatlanok, és csak a 100-zal elégednek meg. Úgyhogy a bíróságon fog eldőlni az ügy" - írta Lana Del Rey. Maga a Radiohead nem kommentálta az ügyet.

Az megszokott eljárás lett volna, ha a Radiohead a szerzői jogdíjak (vagyis nem az összes bevétel) bizonyos százalékára igényt tart. Főleg mióta a 2015-ben Marvin Gaye örökösei megnyerték a pert Robin Thicke Blurred Lines című dalának szerzői ellen (Thicke mellett Pharrell és Clifford Harris Jr.. vagyos T.I.), az esküdtszék - amúgy sok szerzői jogász szerint téves, illetve inkább Robin Thicke jellemére, mintsem a zenei bizonyítékokra alapuló - ítélete alapján, azóta sokan igen elővigyázatosabbak lettek a zeneiparban.

Így történt például, hogy egy hosszú, drága és bizonytalan kimenetelű per helyett az Uptown Funk eredeti hat szerzője mellé bevették a Gap Band funkzenekar Oops Upside Your Head című számának öt szerzőjét is. Vagy Beyoncé 6 Inch című számának szerzői közé így kerültek be az Animal Collective tagjai: a valódi társszerző, Boots egy dallam megírása után jött rá, hogy mintha már hallotta volna ezt, és biztos, ami biztos alapon felvettek mindenkit szerzőnek.

ZENÉSZEK A BÍRÓSÁGON - CIKKSOROZAT

De minden ilyen esetben külön megállapodás vonatkozik arra, hogy ki hány százalékot kap a szerzői jogokból; az Uptown Funk esetén például az utólag bevett öt szerzőnek együttvéve 17% jár. Az, hogy 100%-ot követel a Radiohead (legalábbis Lana Del Rey szerint), meglehetősen extrém. A legnevesebb ilyen eset, amikor a Verve a Bitter Sweet Symphony jogdíjainak egészét át kellett, hogy utalja a hangmintázott Rolling Stones-szám jogtulajdonosának, Allen Kleinnek - és ez a történet Klein a zeneiparon belül különösen kemény fellépésének egyik fő példájaként szokott előkerülni.

További érdekesség, hogy a Creep miatt pedig a Radioheadet perelte be korábban Albert Hammond és Mike Hazlewood, mondván, hogy nagyon hasonlít a Hollies The Air That I Breathe című számához - és ők be is kerültek a szerzők közé.

A két szám hasonlóságát egyébként már korábban is sokan szóvá tették. A Fader például abban a cikkben írta ezt, amiben egyben az album legjobb dalának nevezi a Get Free-t. De mindenki eldöntheti magának:

 

 

https://recorder.blog.hu/2018/01/08/a_radiohead_beperelte_lana_del_reyt_az_ugyvedek_hajlithatatlanok
A Radiohead beperelte Lana Del Reyt, az ügyvédek hajthatatlanok
süti beállítások módosítása