Minden eddiginél sűrűbb évet tudhat maga mögött az NKA Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program), amely több koncerten, háttérbeszélgetésen, workshopon, fesztiválon és egy névváltáson is túl van. A könnyűzene ügyét már negyedik éve támogató program 9 alprogramja külön-külön is kiemelkedő eredményeket tett le az asztalra. A könnyűzene örökségének megőrzésétől kezdve a hazai zenekarok nemzetközi piacra lépésének előmozdításán át a zenei menedzsment támogatásával bezárólag rengeteg előrelépés történt.
A mögöttünk hagyott évben elindult a Magyar Könnyűzenei Oktatást Támogató Alprogram, amelynek legsikeresebb rendezvényén, a tizenegyedik állomásánál járó Hangszert a kézbe interaktív, zenei kiállításon már több mint harmincezren ismerkedtek a zenéléssel. Több ezer látogatót vonzott a CSTP FESZT is a Várkert Bazárban, ahol a három év támogatott zenekarai adtak remek koncerteket, miközben az A38 Hajón az örökségmegőrzéssel és a menedzsmentképzéssel foglalkozó alprogramok konferenciái zajlottak. A lassan véget érő esztendő egyik legnagyobb eredménye, hogy elindult a HOTS (Hungarian Oncoming Tunes), azaz a magyar könnyűzene szervezett külföldi megjelenítése. Ennek köszönhetően nemcsak jelentős showcase fesztiválokon volt érzékelhető a magyarok jelenléte, de több zenekarunk is ígéretes lépéseket tehetett a nemzetközi karrier útján.
Évről évre az Induló előadók pályázatát övezi a legnagyobb érdeklődés: az előadónként 2 millió Ft támogatással járó lehetőségre idén összesen 317 zenekar és/vagy zenész jelentkezett. Közülük összesen 84 előadót hívtak be az A38 Hajón zajló meghallgatásra. Arról, hogy kik kerüljenek a programba, a neves zenészekből és zenei szakemberekből álló, 15 fős zsűri döntött.
A grémium javaslata alapján az NKA Hangfoglaló Program Ideiglenes Kollégiuma döntött: a 2017/2018-as évadban az alábbi 20 zenész és/vagy zenekar részesülhet az Induló előadói alprogram összességében 40 millió forintos támogatásában. Ismerjétek meg a Hangfoglaló Program idei nyerteseit!
Aurevoir., AŽUR, Dungaree, EPMK, Freakin' Disco, Ham Ko Ham, I Am Soyuz, Idegen, Keresztkérdés, Meg Egy Cukorka, Papaver Cousins, Platon Karataev, Red Swamp, Shaibo, Sin Seekas, SONYA, Telma Lincoln & Minimyst, The Beans, The Bluebay Foxes, The Mabon Dawud Republic.
A cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.