Itt a Hangfoglaló Program – The Beans

2017.12.21. 08:00, rerecorder

the_beans_sinco_campus170920_60_1.jpg

Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) induló zenekarokat-előadókat támogató alprogramjának húsz nyertesét mutatja be decemberben a HP a Recorderen, íme abc-rendben a tizennyolcadik, a The Beans.

The Beans-t 2015-ben alapította Vida Áron és Horváth Richárd. Az együttes a Kikeltető tehetségkutatón mutatkozott be, majd felvettek egy albumot. „A zenekar előtte nem sűrűn koncertezett, ezért nem volt pénz stúdióra, tehát szeretjük érdemi teljesítményként emlegetni, hogy egyedül vettük fel és kevertük az első lemezünket.” Az album nagyon jó kritikákat kapott és egyre több helyre hívták őket koncertezni, ekkor tagváltás is történt és belépett a zenekarba Hajnes Bálint dobos és Fűzi Balázs basszeros. A The Beans két kört is ment az Index.hu dalversenyén, a Made In Pécs fesztivál zárókoncertjén pedig telt házas bulit adtak. Ezt követte egy szintén telt házas A38-buli, ahol a King Khan And The Shrines-szal is felléptek. „A zenekar egy elég intenzív éven van túl, nagyszabású koncertekkel, jelentős fesztiválfellépésekkel, külföldet is érintő turnéval, tehát elérkezett az idő egy új album készítésére, amelynek a pénzügyi forrását egyértelműen a Hangfoglaló Programban láttuk.” A következő albumukat tavasszal szeretnék megjelentetni, amivel majd európai turnéra indulnak.

 

https://www.facebook.com/TheBeansOfficial/

 


cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2017/12/21/itt_a_hangfoglalo_program_the_beans
Itt a Hangfoglaló Program – The Beans
süti beállítások módosítása