A Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) induló zenekarokat-előadókat támogató alprogramjának húsz nyertesét mutatja be decemberben a HP a Recorderen, íme abc-rendben a tizenegyedik, a Papaver Cousins.
A Papaver Cousins egy duó, amely 2014-ben alakult és főként az amerikai folkból és a bluesból merít. Bemutatkozó kislemezük 2015 augusztusában jelent meg, No God Can Cage My Love címmel, melyen két dal szerepelt, majd két évvel később, 2017 januárjában megjelent az első EP-jük, melyet egy kápolnában rögzítettek, A Holy Night With Papaver Cousins címmel. Ezt követte az első nagylemezük Lack of Lightness címmel, amely idén áprilisban debütált. A zenekar számos nagyobb fesztiválra is eljutott, így felléptek a Szigeten, a Bánkitó Fesztiválon, de játszottak a Művészetek Völgyében is, eddigi legnagyobb eredményüknek azonban azt tartják, hogy idén ősszel kijutottak a Dél-Koreában megrendezett Zandari Festa nevű showcase fesztiválra, és sikeres koncerteket adtak több szöuli klubban is. A párosra nagy hatást tett Bob Dylan, Jack White, The Milk Carton Kids és Tom Waits is. „A Hangfoglaló Program egy remek kezdeményezés, amely lehetőséget biztosít feltörekvő zenészek, zenekarok számára a kibontakozásra, a kapcsolat- és közönségépítésre. Ezek nagyon motiváló tényezők, emellett pedig lehetőség nyílik kiváló körülmények között megvalósítani a lemez- és klipfelvételt a támogatás által. Adtunk magunknak egy esélyt, melyet szerencsére sikerült is megragadnunk, aminek nagyon örülünk.” A zenekar jövőre olyan nagylemez elkészítését tervezi, amely méltóan tükrözi a megjelenésig eltelt bő egy évet, amely idő alatt a Hangfoglaló Program támogatását élvezik. „Bízunk benne, hogy sikerül még több embert megszólítani a zenénkkel, és hogy minél többet koncertezhetünk ennek köszönhetően.”
https://www.facebook.com/papavercousins/
A cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.