„Mindig öröm Budapesten járni!” – Dark Horses-interjú

A brightoni posztpunkos, indierockos Dark Horses-nek gy hete - három év szünet után - jelent meg legújabb dala, a XIII, amit ma este, december 4-én élőben is meghallgathatnak a zenekar rajongói a Dürer Kertben. Dark Horses-ék egy turnébuszos közös brainstorming keretében válaszoltak kérdéseinkre a különleges hangulatú friss dalról, készülő következő albumukról és arról, hogy miért is szeretik Budapestet.

A zenekart Brightonban alapítottátok, de a világ különböző pontjairól származtok. Melyek a pozitív, illetve negatív oldalai annak, hogy különböző kultúrákból érkeztetek?

A zenekar nagy része Brightonban lakik, de két tagunk jelenleg is Londonban él. Szóval nem lehet azt mondani, hogy egyetlen város inspirálna minket, de azt sem, hogy akár egyetlen ország. Szerintem ez csak pozitív lehet, hiszen ez azt jelenti, hogy a zene univerzális nyelvezete tart minket össze. Egy globalizált világban nőttünk fel és ez természetesen megjelenik a mentalitásunkban és hozzáállásunkban is.

Nemrég egy interjúban megemlítettétek, hogy Budapesthez kedves emlékek fűzik a zenekart. Mesélnétek egy ilyen emlékről?

Egyszer Bobby az utcán szerzett egy széket, amelynek a lábával kinyitott egy sört. Ezt óriási tapsviharral üdvözölték az utcán az emberek. (nevet) De viccet félretéve, nagyon sok csodálatos emberrel találkozunk és nagyon jó energiák mozognak a koncerteken. Mindig öröm Budapesten járni!

Számos nagynevű zenésszel, producerrel volt már lehetőségetek közösen koncertezni vagy dolgozni. Kivel volt a legemlékezetesebb az együttműködés?

Jon Hopkins! Lisa Elle három albumán is énekelt. Jon a leglelkiismeretesebb és legcéltudatosabb művész. A víziója tökéletesítése egy hosszadalmas út, de amikor ez megtörténik, kiváló dolgot alkot.

Kivel játszanátok szívesen, akikkel még eddig nem tudtatok?

Ó, bárcsak játszhatnánk egyszer a Radioheaddel! De még PJ Harvey, Scott Walker, a King Gizzard And The Lizard Wizard és a The Horrors is ott van a listán.

Beszéljünk az új dalotokról, a XIII-ről. Mi volt a dal, illetve a videó mögötti inspiráció?

Az új és visszamaradt kapcsolatunk az internettel. Az, hogy hogyan vagyunk meghatározva a neten, valamint az avatárok, amelyeket kreálunk. Az ezekre fordított idő és figyelem, amit kapnak tőlünk. A homályos határ, amely a valóságot és a virtuális világot elválasztja. Ezt Marta Antinucci - a videóban látható koreográfus - a saját művészetére fordította át. Nagyon izgalmas együttműködés volt!

Marta: - A videóban azt szerettem volna megmutatni, hogy miként képes egymás mellett élni a mindennapos élet és a szürrealitás. Ezen világok közti különbséget nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Főleg a manapság. Három helyen forgattunk. Egy forgalmas berlini utcán, a Holokauszt emlékműnél és egy lakásban. Az utcán a forgatás során nem láttam, nem hallottam és nem éreztem illatokat. Kivontam magam a materiális világból. Közben próbáltam kommunikálni a külvilággal, ami meglepő módon sikerült is. Egy ponton valaki megragadta a kezem és nem akarta elengedni! Nagyon érdekes élmény volt. A Holokauszt emlékmű pedig azt szimbolizálja, hogy milyen szürreálissá tudnak válni a mindennapok és azt a borzasztó történelmi időszakot is, amikor az embereket számokként kezelték. Az otthonnal pedig azt szerettük volna bemutatni, hogy az ember hol lehet igazán önmaga.

A szövegben a következőket hallhatjuk "We are numbers, we are mass, we are surface, we are love." Úgy látjátok, hogy kezdjük elveszíteni az egyéniségeinket, az emberi mivoltunkat?

Végül is a világ, amelyben élünk folyamatosan változik és fejlődik. A technológiai fejlődések velejárója, hogy újra értelmezzük az ember és az identitás kapcsolatát. El fog jönni az az idő, amikor elkezdjük határainkat feszegetni, de idővel lenyugszik a világ és vissza fog térni az emberiség és annak kifürkészhetetlen, kalandos útjai. Reméljük, hogy a technológia egyszer majd felszabadító és támogató hatással lesz a kapcsolatainkra, környezetünkre, oktatásintézményeinkre és az egészségünkre.

Nagyon érdekes témákat fogtok feldolgozni a következő albumotokon. Érinteni fogjátok az attitűdöket, identitást és az emberek intim szféráját. Az ilyen témákhoz sokat kell vizsgálódni a mindennapok során. Oscar Wilde egyszer a következőket írta: „Amikor azt hisszük, hogy másokat elemzünk, valójában saját magunkat vizsgáljuk.” Volt ehhez hasonló érzésetek a dalok megírásakor?

Persze! Mikor írjuk a dalainkat sokszor lesznek olyan témák és kreált karakterek, amelyekkel szimplán reprezentálni kívánják személyes archetípusainkat. Egyébként a legjobb művészek mindig magukat jelenítik meg alkotásaikban.

Egy másik téma, ami fontos lesz az albumotok során, az a történelem. Melyik történelmi időszakot látogatnátok meg, ha lenne rá lehetőségetek?

Anastasia: - Tizennyolcadik század eleji Párizsba mennék vissza, hogy Rimbaud-val és Verlaine-nel ópiumozzunk és járjuk a várost.

David: - Hatvanas évek Electric Lady Studiója és ott együtt lógni Jimi Hendrixszel.

Stevie: - Szintén a hatvanas évekbe utaznék el. De én Haight Ashburyvel találkoznék San Franciscóban és megnöveszteném a hajam.

Lisa Elle: - Elmennék egy privát koncertre I. Erzsébet Királynővel és utána beszélgetnék vele.

interjú: Mihályi Dávid

a friss XIII klipje: 

a zenekar élőben: