Elektronikus tánczene – Magyar trekk DJ-Kicks-mixben

Az év legjobb debütlemeze, az ősz legnagyobb meglepetése, egy remek sorlemez és egy hangulatos, magyar vonatkozású mix cd az 56. Recorder magazin elektronikus tánczenei összeállításában.

Óriási elvárásoknak kellett megfelelnie az északír Bicep duónak, miután közel hét év aktív zenélés, megannyi sláger után végre bejelentették első albumukat. Az eredmény? Olyan játszi könnyedséggel ugrották át a lécet, hogy az már felháborító. A

cím nélküli gyűjtemény (Ninja Tune / Neon Music, 2017)

gyönyörűen idézi fel a kilencvenes évek végi progresszív house/trance- és chillout/break-korszakot, Northern Exposure vibe-ok mindenhol (különösen a válogatássorozat legendás második részének első cd-je ugrik be, ha mond ez még bárkinek is valamit), de közben az egész aktualizálva is van. Nagyon erős album, komoly esélyes az év végi elektronikus toplisták dobogóinak valamelyik fokára.

A posztdubstep generációból kevés előadó tudta úgy felépíteni magát, mint a nottinghami Matt Cutler aka Lone. Hét nagylemezzel a háta mögött jócskán túlszárnyalta a kortársait (ráadásul mindig jól időzített azokkal a témákkal, amikre éppen felhúzta az aktuális albumát), és az utóbbi években dj-ként is sikeres lett. Remek választásnak bizonyul a

DJ-Kicks (!K7, 2017)

sorozatba is: ugyan meglepően konzervatív szelekcióval állt elő, de az egész roppant koherens. Egy pillanatra sem törik meg az elképzelése, és a saját számai is kiválóak. Downtempo, hiphop és house egy órában, a széria korai rajongóinak kifejezetten ajánlott, mi pedig örülhetünk, mert Gnork révén magyar vonatkozása is van a mixnek.

Ami sikerült Lone-nak, az nem nagyon akart eddig bejönni a Mount Kimbie-nek: egy zseniális debütlemez, majd egy sokat kísérletező és sokszor saját magát sem találó második album – és négy év teljes csend – után hozták ki a

Love What Survives (Warp / Neon Music, 2017)

című harmadikat. Ez most szerencsére nagyon jól működik. A motorik ritmusok áthatják a számokat, és ezek végre azzal az eredetiséggel szólalnak meg, ami a korai éveiben jellemezte a duót. Posztdubstep helyett rock, törtütemek és absztrakt keretek dominálnak, meg vendégfronton James Blake, Micachu és King Krule.

A Jabu nevű bristoli ambient-alt-r&b páros ritkás megjelenéseiben mindig nagy potenciál rejtőzött – öröm hallani, hogy a

Sleep Heavy (Blackest Ever Black, 2017)

című új album beváltja az ígéretet. Elsőre talán fura, hogy a sötét techno/drone/hardcore/punk zenékben utazó Blackest Ever Black adta ki a lemezt, de sokadik hallgatásra az eddigi katalógus inverzeként értelmet nyer. Rendkívül légies alapok, gyönyörű vokálok és szép formák jellemzik a Sleep Heavyt, ami így nem csak egy tehetséges formáció öndefiniáló mesterműve, de az ősz egyik nagy meglepetése is.

Velkei Zoltán