De nem tudja, hogy kik azok, ezért a Facebookon kérdezte meg az embereket. Nyilván a lényeg az, hogy vajon miért nem játsszák legújabb slágerét, ami pedig nagyon sikeres.
Majka a Facebookra posztolt abban a témában, ami már évek óta elő-előkerül, legalább a Belehalok elsöprő sikere óta: hogy miért nem játsszák a rádiók a számait. Most egészen konkrétan a kilencvenes évek iránti nosztalgiát meglovagoló Mindenki táncol /90'/ számról van szó, ami 17 nap alatt négymilliós nézettséget szerzett (ami amúgy nem azonos azzal, hogy "4 millióan hallgatták meg", de ezt Majka is tudja). Tehát parafrazálva: nem kifogás arra, hogy nem játsszák, hogy nem sikeres - és az sem, hogy "RAPP" zene, hiszen a bejegyzés úgy kezdődik, hogy "most hallottam Halott Pénzék új dalát a rádióban, a Music Fm-en". (Halott Pénzzel vagy épp a Wellhellóval amúgy semmi baja, sőt.)
MAJKA ÉS BYEALEX SZÁMA, AMIBEN VAN MÉG HÁRMAS SZEX IS, EJHA
Majka azt megérti, ha vele van a baj ("mert egy kérdezősködő hülye gyerek vagyok"), de szerinte amatőr dolog volna, ha személyes sérelmek, ellenszenv alapján döntenének a játszásról. Meg egyébként az újságírók sem foglalkoznak a témával, pedig izgalmas volna. Szóval azt kéri rajongóitól, hogy segítsenek megtalálni neki a Music FM, a Rádió 1 és a Petőfi programigazgatóit, hogy kérdezhessen tőlük három dolgot.
A posztra rengeteg komment érkezett, egyrészt sokan jelezték, hogy vidéki rádiók igenis játszanak tőle számokat, másrészt néhányan megneveztek programigazgatókat - ám ezekre Majka nem válaszolt. Van, aki nem hiszi, hogy ne tudná, vagy ha akarná, nem tudná megtudni másképpen, hogy kik ezek a bizonyos programigazgatók.
Egyébként, mint arról már írtunk, pont idén érte el Majka a legnagyobb rádiós sikerét: a nyári Partykarantén című szám 19 héten át szerepelt a Mahasz rádiós listáján, a legjobb helyezése a 4. volt.
Ez a szóban forgó új sláger, alatta meg a Facebook poszt: