A világon sokezerféle hangszer létezik a triangulumtól a kétnyakú elektromos gitárig, amelyek látszólag nagyon különbözőek egymástól és koronként, földrajzi helyenként változnak. Miközben azonban a világ hangszerei nagyon hasonlóak egymáshoz, csupán néhány alaptípusba besorolhatóak. Íme két részben tíz, elsősorban a népzenében és a világzenében használatos instrumentum, amely fontos szerepet játszott a hangszerek fejlődésében. Weyer Balázs Világrecorder rovatának az 52. Recorder magazinban megjelent cikke első részében perzsa pengetősöktől afrikai pöckölősökig jutottunk, most bonyolult svéd hangszertől (nyitóképen) egyszerű kubai ritmuskeltőig fogunk.
Cavaquinho
A cavaquinho hasonlít a talán ismertebb ukuleléhez, formájában és húrjaik számában is megegyeznek, ám a hangolásuk kicsit más. A cavaquinho portugál eredetű hangszer (braguinhának is hívják az európai portugálban), amelyet végső soron egy ókori görög nyolchúros lantból eredeztet a tudomány, de ilyen régre visszanyúlóan ez persze nem bizonyítható. A cavaquinhonak is több változata van, mint szinte minden hangszernek – az egyes portugál városokban, és az egykori gyarmatokon is elsősorban hangolásukban különböző variánsok élnek. Az ukulele Hawaiira a legközelebbi portugál gyarmatról, Brazíliából került. A brazil népi műfajokban ez az egyik legfontosabb hangszer, bár itt gyakran cavaco-nak hívják. A klasszikus szambában például ez az egyetlen melodikus hangszer – ha a szóló és a kórus énekhangot nem számítjuk –, hiszen abban ezenkívül csak ütőhangszerek szerepelnek. De a cavaquinho a Zöld-foki Szigetek dalformáinak, a mornának a coladeirának is alaphangszere. Az ukulele mellett természetesen közeli rokona a gitár, a mandolin, a balalajka, a venezuelai cuatro, a tadzsik-üzbég dutar, a kolumbiai és kanári-szigeteki tiple és a kubai tres is.
Nyckelharpa
A svéd népzene jelentős részben vonós népzene, amelyben a hegedű mellett ott szerepel a kimondottan svédnek számító hangszer, a nyckelharpa. A nyckelharpa egyfajta billentyűs hegedű, ahol az egyes húrokat nem kézzel, hanem billentyűk segítségével fogja le a muzsikus, így változtatja a hangmagasságot. Jobb kézzel a vonóval játszanak, a bal kéz viszont a nyakra épített billentyűk segítségével fogja le a hangokat. Ennyiben tehát a tekerőlantra hasonlít, egyfajta átmenet a hegedű és a tekerő között. A legrégebbi nckelharpa-ábrázolás a XIV. századból maradt fent, a nyckelharpa ma általánosan elterjedt verzióját viszont a már a huszadik század első felében fejlesztették ki. Ez a hangszer annyira szerves része a svéd identitásnak, hogy az ötvenkoronás bankjegy hátoldalán is ez szerepel. A legjobb nyckelharpa-játékosok hagyományosan a közép-svédországi Helsingland régióban élnek, innen származik a ma leghíresebb nyckelharpás, Peter Puma Hedlund is. Napjainkban szintén gyakorta játszik nyckelharpán egy nála jóval híresebb zenész is, Benny Andersson, a szakállas fickó az ABBA-ból, aki az Orsa Spelmän nevű svéd népi zenekarba szokott olykor beszállni.
Bandoneon
A bandoneon nem azonos a magyarban tangóharmonikaként emlegetett akkordeonnal, amelyen viszont nem játszanak tangót. Magyarországon a XX. század közepén, a tangó világdivatjának idején a billentyűs harmonikán, tehát az akkordeonon játszottak tangódalokat is. A tangóban azonban eredetileg a bandoneont játsszák, amelyen nincsenek billentyűk. Ez úgynevezett gombos harmonika mert nem billentyűk, hanem gombok vannak a dallamjátszó oldalán. Ezért aztán jóval kisebb is. A bandoneont egy német hangszerkészítő találta fel a XIX. században, sőt, a nevét is róla kapta, Heinrich Bandnak hívták ugyanis. Német bevándorlók vitték Argentínába és végül nagyon gyorsan, pár évtized alatt szinte azonos lett az országról világszerte kialakult képpel. (És ha már itt tartunk: a másik legjellemzőbb harmonikafajtát, az akkordeont is német hangszerkészítőnek köszönhetjük, ezt Friedrich Buschmann találta fel. Ez tehát a zongora-billenytűkkel ellátott harmonika, Európában ez az elterjedtebb.)
Dhol
A dhol, az egész hindusztáni félszigetre, Indiára, Pakisztánra, Bangladeshre jellemző dob rengeteg regionális változatban létezik. Derékra vagy nyakra erősítve játszanak rajta, két dobverővel, amelyek közül az egyik, a vastagabb a mélyebb, a másik, a ruganyosabb pedig a magasabb hangok elővarázsolására használatos. Régebben tucatnyi szigorú ritmikai mintát követtek a dhol-játékosok, amelyek mindegyike egy-egy társadalmi eseményhez, zenélési alkalomhoz kötődött. A dholon kizárólag férfiak játszanak és rituális szerepe is van szufi illetve szikh szertartásokban, de a modern bhangrában is fontos szerepet játszik.
Claves
A clave egy ritmus, amely minden kubai tánczene lelke, ritmusszerkezetének magja. Ez – mint egy aszimmetrikus metronóm – irányítja az egész zenekart. Ez adja az alapritmusát minden kubai zenének, és nagyon sok afrikainak is, mivel a szubszaharai Afrikából került a rabszolgának behurcolt feketékkel Kubába. A claves pedig a hangszer, amely a clave-t játssza. A világ egyik legegyszerűbb hangszeréről van szó, két összeütött fadarabról, amely többnyire ébenfából, esetleg rózsafából készül. Hangja nagyon jellegzetes, azonnal felismerhető a kubai zenében és a technika nem egyszerűen annyi, hogy összeütjük a két fadarabot. Azért ugyanis, hogy legyen zengése, az egyiket viszonylag lazán kell tartani, úgy, hogy a tenyerünkkel egy kis kamrát, rezonátort hozunk létre, a másik, erősebben tartott darabbal pedig ezt a darabot ütjük, lehetőleg középen. Történelmi szexizmusból az ütő darabot hívják férfinak, el macho-nak, az ütött darabot pedig nőnek, la hembrának. A két darab egyébként többnyire egyforma.
Weyer Balázs
