Jlin: Black Origami (lemezkritika)

Jlin az utóbbi évek leginkább előremutató elektronikus zenei producere? Mindenképpen a legszűkebb élmezőnyben a helye, a 2015-ös Dark Energy után (amely a Recorder egyik kedvenc, Top 5-ös azévi albuma volt) második albumával is lélegzetelállító.

Kiadó: Planet Mu

Megjelenés: 2017. május

Stílus: experimental, footwork, juke

Kulcsdal: Challenge (To Be Continued)

Jerrilynn Patton, avagy Jlin két évvel ezelőtti bemutatkozó albuma (Dark Energy, Planet Mu, 2015) meglepően váratlanul végzett populáris zenékkel foglalkozó, még egészen fontos médiumok év végi top10-ében is – annak ellenére, hogy a kiadvány tavaszi debütálásakor jóformán alig lehetett érzékelni bármiféle hype-szerűséget. A Black Origami című második lemeze ehhez képest már most a 2017-es év egyik legfontosabb elektronikus zenei megjelenésének számít: hetekkel a májusi végi premier előtt hosszú interjúkban szólalt meg a szerző és komoly portréjellegű írások jelentek meg róla. A Black Origami szerencsére ennek megfelelően nem is teljesít alul. Sőt: az eddig jobb híján juke-nak címkézett zenék bátran elszakadnak a rashadi iskolától, és inkább tartanak valami eddig név nélküli kísérleti elektronikus irányba, ahol a rapid dobok és a footworkre jellemző, elaprózott hangszobrászat továbbra is előtérben marad, de ezektől eltekintve nagyon nehéz bármi feltérképezetthez kötni.

Míg a Dark Energy egy hosszabb időszak legjobbjait összeszedve inkább sok szám összessége volt, addig a Black Origami érezhetően egy rövidebb periódus alatt született konceptlemez. Rendkívül egységes a hangok eszköztára, amiből Jlin dolgozott. Rengeteg a sötét tónus, miközben gongok, egzotikus hangszerek és különféle más ütősök teremtenek tradicionális hangulatokat, de pont az elektronikus hangok teszik az egészet misztikussá, felfoghatatlanná. Mint amikor megjelenik egy szuperfejlett idegen faj több ezer évvel korábban valamelyik ősi civilizáció szent helyén, és mindenki pszichedelikus katatóniába esik. Sok esetben nem is véletlen a címválasztás: Holy Child, Nyakinyua Rise, Hatshepshut, Nandi stb. Több szempontból is ügyes a Black Origami időzítése. Egyfelől az elektronikus zene jelenleg egyfajta holtidőben toporog, a poszt előtaggal ellátott klubzenék mintha lanyhulnának egy ideje, miközben a húzóműfajnak számító techno és house megelégszik a biztossal. Másrészt a popkultúrában talán még soha nem volt ennyire fontos a nemiség kérdése. Ebbe a polkorrekt időszakba érkezik remekül a Black Origami és lesz jó eséllyel az év egyik mérföldköve. Noha nem Jlin az első nő, aki egészen kiváló lemezeket készít, de jó helyen és jó időben teszi ezt ‒ egészen újszerűen.

9/10

Velkei Zoltán

a lemez: 

a Carbon 7 klipje: