A Budapest Parkban óriási poppunk őrület van a héten (volt már Sum 41, szombaton jön a Good Charlotte), amely során a kanadai Simple Plan is fellépett. A zenekar frontemberével, Pierre Bouvierrel (fent középen) ültünk le beszélgetni első lemezükről, a No Pads, No Helmets...Just Balls-ról és a poppunk jelenlegi helyzetéről.
- Tizenöt éve jelent meg első albumotok, a No Pads, No Helmets...Just Balls. Mi számodra a legemlékezetesebb pillanat ebből az időszakból?
- Az egyik legélénkebb, legizgalmasabb emlékem az az I'm Just A Kid klipjének a forgatása. Óriási forgatás volt. Nagyon nagy keret állt a rendelkezésünkre, hiszen akkoriban még volt pénz ilyesmire. Los Angeles-ben voltunk és két napig készítettük a klipet. Minden volt, ami egy forgatáson lenni szokott: statiszták, catering, világosítók, lakókocsik. Nagyon furcsa volt azzal szembesülni, hogy ez most a mi videónk és nagyon sok ember dolgozik ezért az ügyért. Óriási élmény volt, viszont furcsa is. Egy lakás árát költöttük el akkor.
- Mennyi idős voltál?
- Körülbelül huszonhárom. (elkezdi énekelni a blink-182 slágerét) "Nobody likes you when you're twenty-three!"
- Blink-182? Az I'd Do Anythingen közreműködött a basszusgitárosuk, Mark Hoppus. Milyen volt együtt dolgozni az egyik példaképeddel már az első lemezetek során?
- A blinkes srácokat egy korábbi zenekarunk miatt már ismertük. Nem voltunk barátok, de ismertük egymást. Chuck (Chuck Comeau) találkozott egy blink-koncerten Markkal, aki adott neki egy Enema Of The State cd-t még mielőtt megjelent volna. Pontosabban két héttel előtte. Meghallgattuk és teljesen lenyűgözött minket, hogy milyen kurva jó lett az album. Onnantól ezt vittük a producerekhez, hogy olyan dobhangzást akarunk és olyan gitárokat, mint a blink-lemezen. Nagyon tetszett. Amikor a blinknek odaadtuk az első demóinkat, Marknak nagyon tetszett az I'd Do Anything. Ekkor sok mindenben különbözött a végleges verziótól. Amikor felvettük a számot egy-két dolgot megváltoztattunk. Ezután felhívtuk Markot, hogy nem akar-e esetleg vokálozni a dalban. Rábólintott és elküldtük az új verziót, amire csak annyit válaszolt, hogy a régi jobban tetszett. Mindannyian kicsit beszartunk.(nevet) De megcsinálta! Elmentünk San Diegóba, ahol lakott és ami most már az én otthonom is. Voltunk a lakásában és a stúdiójában. Visszagondolva nagyon rendes volt tőle, hogy közreműködött a lemezünkön.
- A jelenlegi turnétokon végigjátsszátok az ünnepelt albumot, amelyről olyan számok is előkerülnek, mint a Grow Up vagy a Meet You There. Nem volt furcsa, ilyen hosszú idő után elővenni ezeket?
- Igen, a fesztiválokkal ellentétben ma az egész albumot végigjátsszuk, mivel ez egy saját est. Nagyon király volt elővenni ezeket a dalokat. Mint énekes úgy gondolom, hogy azok a dalok, amit akkoriban írtunk, sokkal lényegre törőbbek és egyszerűbbek. Ezeket számomra könnyebb elénekelni, mint az újabb számainkat. Mikor eljátszottuk először a próbán, olyan volt mintha az idő nem is telt volna el. Olyan, mint a biciklizés. Nem volt semmilyen furcsa érzés. Ezek a dalok tele vannak energiával, ezért élvezet őket játszani.
- Gyarapítjátok azon zenekarok számát, ahol az évek alatt nem történt tagváltás és kevés olyan eset volt, amikor valamelyikőtök kihagyott koncerteket. Jelenleg David Desrosiers, a basszusgitárosotok nem jött el az európai turnéra, mert depresszióval küzd. Hogyan hat ez rátok?
- Volt arra példa, hogy családi okok miatt kihagyott egy-két koncertet Jeff (Jeff Stinco) és Seb (Sébastien Lefebvre) is. A kérdésedre válaszolva, igazából szeretjük amilyenek vagyunk, de sajnos Davidnek nehéz volt az elmúlt pár év. Most azon dolgozik, hogy együtt tudjon élni a jelenlegi helyzetével. Az elmúlt nyolc hónap kifejezetten nehéz volt számára. Decemberben ki kellett hagynia egy dél-amerikai turnét és most pedig ezt. Nemrég a világnak is beszámolt, hogy miért kell kihagynia a turnékat, ami szerintem jót fog tenni neki. Mi ott vagyunk számára és szeretném ha tudná mindenki, hogy még mindig a zenekar tagja és nem megy sehova. Viszont mi szeretnénk turnézni és nem akarunk megállni nyolc hónapra, mert az egyikünk nem tud jönni. Örömöt akarunk okozni a rajongóknak és azt se felejtsük el, hogy ez a munkánk. Davidnek pedig annyi időt adunk, amennyire csak szüksége van.
- Az albumaitok sohasem hagyták el a poppunk hangzásvilágát. Még mindig megtaláljátok magatokat ebben a műfajban?
- Persze! Az előző albumunkon nagyon sok poppunk-energia van. Emellett ez mindannyiunk kedvenc stílusa. Előadóként nagyon fontos, hogy az ember engedje magának, hogy mást is csináljon. Néha megesik, hogy korábbiakhoz képest egy olyan szám születik, ami stílusában elüt. Ez sokszor ki tudja akasztani a rajongókat. Látom, hogy a Paramore-t és Linkin Parkot milyen kritikákkal illették az új dolgaik miatt. Erről csak azt tudom mondani, hogy nagyon sokan szűklátókörűek. A zenekarok lelkét nagyon bántja, amikor a rajongók ennyire kiakadnak. Pedig baszki: ez csak zene! Ha valaki az I'm Just A Kidet akarja hallani, akkor rakja be és hallgassa. Viszont mi soha nem fogunk egy ugyanolyan dalt írni. Még ha szeretnénk, akkor sem működne. Az évek alatt rájöttem és értékelem azt, amit csináltunk. Létrehoztunk egy hangzást, ami megértem, hogy fontos a rajongóinknak. Lehet ha valami nagyon mást szeretnék csinálni, akkor egy új projektbe kellene belevágnom. Persze azt se felejtsük el, hogy manapság a rádió nem játszik poppunkot. Most már mást hallasz. Ez pedig inspiráló is tud lenni. Például ott van a Chainsmokers, akiknek nagyon király dalaik és hangzásuk van. Mint zenész belegondol az ember, hogy jó lenne kicsit nyitni más felé, és egy kis rádiós játszás sem jönne rosszul. Szerintem nekünk igaznak kell maradnunk magunkhoz, de három-négy szám erejéig lehet valami újjal is próbálkozni. Így az a rajongó is boldog, aki poppunkot akar hallani, sőt én is, aki azt szeretne játszani. Az a pár szám, amin újítunk, pedig vagy bejön vagy nem.
- Említetted, hogy a rádiók mellőzik a poppunkot. Emellett sokan mondják azt, hogy a műfaj kiment a divatból és egy bizonyos kor után a zenészeknek sem kellene játszaniuk. Erről miként vélekedsz?
- Nem nagyon értem ezt a fajta hozzáállást. Harmincnyolc éves vagyok, de bármikor meghallok egy jó poppunkdalt, annak örülök. Imádom a stílus hangzását. Otthon egy apuka vagyok. Az életem a családomról szól, a másik része pedig a zenélésről. Az ember minél érdekesebb dalokat szeretne írni. Ebből adódóan van, amikor kitalál valamit és azt írja meg, van amikor más életéből merít. Az élet mindig más kihívások elé állít és nem számít a korod. Akár harmincnyolc évesen is szoronghatok valami miatt, vagy lehet bármilyen más gondom, hiszen erről szól az élet. Nem azért történik, mert felnőtt vagy. David erre a tökéletes példa, aki harminchat évesen az érzelmeivel küzd. Nemcsak tizennégy évesen gondolkodhatsz el arról, hogy mi a feladatod az életben. Tehát nem értek egyet ezzel a kijelentéssel, viszont ez nem egy új attitűd. Emlékszem, amikor az első albumunkat készítettük, a kiadó mondta, hogy vége a poppunknak és lekéstünk. Majd jött a blink-182, a Good Charlotte, a Sum 41 és mi is. Soha nem fog eltűnni, hiszen nem számít a stílus. Egy jó dal mindent túlél.
interjú: Mihályi Dávid
az interjúban emlegetett I'm Just A Kid videója:
Ajánlott bejegyzések:
-
„Hát hogy a faszba ne bántana meg, ha egyszer ez a Dwarves?” – Sarkadi Balázs interjúja Blag Dahliával
-
„Ez az utolsó alkalom, hogy elcsesszük” – A blink-182 visszatérő lemezéről
-
„A 60-as évek klasszik jazz- és progresszív rockjára emlékeztet” – Nóvé Soma (MORDÁI)-interjú
-
"Mintha nem is Azahriah csinálná, hanem valami megszállná" - Mazzag Izabella-interjú
-
„Még azt is beleírta, hogy elmentünk az Aldiba bevásárolni” – Amoeba-interjú
