A Péterfy Bori & Love Band idén ünnepli fennállása tizedik évfordulóját, a zenekar ez idő alatt készített öt kiváló lemezt (az ebben az évtizedben megjelent legutóbbi háromból a 2010-es 2B két éve vinylen is kijött, a 2012-es Fehér éjszakák minden idők egyik legjobb magyar albuma, de a tavalyi Szédülés is szédületes) és a jubileumot is méltóképpen ünnepli. Ugyanis a magyar poptörténelemben elsőként létrehoztak egy ingyenes appot, amelynek BoriX a neve és egyszerre játék, valamint interaktív videóklipek tárhelye is. Az ősszel megjelenő új lemez dalai majd ezen keresztül - újabb és újabb pályákkal együtt - érkeznek, de persze a játékon kívül is meg lehet őket hallgatni, a Föld hívja Földet például itt és most!
Közel egy évi ötletelés és tervezés után a Péterfy Bori & Love Band a BIG FISH csapatával közösen készítette el a BoriX appot (letöltés: Android: http://bit.ly/BoriXAndroid és iOS: http://bit.ly/BoriXiOS), ami izgalmas játék és interaktív videóklip egyben. A cél: „vezesd Borit keresztül a pályán, gyűjts kincseket, kerüld ki az ellenségeidet, és közben hallgasd a zenekar vadonatúj dalát, melynek címe Föld hívja Földet! És ez még nem minden: valódi ajándékok ütik a markod, ha ügyes vagy! Ha eléred a szükséges ponthatárt, ingyen letöltheted a zenekar teljes diszkográfiáját és jegyet nyerhetsz a novemberi lemezbemutató koncertre november 17-én az Akvárium Klubba. A jubileumi, októberben megjelenő új stúdióalbumunkat legelőször a Bori X appon keresztül hallhatod, ezért tartsd az eszközödön a játékot, hiszen folyamatosan új pályák és új dalok érkeznek majd! Az alkalmazást képi világát a zenekar állandó grafikusa, Stark Attila a ONCE Digital Arts kreatív csapatával közösen találta ki.”
Tehát a BoriX appon keresztül lesznek legelőször hallhatók majd az újabb dalok, nemsokára megjelenik a második szám is, de előtte itt az első 2017-es felvétel online premierben is, a szerzeményről ezt mesélte Tövisházi Ambrus a Recordernek: „ez a dal nagyon erősen David Bowie hatása alatt íródott, legalábbis a zenei részt illetően. A szöveg Hajós-Dévényi Kristóf műve, aki a 10. lemezre több dalszöveggel is besegít majd.” (Hajós-Dévényi Kristóf és Tövisházi Ambrus duója, az absztrakt idm-ambient-szintipopos The Gomb két lemezt is kiadott nemrég, a 2016-os Breaks (And Amends) és az idén februári Claustrophobic Tape Techno izgalmas hallgatnivalók.)
A jubileumi Péterfy Bori & Love Band-koncert november 17-én lesz az Akváriumban (még akad néhány kedvezményes elővételes jegy), Facebook-eseményoldal, de előtte most vasárnap lépnek színpadra: „legközelebb, ráadásul ingyen, a Belvárosi Fesztiválon lehet minket megnézni, május 28-án vasárnap lesz egy nagyszabású koncertünk. Minden évben csinálunk Budapesten egy nagy ingyeneset, most idén ez az. Extra vendég lesz a Big Banggg, aki egy duó, és Taiko dobokon játszanak velünk együtt, és nagyon látványos meg szép lesz és hangos is!” Facebook-eseményoldal.
és akkor a Bowie-ihlette Föld hívja Földet:
Péterfy Bori & Love Band Facebook-oldala