Trent Reznor segít megnyitni a süket füleket

2017.04.19. 11:29, Frontrecorder

todd.jpg

Az elmúlt ötven év egyik kiemelkedően fontos és nagy hatású dalszerző-előadója, Todd Rundgren májusban ad ki űj albumot, melyen neves pályatársakkal és néhány fiatalabb kollégájával dolgozott együtt. A Deaf Ears a Trent Reznorral való kollaboráció eredménye, a borús hangulatú dalnak az eredeti mellett a Nine Inch Nails-változata is meghallgatható.

Az 1948-ban született Todd Rundgren multiinstrumentalista-dalszerző-producer öt évtizede van a pályán, legendás "zenészek zenésze", akire lépten-nyomon hivatkoznak és rengetegen néznek fel a szakmán belül, mint elő- vagy példakép, joggal; hatása a legkülönfélébb stílusokra és generációkra így a kurrens fiatal amerikai singer-songwriterek tömegére) megkérdőjelezhetetlen. Május 12-én jelenik meg huszonhatodik szólóalbuma, bár ez annyiban sántít, hogy minden dal egy-egy kollanoráció eredménye. Rudgren olyanokkal dolgozott együtt, mint Daryl Hall, Joe Walsh és Donald Fagen a kortársai közül, vagy Robyn, illetve Trent Reznor. A Nine Inch Nails vezérének bevallottan Rundgren az egyik legnagyobb zenei hőse, akinek a lemezeit a mai napig előveszi és tanulmányozza. Amikor felkérést kapott a közös munkára, annyira belelkesült, hogy hangszerelő-programozó-producertársával, Atticus Ross-szal egy komplett albumra való dalötlettel állt elő, ezekből Rundgren nagy nehezen kiválasztott kettőt, végül az albumra egyet dolgoztak ki. A Deaf Ears címében a süket fülek a világ kormányaira, na és és ránk, a Föld népeire vonatkoznak, akik nem hajlandók tudomást venni a klímaváltozás veszélyeiről, és/vagy nem tesznek hatékony lépéseket az elkerülésükre. A dal ennek megfelelően borús, ugyanakkor nem kongat apokaliptikus vészharangokat, inkább a sötét felhőkön még éppen áttörő napfény, az utolsó reménysugár hangja:


a dal most közzétett Nine Inch Nails mixében ez a reménysugár egy picit még halványabb:

https://recorder.blog.hu/2017/04/19/trent_reznor_segit_megnyitni_a_suket_fuleket
Trent Reznor segít megnyitni a süket füleket
süti beállítások módosítása