„Fikciót írtam esszé helyett” – Jenny Hval-interjú

A minimalista avantpopban jeleskedő norvég Jenny Hval napjaink legizgalmasabb női előadóinak egyike, tavalyi konceptlemeze, a Blood Bitch ott volt 2016 legjobb albumai között – a Recordern is. Hogy miért, arról március 4-én a hazai közönség is meggyőződhet, ugyanis a Trafó remek Electrify-sorozatának keretében először lép majd fel Budapesten. Ennek kapcsán beszélgettünk vele a vámpírok és emberek közötti különbségről, improvizációról és arról, hogy közel kerülhet-e a nyelv a zenéhez.

A test és az azzal kapcsolatos problémák, kérdések szinte az összes albumod szövegvilágát dominálják. Mit gondolsz, másképp jártad körbe ezt a témakört a 2013-as Innocence Is Kinkyn, mint a Blood Bitch-en?

Ezzel nem feltétlenül értek egyet. Szerintem igazából csak az Innocence Is Kinkyn foglalkoztam sokat a testtel, hogy hogyan tekintünk rá, a vele kapcsolatos zavarokra. A nyelvezetem olyan, hogy sokat hivatkozik a testre, de nem mindig arról írok. Ez egy személyes dolog, az én módszerem arra, hogy kifejezzem magam és a világot – és ebben sok, a testhez kapcsolódó metafora akad. Sokszor fárasztanak a nagyon absztrakt metaforák, mint amikor a testről beszélsz, de igazából a virágokat érted rajta. Ezt például nem szeretem. De a Blood Bitch-en inkább úgy képzeltem el a testeket térben és különböző jelenetekben, mintha egy filmet rendeznék. Ezen az albumon minden dal egy külön jelenet, így a testek és a perspektívák is változnak. Szóval az előbbi lemez inkább egy fikcionális tér volt, most viszont fikciókat próbáltam írni esszék helyett – de a kettő között megjelent Apocalypse, girlön (2015-ös album – a szerk.) is inkább az utóbbiak domináltak. Plusz talán fáradt vagyok az önreflexió modern változataitól, attól, ahogyan magunkra tekintünk. És itt most nem kifejezetten a testre gondolok, inkább a személyiségünkre, az önkifejezésünkre – szerintem nagyon korlátolt elképzeléseink vannak ezekben a témákban. Hasonló témákról szól például a Female Vampire című szám és talán ezért volt szükségem egy vámpírra, nem pedig egy emberre.

Mikor a Blood Bitch-et írtad, főleg olcsó horrorfilmeket néztél a hetvenes évekből. Mi fogott meg bennük és melyek voltak a kedvenceid?

Ami a kedvenceket illeti, fel tudnék sorolni úgy harminc-negyvenet. (nevet) De a Blood Bitch egyik számát például az azonos című film után neveztem el – ez volt a már említett Female Vampire. Szerintem szép hommage. Nagyon furcsa horror 1973-ból, igazság szerint elég unalmas. Nem tudom jól megfogalmazni, hogy miért is szeretem annyira. Nagyon fáraszt egyébként az a gondolkodás, hogy a filmeknek „jónak” kell lenniük: szórakoztatónak, gyönyörűen fényképezettnek és így tovább. Szerintem ebben a médiumban sokkal több kiaknázatlan lehetőség van, olyan élményeket is át tudnak adni, amiről a mainstream művészfilmesek nem épp a jó filmre asszociálnak. Például egy thrash film is lehet jó élmény, pont a thrash jellege miatt. Csak gondolj a világunk jelenlegi állapotára – egy ilyen alkotás sokkal közelebb jár a valósághoz, hogy milyen érzés ebben a korban élni, mint egy gyönyörű művészfilm. Hasonló rezgéseket éreztem a Female Vampire-ben, és úgy gondoltam, hogy ez kapcsolódik a zenémhez is.

Á, SEMMI CSAK EGY NŐ PUCÉRAN JÁR-KEL A VÁROSBAN - HVAL-VIDEO.

Ahogy a horrorokban az úgynevezett jump scare-k is kizökkentik a nézőt, úgy a hallgatót is az egyes számokban hallható intermezzók – mint például a beszélgetés a The Great Undressingben. Utóbbiak a filmek hatására kerültek bele a dalokba?

Nem, azok az én ötleteim voltak! Nem úgy gondolok a hangok különböző rétegeire, mint megszakításokra – illetve lehet, hogy de, viszont egyáltalán nem félelmetesek. Inkább csak a világ betüremkedik egy olyan zárt közegbe, amilyen például a zene. Szerintem ezek az intermezzók kreatív és örömteli pillanatok. Igazság szerint egyetlen ijesztő horrort sem láttam, amikor a Blood Bitch-en dolgoztam, mert nem mainstream filmeket néztem. Azok nem azzal a szándékkal készültek, hogy a frászt hozzák az emberre. Sőt, lehet hogy inkább exploitationnek nevezném őket és… Tudod, sok közülük akkoriban készült, amikor az emberek még azért jártak moziba, hogy erotikus filmeket nézzenek. Az egyik kedvencem, amelyiket már említettem neked is, a Female Vampire – nos, egyetlen ijesztő pillanat sincs benne. Inkább csak egy nagyon olcsó egzisztencialista vámpírfilm. Szóval ezek az intermezzók nem a horrorfilmek hatására kerültek a számokba. Inkább az én ötletem volt és a produceré, akivel együtt dolgoztam, Lasse Marhaugé. Ő elképesztő művész és teljesen természetes számára, hogy bármilyen hang felbukkanhat egy számban. Én is hasonlóan gondolkodom, szóval ez kettőnk személyes kísérletezése volt.

Több interjúban is azt nyilatkoztad, hogy ha két ember elkezd zenéről beszélgetni, akkor az a beszélgetés nagyon hamar magáról a beszélgetésről fog szólni, nem pedig a zenéről. A nyelv nem tud közel jutni a zenéhez?

Nem túl gyakran. De ez nem jelenti azt, hogy a nyelv nem fontos – legalábbis az én zenémben biztosan az. Ahogy az is fontos, hogy beszéljünk a zenéről, írjunk róla, de soha nem úgy, hogy előtte nem tesszük fel magunknak a kérdést: miért csináljuk ezt, miért használjuk erre a nyelvet, hogyan tudunk valóban beszélni valamiről? Amikor valaki egy korábbi interjúmra hivatkozik, nagyon sokszor nem emlékszem az akkori kontextusra és nem értek egyet magammal! Rengeteget beszélek és néha nem értem, miért mondtam ezt vagy azt. Nehéz interjúalanynak lenni. Igazság szerint ez egy másik problematika a nyelvvel kapcsolatban: mikor tekinthetünk igaznak valamit? Az emberek általában azt hiszik, hogy amit nyilatkozom egy adott interjúban, azt mindig úgy is fogom gondolni. De az csak egy a rengeteg beszélgetés közül. Szóval lehet, hogy legközelebb teljesen másképp gondolom és ez a jó az eszmecserékben. Hogy változhatsz, változtathatsz. A nyelv olyasvalami, amivel egész életünkben hadakozunk és számomra lenyűgöző, hogy két ember két teljesen más dolgot tud mondani ugyanazokkal a szavakkal. Volt már olyan érzésed, hogy mondjuk elmentél egy koncertre a barátoddal és kifelé menet elkezdtétek átbeszélni az élményeiteket, hasonló volt a véleményetek, ugyanazokat mondtátok a zenéről és mégis, az volt az érzésed, hogy nagyon különböző következtetésekre jutottatok?

Persze, nem is egyszer.

De sokszor megesik az is, hogy olvasok egy interjút egy zenésszel és felkiáltok, hogy „igen, én is ezt gondolom” vagy úgy érzem, hogy ezt akár én is mondhattam volna – a zenéjének viszont köze sincs ahhoz, amit én csinálok. Szerintem nincs egy kialakult struktúrája annak, hogy nyelv és zene hogy létezhetnek együtt, egymás mellett.

interjú: Kollár Bálint

Jenny Hval tehát március 4-én lép fel a Trafóban az Electrify-sorozat 12. eseményén, Yves Tumor és Alley Catss társaságában, Facebook-eseményoldal

a friss lemez: 

a Conceptual Romance klipje: 

a Female Vampire videója: