2015-ben mutattuk be Magyarradar-rovatunkban a pécsi gyökerű, akusztikus jazzfolkos Innergardent, azóta már debütáltattuk új dalukat, studio sessionös klipjeiket, és most az Átmeneti című szerzeményük után az Alkalmi című dal következik - ez is a készülő bemutatkozó lemezt harangozza be.
A zenekart természetesen kérdeztük a friss felvételről, Restás Gergő énekes-gitáros válaszolt: „ez a szerzemény is A Nyúl Ürege című lemezünknek az újabb előfutára. Mivel elég sokszínű anyag lesz, így a maga módján ez a dal is kilóg a sorból. Lebegő, pulzáló, szövegelős darab, írásakor kicsit a mai tánczenék hangulata is közrejátszott, ami végül ilyenné szűrődött át bennünk. A szöveget egy régi találkozás ihlette, ami még a pécsi éjszakák csodáinak szemlélése idején esett, de szerintem sokan bele tudnak helyezkedni, akik mentek már végig – mondjuk a Körúton – szerelemtől összezavart szívvel és alkoholtól összezavart fejjel. Egyébként vannak, akik Hiperkarma hatást vélnek felfedezni a dalban, ami részünkről nem szándékolt, de örülünk neki, hiszen ha már hasonlítgatni kell, akkor legalább ilyen horderejű csapathoz mérjenek minket. Mindeközben folynak tovább a lemez munkálatai, telik a koncertnaptár és születnek az új dalok. Legjobb persze élőben találkozni szerzeményeinkkel, amire lesz lehetőség február 25-én Szegeden, március 22-én a Gödör Klubban a kiváló Éva Presszó társaságában, illetve Egerben, április 22-én.
az Innergaden vidéki koncertek után és előtt március 22-én lép fel a Gödörben, Facebook-eseményoldal
az Alkalmi című új dal: