Albumpremier! Eyes On U: Learn, Feel, Fight

Az Eyes On U Lengyel Henriett zajrock-projektje, a Learn, Feel, Fight pedig az általa készített remek bemutatkozó album. Az élőben zenekarként is működő formáció február 18-án mutatja be a béna fiúknak odavágó, csípős lemezanyagot.

Sajtóanyag gyanánt egy interjút kaptunk, amit most teljes egészében közlünk, minden kiderül belőle a projekt működéséről, a lemez készítéséről és a dalokról. Az interjú végén pedig a debütlemez, ami máris indítható az interjú olvasása mellé.

Mit kell tudni erről az albumról? Miért ez a címe? Hány dal van rajta? Meddig írtad a dalokat?

A dalokat az elmúlt években írtam, talán leginkább a 2013-2016-os időszakot ölelik fel, de van olyan dal a lemezen, ami tényleg nagyon-nagyon régi, már a Soundcloudon is fent volt belőle egy másik verzió, olyan 4-5 éves lehet. Tíz új dal van az új albumon plusz egy feldolgozás, ami már egy éve készen van, szóval egyáltalán nem új, és elég szomorú, hogy egy évet kellett ülnöm rajta, amíg végre megérett a helyzet arra, hogy megjelenhessen valamilyen formában. Nem is a dalírással ment el a legtöbb idő, mert néha öt perc alatt megvan egy szám, és volt olyan hónap, amikor minden héten írtam egy újat, hanem az olyan időszakokkal, amikor durva stressz-problémákkal küzdöttem, vagy másokra vártam, vagy éppen zenekar tagokat kerestem. Konkrétan egy évig vártam rá, hogy különböző emberek megkeverjék a lemezemet, de senki sem volt elég kitartó, úgyhogy a végeredmény így maradt. Stúdióra továbbra sincs pénzem, főleg, hogy mindent egyedül csinálok. A címválasztás utólag történt, azért lett Learn, Feel, Fight, mert ez a három szó, ami legjobban összefoglalja az egész lényegét. Megtanulni újra érezni, megtanulni harcolni azért, amit igazán akarok, megtanulni magamért kiállni, vagy alapból csak többet tanulni magamról, hogy többé váljak, közben pedig elengedni a múlt sérelmeit. De ez valahol a felnőtté válás lényege, nem?

Hogy születnek nálatok a dalok? Ki írja a szövegeket és a zenét? Milyen technikával rögzítettétek a lemezt?

Én írom az összes dalt, a zenét és a szövegeket is, leginkább otthon, a szobámban, és ott is veszem fel őket. Mikrofont és számítógépet használok, plusz egy olcsó kölcsöngitárt, ami annyira szar, hogy tíz évre kaptam kölcsön egy jó barátomtól. Ja meg egy műanyag hangú multieffektet, és egy Casio sa5-ös játékszintetizátort. Ami érdekes lehet, hogy a lemez készülte közben háromszor költöztem, így három lakásban volt szerencsém felvenni a számokat. Mindent én találok ki, így 99%-ban az enyém az egész, a maradék 1%-ot a mostani dobosomnak köszönhetem, aki besegített pár dob és egy basszus sávval, hogy jobb legyen a végeredmény.

Mióta létezik a zenekar? Kik a tagok? Mesélj erről egy kicsit.

Inkább azt kérdezd, mióta létezik a projekt. Az egész úgy indult, hogy nagyon szerettem volna zenélni, de nem találtam a megfelelő tagokat, akik ugyanazt szerették volna, mint én. Úgyhogy elkezdtem otthon számokat írni, ezalatt fejlődtem és sok mindenki hatott rám. Az első EP-met 2013 októberében töltöttem fel a Bandcampre. Ennek az volt a koncepciója, hogy csak játékhangszereken akartam írni valami űr-sci-fi témájú dolgot. Aztán rájöttem, hogy ezeket a számokat nem lehet élőben előadni, mert egyrészt nem úgy lettek megírva, másrészt meg nem azt tükrözik vissza, aki most én vagyok. Úgyhogy a következő, 2014 elején feltöltött EP már kicsit tudatosabban készült, legalábbis arra törekedtem, hogy könnyen eljátszható és egyszerű dalok legyenek, lehetőleg egy stílusban, és valami olyan legyen, amit tényleg szívesen adnék elő. Itt már jobban tudtam, hogy mit akarok: zajos gitárokat, egyszerű punkos témákat, fülberagadós refréneket, de persze a béna casio szintihangokról képtelen voltam lemondani, úgyhogy kicsit benne is ragadtak a dalokban. Ezen az EP-n volt egy szám (My Eyes On U), ami több szempontból is fordulópontot jelentett, és innen jött végül, hogy a projekt neve legyen Eyes On U. Kezdek hozzászokni, hogy a zenekarom sajnos mindig változik, én vagyok az egyetlen állandó tag, ezért nehéz eljutnom a koncertezésig. Például dobolt már nekem gyermeki lelkesedéssel Jehova Csabi a Moogból/Gustave Tigerből, vagy basszusozott ugyanebben a felállásban Áron a Puma Dangerből. Az aktuális zenekaromban most éppen Tóth Andris basszusozik/szintiboykodik, aki a Pixel Cranes-ből és No Whales projektjéről lehet ismerős, gitáron  Kissik Petra kísér, aki még ezen kívül egy új punk lányzenekarban, a Plüssnapalmban is játszik, a doboknál pedig Stiebel Gergő ül. Ehhez a felálláshoz keresünk még egy embert, gitáros vagy basszus gitáros posztra, várjuk a jelentkezőket! Persze igazából bármilyen posztra lehet jelentkezni, mindig kiderül, hogy tagokból sosem elég, bár én nagyon örülnék, ha végre kialakulna egy fix ötfős felállás.

Melyek a kedvenc dalaid az albumról, és miért? Ha csak egy dalt hallgatnék meg erről az albumról, melyiket javasolnád.

Nem tudok konkrétan egyet kiemelni, inkább mondok többet. Egyszer megkaptam, hogy ne alázzak fiúkat dalszövegben, úgyhogy most a Never című dal egy üzenet minden „problémás/önbizalomhiányos” lánynak, akitől azt várja a környezete, hogy maradjon csendben, és legyen csak szépen tekintettel szegény, megalázott fiúkra. Lányok, sose hagyjátok, hogy elhitessék veletek, hogy nem vagytok elég jók, és senkit sem érdekeltek! Sose próbáljatok megváltozni, csak azért, hogy megfeleljetek Neki. Neki, aki folyamatosan csak kritizál, akinek csak akkor tetszel, ha ki van lakkozva a körmöd, Neki, akinek a szex csak egy szükséglet, és ha te éppen akkor nem akarod kielégíteni, máris nem vagy „elég jó.” Neki, akivel nem lehet megbeszélni semmit, Neki, aki Facebookon szakít veled, mert szemtől szembe már nem megy. Neki, aki túl problémásnak/komolynak/nyomasztónak tart. Na, pont ő az, aki a „problémás”/nem elég jó, és én, te, ti, mi mind ettől sokkal jobbat érdemlünk! A Do It Again az a szám, amit valamiért még mindig nem unok, pedig már rengetegszer énekeltem, szóval úgy néz ki, valami egész jól működik. A Watch Your Stepet azért szeretem, mert nagyon jó érzés énekelni. A Learnt és a 90’s Childot ajánlom annak, aki éppen küzd a felnövéssel, és lehetőleg a 90-es évek elején született. A titkos favoritom a Tension. Nyilván azért, mert az a legdurvább, és ez volt az a dal, ahol azt éreztem, hogy pont azt sikerült megvalósítani, amit szerettem volna. Általában a dalok magukat kezdik írni egy idő után, és van, hogy egyáltalán nem hasonlít a végeredmény arra, amivel a fejemben leültem az elején számot írni, szóval ritka az, amikor 100%-ig az jön létre, mint amit elterveztem. Ez a dal sokkal kevésbé popos, mint a lemez, és a lemez végére rájöttem, hogy már egyre kevésbé akarok popzenét csinálni. Szóval fejben már a Tension vonalán továbbhaladva készülök egy új albumra, aztán persze ki tudja, mikor gondolom meg magam, mert vannak dalok, amiket tényleg nem lehet irányítani. De jelen pillanatban még mindig túl sok bennem a levezetni való feszültség és belső késztetés, hogy minél durvább zenét csináljak, vagy csak olyat, amire már nem lehet rámondani, hogy pop.

Vannak olyan gondolatok, érzelmek, amelyek többször visszatérnek az albumon? Szerinted mi a lemez vezérfonala? Van valami koncepció a fejedben, amikor erre a lemezre gondolsz?

Koncepció nincs, csak a végtelen szenvedés, haha. Igazából a lemez olyan témákat jár körül, amikről senki sem mer/szeret elég nyíltan írni, vagy beszélni, különböző okokból, főleg mert nem menő, esetleg még szégyellnivaló is, ezért én a lehető legkönnyedebb formában éneklek például olyan nyomasztó témákról, mint régi sérelmek feldolgozása, a pánikrohamokkal való küzdelem, a 90-es években született Pán Péterek nyűglődései, önértékelési problémák és a folyamatos megfelelési kényszer levetkőzése, vagy hogy milyen érzés, amikor a bajban hirtelen egyedül találod magad, és egy olyan barátod sincs, aki ráérne kicsit beszélgetni, vagy  felugrani hozzád, és amúgy is kinek van szüksége egy problémás lányra, amikor mindenki csak szórakozni akar?

Miért írsz dalokat?

Mert kihúznak a szarból. Talán másokat is, nem csak engem. Vagyis merem remélni, hogy a dalaimmal egyszer majd én is ki tudok húzni embereket a szarból. Ez az új lemez például akkor íródott, amikor depressziós és pánikbeteg voltam. Annyira beszűkült a mozgásterem, hogy nem tudtam kilépni a lakásból anélkül, hogy rosszul ne lettem volna. Biztos vannak sokan, akik el sem tudják képzelni, hogyan lehet idáig eljutni, vagy, hogy milyen is ebben benne lenni, de nem kívánom senkinek. Az csak a legkevesebb volt, hogy nem maradtak barátaim. Szóval, ha már így alakult, az egyetlen értelmes dolog, amire képes voltam a négy fal között, az az volt, hogy számokat írtam. Ez volt az egyetlen dolog, ami éltetett, hogy ezért megéri felállni, és naponta legyőzni önmagam, hogy újra képes legyek végre koncertezni.

Milyen formátumban jelenik meg a lemez? Megjelenik majd benne a képzőművész éned?

A lemez először mindenképp virtuálisan jelenik meg a Bandcampen és ehhez hasonló oldalakon, aztán később szeretnék valamilyen limitált fizikai formátumú dolgot is kiadni, amiket koncerten meg lehet vásárolni egy általam tervezett dalszöveges zinnel együtt. Nagyon régóta szeretném a saját kazettámat a kezemben tartani, szóval van rá esély, hogy hamarosan más is a kezében tarthassa. Egyébként minden vizuális dolgot én tervezek a zenekarhoz, és azért halad lassan, mert csak egy van belőlem. Ha kell, lemezborítót tervezek, most épp a zine lesz az új kihívás, aztán majd jöhet a videoklip-készítés. Persze, ahhoz már kell külső segítség is, de szívesen rendezek és vágok, de a kamerát inkább másra bízom. Képzőművészeti kötődésem: a Kisképzőben animáció szakra jártam, innen a videózás iránti érdeklődésem, később a Budai Rajziskolában végeztem, mint alkalmazott grafikus, egyébként pedig festő szakra szeretnék járni még mindig a Képzőre, mert a festést érzem magamhoz legközelebb. Igaz, ez a legkevésbé kifizetődő irány, de idén újra megpróbálom, remélem már nem áll utamba semmi, és el is tudok menni a felvételire, nem úgy, mint a legutóbbi két alkalommal. Egyébként az analóg fotózás is nagyon érdekel, amióta a Lomóm tönkrement, azóta szeretném kipróbálni a Polaroid-fotózást, ami most félig sikerült is az új zenekaros fotóinkkal, amiket Rusek lőtt nekünk.

Mikor és hol lehet titeket élőben hallani?

Február 18-án, most szombaton fellépünk az Aurórában a Hisztéria fesztiválon, olyan remek előadók mellett, mint Barkóczi Noémi, Barna Margit, az Unknown child, és a Camp Koala. Lesz még koncertek előtt zine-készítő workshop, fotókiállítás, filmvetítés, vásár, beszélgetés, utána pedig buli hajnalig, szóval mindenképp érdemes eljönni!

interjú: Radványi Viki
fotó: Rusek

az Eyes On U február 18-án tartja lemezbemutató koncertjét a Hisztéria Fesztiválon az Aurórában, Facebook-eseményoldal 

és akkor a kíméletlenül őszinte, remek bemutatkozó nagylemez, a Learn, Feel, Fight: 

Eyes On U Facebook-oldal