A Mew új albumával biztonságban leszel

2017.01.25. 11:48, Frontrecorder

mew_1.jpg

A saját tempójához képest gyorsan, két év után jelentkezik új albummal a prog rock-indie hibrid Mew. A dán zenekar áprilisban érkező hetedik stúdiólemezéről elsőként a záró tételt tette közzé. Az énekes Jonas Bjerre vezetésével 1995 működő Mew legutóbbi három albuma négy-öt éves szünetekkel jelent meg, plusz-mínusz. Na jó, ezt csak a poén kedvéért tettük hozzá, + - a címe a 2015 áprilisában kijött lemezüknek, melynek turnéja alatt folyamatosan írták az új dalokat. Ezeket aztán Koppenhágában vették fel, de már az alapító tagnak számító gitáros, Bo Madsen nélkül, aki 2015 nyarán hagyta ott a többieket, igaz, a búcsúja nem feltétlenül végleges (2006-ban a basszusgitáros Johan Wohlert szállt ki ugyanígy bizonytalan időre, ő aztán 2013-ban visszatért a zenekarba). A zene mellett a Mew alkotta meg a lemez vizuális arculatát is, talán ez a magyarázata, hogy a Visuals címet kapta. - hogy kiválóan beszélik a mai vizuális nyelvet, azt legutóbb az ezer rajongó videóüzenetéből összeállított klippel bizonyították. Az április 28-án érkező albumhoz társított vizuális elemek közül egyelőre a borítót mutatták meg, a az ünnepélyes, kozmikus magasságokba emelkedő záródallal együtt Íme, a Mew új stúdiólemezének első megosztott dala, a Carry Me To Safety:

Címkék: mew
https://recorder.blog.hu/2017/01/25/a_mew_uj_albumaval_biztonsagban_leszel
A Mew új albumával biztonságban leszel
süti beállítások módosítása