(X) Dj Bootsie új EP-vel jelentkezett, amelynek premierje a Recorderen volt és amelyet először a karácsony utáni első munkanap estéjén, december 27-én lehet majd hallani a Trafóban. Elektroakusztikus felállás és VJ Kemuri vetítése teszi különlegessé az Ég című négyszámos zenei kaland lemezbemutató koncertjét.
Az előző lemezre, az In Solem Vertire öt évet kellett várni, mire 2014-ben megjelent és bemutatásra került a Trafóban. Az alkotói energiák azóta sem apadtak el, továbbra is ott örvénylettek a művészben – ennek eredménye az új kislemez, ami az előző album egyenes ági folytatása.
A legutóbbi album a felnőtté érés nagylemeze volt, az Ég EP pedig ennek a folyamatnak az elmélyülését és továbbgondolását kínálja fel a hallgatóknak. A lemez mindössze négy számból áll, de a dalok olyan tömény egyveleget tesznek ki, hogy a befogadó egy érzésekkel és történetekkel teli zenei utazáson vehet részt a lemez hallgatása közben. A húsz perces anyag nem hagy maga után hiányérzetet, hacsak annyiban nem, hogy a végére érve újra és újra meg akarjuk hallgatni.
Akárcsak a tavalyi album, úgy az Ég EP is az új hangzásokat hozza közös nevezőre a megszokott, régebbi Bootsie-stílussal. Hiphop, bass music, trap, techno, ambient és filmzenei hangulatok alkotnak egymással harmonikus elegyet. Az új anyagon elmélyülésre sarkalló spirituális hangulat uralkodik, és szinte észrevétlenül képes a zord matematikából egyszer csak felemelő szépségűvé válni.
Jegyvásárlása keddi koncertre ITT.
Facebook event pedig ITT.
Íme az Ég EP, amely december 14-én jelent meg CD-n és digitális formában.
Ez pedig az EP-n szereplő Maradj még klipje: