Európa ma is vándorló őslakosai, nyelvrokonaink a számik. Zenéjükben, a jojkában a sámán a természettel, a holtakkal, a távollevőkkel és az istenekkel tartja a kapcsolatot. Az idei WOMEX-en volt először számi stand, a novemberi Oslo World Music Festivalon a számik zenéje, a jojka volt az egyik fókusztéma. Világrecorder rovatunk Norvégiából jelentkezik (nyitóképen: Mari Boine).
A számik Európa északi részén élnek, a földrész egyik őslakos népéről van szó. Norvégia, Svédország, Finnország, illetve Oroszország nyugati részének északi sávja a szállásterületük és azért használok ilyen elavultnak hangzó kifejezést mondjuk a „lakóhely” helyett, mert a számik nagy része megőrizte archaikus nomád életmódját és ma is vándorolnak, országhatárokra való tekintet nélkül, ami ott fent északon azért egyszerűbb, mint Európa sűrűjében. A számik hatalmas területen élnek, még sincsenek sokan, hiszen Skandinávia sarkköri vidéke nagyon ritkán lakott, mindössze 100-130 ezren, egy magyar megyeszékhelynyien vannak.
Nyelvrokonok
Lappoknak talán többen ismerik ezt a népcsoportot, ahogy a Lappföld kifejezés is ismertebb, de már jó ideje számiknak hívjuk ezt a népet, mert a lapp megnevezés, hiába nem érzékeljük ezt mi, számukra lealacsonyító. Pedig nagyon fontos szerepet játszanak a magyar történelemben abból a korból, amikor még lappoknak hívtuk őket. 1770-ben jelent meg Sajnovics János Demonstratio – Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse azaz Annak bizonyítása, hogy a magyar és a lapp nyelv azonos című könyve latitnul (és magyarul nem is jelent meg egészen 1994-ig, C. Vladár Zsuzsanna fordításában). Az, hogy valaki írt egy könyvet a lappokról, nem akkor durranás, de Sajnovics könyve volt az, amely a magyar nyelv finnugor voltának bizonyítását először kísérelte meg és éppen a számik finnugor nyelvén keresztül. Pedig Sajnovics nem nyelvész volt, hanem csillagász és ekként került 1768-ban Vardø szigetére. A sziget Norvégia extrém északkeleti végén van – annyira keleten, hogy még Isztambulnál is keletebbre, a Barents-tenger partján – viszont sokkal északabbra. 1769. június 3-án itt lehetett a legjobban megfigyelni a Vénusz átvonulását a Nap előtt és ezáltal kiszámolni a Föld-Nap távolságot. Ezért nagy csillagász-turizmus indult a szigetre és Hell Miksa, illetve Sajnovics János Mária Terézia megbízásából már nyolc hónappal korábban megérkeztek. A megbízásnak mellékesen része volt a nyelv és a szokások tanulmányozása is, meg amúgy is volt egy csomó szabad ideje a várakozás alatt Sajnovicsnak egy alig ezer fős, már a kőkorszak óta főként számi lakosságú szigeten, így bizonyította a nyelvrokonság korábban német nyelvészek által felvetett hipotézisét. A hosszú könyvben szerepel egy szószedet a hangok és zörejek különböző típusainak számi leírására.
„Felsorolok még néhány szót, hogy kitűnjék, milyen pontosan ismerik fel és nevezik meg a különböző hangokat és zörejeket” – írja Sajnovics.
tsaugedam: olyan zajt adok, mint a kiömlő víz
tsavam: mint a sziklákon lezuhogó sebes folyó
nyaram: surrogok, mint a szelíden futó patak
sivgam: olyan hangot adok, mintha egy állat csobbanna a vízbe
sztátsom: olyan hangot adok, mint mikor evező csap a vízbe
deszkám: olyan hangot adok, mint mikor valami rásiklik a vízre
jújgam: a farkasok riogatására énekelek
haszam: részegen kiáltozom
motzardam: érthetetlenül hadarok
vugatalam: haragtól tüzelve magamban beszélek
bérasztalam: a beszéd közben valakit apának, bátynak vagy rokonnak szólítok, holott nem az
vastas: aki becézésből mindent kicsinyít
szémom: álmomban beszélek
nyiram: olyan hangot adok, mint a tűzbe szórt só
latzam: mint erdőtűz vagy az erdőn végigsüvítő szél
sudam: olyan zajt hallatok, mint a tűzbe hulló víz
suvgam: olyan hangot adok, mint a nyílvessző, ha kilövik az íjból
suvam: mint a parittyából kilőtt kő
tsorom: olyan zajt hallatok, mint mikor jégeső kopog
rádam: mint a hegyről legördülő kő
daskam: mint a teli zsák, ha a földre zuhan
julam: mint az üres váza, ha ütögetik
ladkam: olyan hangot adok, mintha egy üres edényben kavicsot ráznának
szkólam: mintha két üres edényt ütnének össze
sebam: olyan hangot adok, mint a fát rágcsáló egér
girrim: úgy harapok bele valamibe, hogy ottmarad a fogam nyoma
smergam: olyan zajt adok, mint az őrlő állkapcsok
tserajdam: mint a fogak között csikorgó homok
dokkesztam: hangját hallom messziről
hakkaszam: megtapadok, egy olyan golyóról, mely beszorul egy csőbe
gyejodam: a kutyáról, amely farkcsóválva hízeleg
nyigom: a kutyáról, amely a kapunál nyüszít, helyére kívánkozván
szkalam: olyan zajt csapok, mint az öklelő szarvasok agancsa
leszkam: olyan hangot adok, mint a futó tarándszarvasok patája
gadtzam: szürcsölő hangot adok
szrubam: nagy zajjal szürcsölök
julkam: olyan hangot adok, mint mikor valaki mohón iszik
gurkam: néha hallani ezt a hangot, mikor a korty a gégén lecsúszik”.
Már ez a szószedet is olyan, mint egy Juhász Ferenc-vers, de általában is körüllengi a számi kultúrát valami nem evilági, szabad, természetközeli és a történelemben sokáig ördöginek tekintett aura. A számikat igen sokáig az ördög által megszállt népnek tekintették a skandináv többségi keresztény társadalmak. A kiküldött térítők elszörnyedtek, mikor a számi sámánok, a noaidik azt mondták nekik, hogy ők nem utasítják el az ördögöt, mert nekik az nem tett semmi rosszat. Viszont egy mítosz szerint reggelire a cipőikbe bújt kicsiny ördögfiókákat ettek.
Jojka, a számi zene
De az istentelenség vádjának legfontosabb eleme mégis a zenéjük volt. A számik zenéje, a yoik, vagy kicsit béna magyarítással jojka ugyanis funkcionális zene: a noaidik természettel, holtakkal, távollevőkkel és istenekkel való kapcsolattartásának formája. A yoik szavak nélküli éneklés, repetitív kántálás. Struktúra és szöveg nélküli átmenet a kántált vers és az ének között, amely ima is, varázsige is egyben. Viszonylag szűk hangterjedelemben és egyszerű, félhangok nélküli ötfokú skálán éneklik őket. Ezzel gyógyítottak, ezzel temettek, ezzel szültek, ezzel tartották a kapcsolatot a fizikailag távol lévőkkel – az egyik funkciója a noaidiknak az volt, hogy a lelkük tudott a térben utazni, miközben a testük egyhelyben maradt és így mondjuk amíg a számi hajósok úton voltak, a magukkal vitt noaidi lelke időnként hazament megnézni, hogy jól van-e a család. A yoikban a hang rezegtetése – ami nem azonos a szintén hideg helyeken, de jóval keletebbre honos torokénekléssel – eszköz a révület eléréséhez. A sámánhit szerint a szellemek nem törődnek az emberi beszéddel, de a rendkívüli hangokra és szavakra odafigyelnek. A jojkában használatos szavak egy része ezért szóhasználaton kívüli, kiejtésük a szertartásokon kívül tilos.
A tíz legfontosabb számi lemez:
# Mari Boine: Gula Gula (1989)
# Mari Boine: Idjagiedas (2006)
# Ája: Ája (2004)
# Sofia Jannok (a lenti nagyképen): Assogattis (2009)
# Torgeir Vassvik: Sápmi (2009)
# Biret Risten Sara: Áidnen (2011)
# Tapani Rinne-Wimme Saari: Soabbi (2013)
# Georg Buljo-Nils Økland: Neve (2014)
# Elin Kåven: Rimborn (2015)
# Niko Valkeapää: Ráfi (2015)
Miután az erőszakos térítés sikerrel járt, a számik formailag beadták derekukat a kereszténységnek, de közben nem adták fel a régi hitet és erre rengeteg trükköt találtak ki. Míg addig a noaidik vezették a sámánszertartásokat, most ugyanazok az emberek vezették az éneklést a keresztény istentiszteleteken is. A keresztelés után hazarohantak lemosni a gyereket és elmondani egy imát a Sarakka nevű istennőhőz, hogy elnézését kérjék, amiért a másik istennek is hódoltak egy kicsit, és – egy dán fordításban fennmaradt XVIII. századi szöveg szerint – kérték, értse meg, hogy a pappal nem húzhatnak ujjat és hogy jobb a békesség. Az első számi lelkész, Olof Sirma volt az egyik legkeményebb térítő, aki sokszor verte is a nem elég buzgón hívő számijait, de végül a hívek nyertek és Olof Sirma maga lett a noaidi és a templomban a kötelező elemek elmondása után ledobta a miseruhát és elővette a sámándobot.
A számik meglepően sokáig számítottak Skandinávia cigányainak – az eltérő életmódból és szokásokból fakadóan lenézett, deprivált, erőszakos integrációnak kitett népcsoportnak. Ez a nyomás Norvégiában volt a legnagyobb, ahol norvég nevet kellett választaniuk és kötelező volt norvégul tanulniuk – a számik hagyományos lakóterületeiket részben azon az alapon vesztették el, hogy csak norvégul tudó ember tulajdonolhatott földet. A leghíresebb számi énekes, Mari Boine, gyerekkorában tradicionális halász-vadász számi közösségben nőtt fel és amikor norvég iskolába került, nem beszélt norvégül. Ráadásul sokkolta, hogy kedvenc gyermekdalait az ördög zenéjének tekintették. 1989 óta van csak számi önkormányzat (számi parlament) és ma már a hagyományos számi területeket illetve a rénszarvasvadászati-jogokat is a számi parlament birtokolja. Idén óta pedig már számi zenei tanács is van és a Mari Boine feltűnése utáni évtizedekben először egymás után lépnek ki a világpiacra számi zenészek – először volt számi stand a WOMEX-en.
Weyer Balázs
