Mindörökké 1977 – Tim Wheeler (Ash)-interjú

Az észak-ír Ash alternatív rockzenekar a kilencvenes évek közepén robbant be a zenei köztudatba. A tagok születési évére, a punk mozgalom kezdetére és az első Star Wars-film megjelenésére utaló 1977 című nagylemezük osztatlan kritikai elismerést hozott (a Recorder 1996-os összefoglalójában is szerepelt). Legnagyobb sikereiket azonban az ezredfordulón érték el, és hosszabb szünet után 2015-ben új nagylemezzel jelentkeztek. Tim Wheelerrel, a 2014-ben szólóban is bemutatkozott Ash-frontemberrel Csúri András beszélgetett.

- Tim, 2007-ben elhatároztátok, hogy többé nem kívántok klasszikus értelemben vett nagylemezeket megjelentetni. Ezt azzal magyaráztátok, hogy ez a formátum az internetes letöltések korában hanyatlóban van. Első lépésként egy éven át kéthetente új kislemezzel jelentkeztetek. Hogy értékeled utólag ezt a mamutvállalkozást?

- Hmm, az eladási adatokat tekintve kevésbé volt sikeres, mint reméltem. Az álmom az volt, hogy kéthetente valódi kislemezek eladása révén bekerülünk a Top 40-be. A rajongóinknak biztos, hogy nagyon jó éve volt, de nyilván hosszú távon ezt a  megterhelést nem lehetett fenntartani. Mivel az egész vállalkozás a saját kiadónkon keresztül ment, anyagi eszközeink is végesek voltak. Ha rögtön az első kislemez betör a Top 40-be, lehet, hogy másképp alakul minden. De azért egy érdekes tapasztalattal mindenképp gazdagabbak lettünk.

- Időközben a digitális zeneszolgáltatók piacra törésével és ezzel egyidejűleg a vinylformátum visszatértével még összetettebbé vált a zenepiac.

- Úgy gondolom, hogy a formátum általában meghatározza az emberek zenehallgatási szokását. A digitális szolgáltatóknál meghallgathatod az egész albumot is, de sokan egyik dalról a másikra ugranak. Amikor még kazettát hallgattunk, végig kellett játszanod az egész albumot, hogy visszatérhess egy bizonyos dalhoz, mert a tekergetéstől tönkrement volna a szalag. Másrészt valóban, szerencsére visszatért a vinyl is, ami még mindig a legjobb formátum, ha egy albumot egészében szeretsz hallgatni.

- Mindent figyelembe véve mennyire nehéz a slágerlistás siker ma egy olyan zenekarnak, amelyik a kilencvenes években indult?

- Hát, mondjuk úgy, nincsenek nagy elvárásaink. Emlékszem, régen, ha épp’ nem volt lemezkiadód, az azt jelentette, hogy vége a karrierednek. Ma ez már nem így megy. A rajongókat nem nagyon érdeklik a listás helyezések, más forrásokból informálódnak a zenédről és jó látni a koncerteken, hogy milyen szoros a kapcsolatuk az új dalokkal is. Persze, azért hihetetlen jó volt egy olyan időszakban a csúcson lenni, amikor nagyrészt a gitárzene uralta a slágerlistákat.

- 2015-ben hét év szünet után végül új nagylemezzel jelentkeztetek. Az album címe Kablammo!, amelyet részben a rajongóitok finanszíroztak. Tudnál mesélni a tapasztalataitokról?

- Egy lemez elkészítése nagyon költséges és az eladások révén ma már alig térül meg a kiadás. A pledgemusic zeneplatform lehetővé tette, hogy a rajongók is hozzájáruljanak ezen költségekhez. Így elsősorban a zeneszerzésre koncentrálhattunk, bármilyen kiadói beleszólás nélkül. Csak akkor kezdtünk kiadót keresni, amikor már befejeztük a lemezt. A rajongói hozzájárulások megkönnyítették a dolgunkat, és egyben jó érzés lehet nekik is, hogy szerepel a nevük az albumon.

- Az elmúlt hét év a személyes életetekben is komoly változásokat hozott. Mark és Rick családot alapítottak, te pedig hosszú betegsége után elvesztetted édesapádat. Mennyire volt könnyű újra megtalálni a közös hangot a stúdióban?

- Az elején kellett egy kis idő, de főleg az újszerű feladat miatt. Ahogy mondtad is, az utolsó alkalmakkor, csak egy-egy dalt vettünk fel a stúdióban. Ezúttal azonban újra az volt a feladat, hogy egy egységes nagylemezt készítsünk.

- A Kablammo!-n szinte valamennyi Ash-éra visszaköszön.

- Valóban ez volt az első alkalom, hogy próbáltunk nosztalgikusan visszatekinteni, sőt picit magunktól is idézni. Még a felvételek előtt adtunk pár koncertet, ahol eljátszottuk az 1977 és a Free All Angels (1998) albumainkat. Éreztük, hogy melyik dalokra reagálnak a leginkább a rajongóink, és ezek hangulatára koncentráltunk az újak írásakor. A Moondust gitárszólója például idézi a Girl From Mars-t, csakúgy, mint a Bring Back The Summer, amely hasonló akkordokra épül. Szóval az új dalokban elrejtettünk ilyen kis múltidéző utalgatásokat.

- És a dalszövegek?

- Több dalszöveg foglalkozik a lélek megerősödésével és a visszatéréssel. A Go! Fight!Win!-nek már a címe is, de például a Cocoon is, amely az első dal volt, amit a szólóalbumom után írtunk.

- Lost Domain című szólólemezeden édesapád Alzheimer-betegségét és 2011-ben bekövetkezett halálát dolgoztad fel. A reflektív hangvételű album és az energikus Kablammo! megjelenése között mindössze fél év telt el. Mennyire volt nehéz látszólag rövid idő alatt két ennyire különböző hangvételű albumot elkészíteni?

- Igen, eltérő a két album hangulata. Zeneileg is nagyon különböznek, mert a szólólemezen sok billentyűs hangszerrel kísérleteztem, a Kablammo! pedig igazi gitárzene. De a látszat picit csal. A Lost Domaint már 2011-ben elkezdtem írni és 2013-ban vettem fel a stúdióban. Csak azután egy évig tartott, amíg végre megjelenhetett.

- Hogy reagált a szűk családod a szólóalbumod dalaira?

- Jaj, nagyon izgultam, amikor először megmutattam nekik. Emlékszem, hogy az autóban játszottam le a kész dalokat és közben próbáltam annyit beszélni, amennyit csak tudtam, hogy eltereljem a figyelmüket és ne tudják zavartalanul hallgatni azokat. (nevet) De tetszett nekik. Később, amikor élőben játszottam az albumot Belfastban, akkor ott volt az egész család. Mindannyiunknak egyszerre volt ez egy fájdalmas és mégis katartikus élmény.

- Egy ennyire személyes albummal lelkileg igencsak megterhelő lehetett turnézni.

- Igen, épp ezért csak pár koncerten mutattam be a dalokat. Ha egyszer még szólóalbummal turnéznék, akkor erről az albumról legfeljebb az instrumentális számokat adom majd elő.

- Mindkét lemez közepesen gyengén teljesített az albumlistákon. Nagy csalódás ez, ha arra gondolsz, hogy az Ash minden idők legfiatalabb csapataként húszezer ember előtt játszott a legendás Glastonbury fesztiválon, vagy arra, hogy két listavezető platina albummal is büszkélkedhettetek?

- Persze, csalódás valamilyen szinten, de a slágerlista már nem annyira fontos. Én például eszméletlen energiát nyerek az élő fellépésekből, legyen az kétszáz ember előtt kisebb európai klubokban vagy kétezer ember előtt Londonban.

- Mennyire volt más huszonévesen turnézni, illetve most, amikor a harmincas éveitek végét tapossátok?

- Régebben egy kicsit dekadensebb volt minden. Sokkal több pénz volt a zeneiparban, nagy volt a csapatunk, sokan invesztáltak a turnéinkba, és egyúttal ügyeltek arra is, hogy egyik városból a másikba eljussunk, más szóval hogy ne essünk nagyon szét. (nevet) Örülök, hogy ezt is megtapasztalhattam. Manapság talán – és remélhetőleg – nagyobb felelősségtudattal turnézunk. Kisebb a csapatunk, érettebbek vagyunk, a srácoknak gyerekei vannak. Én vagyok az énekes, ezért próbalom tartani magam, mert azért még mindig jókat tudunk bulizni, csak kicsit visszafogottabban. (nevet)

- Az évek során gyakran együttműködtetek más előadókkal, a Coldplayjel, a We Are Scientists-tel, a Weezerrel vagy Dave Grohllal. Mi lett a Chris Martinnal tervezett közös filmből?

- Igen, szeretünk más bandákkal játszani. Közreműködtem az egyik Coldplay-számban és Chris-szel írtunk közösen egy filmdalt is. A saját kis horrorfilmünket elkezdtük ugyan, de végül félbe hagytuk. Talán valami animációs csattanóval még be lehetne fejezni. (nevet)

- New Yorkban élsz. Milyen gyakran látogatsz haza Belfastba?

- Leginkább ünnepekkor, például Karácsonykor.

- És olyankor felkerül a lemezjátszóra a This Is Christmas (ez volt Tim 2011-es indie-rockos karácsonyi albuma Emmy The Greattel - a szerk.) is? Várható további együttműködés Emmyvel?

(nevet) - Én nem szükségszerűen hallgatom, de a családom előszeretettel. Most, hogy említed, az is egy vicces projekt volt. Az album különleges volt abból a szempontból, hogy akkoriban együtt jártunk Emmyvel. Nagyon jól lehet vele dalokat írni, szóval: miért is ne? De jelenleg az Ash-sel szeretnénk minél előbb új dalokat felvenni. Van egy stúdiónk Chelsea-ben. Minden nap bejárok és dolgozgatom. 2017-ben egy új albummal szeretnénk jelentkezni. Addig is üzenem a magyar rajongóknak, hogy: Kablammmmmmo!!!

interjú: Csúri András
fotók: Peter Pflügler

a tavalyi Ash-album: 

és a csodálatos kislemezeik gyűjteménye: