Lazerpunk!, a synthwave magányos motoros hőse - interjú és albumpremier

A hazai synthwave-színtér külön világot képviselő  "magányos farkasa", egyúttal egyik vezéralakja is Lazerpunk!, aki két év után lép most következő szintre a pályáján egy új albummal. A Nightcrawler című anyag itt hallható először, mellé a producer mesél a lemez megszületéséről, saját zenei fejlődéséről és a synthwave hazai robbanásáról, illetve az is kiderül (részben), ki az a titokzatos motoros figura a borítón. 

- Két éve adtad ki az első albumod, amelyre hosszú idő alatt gyűltek össze a dalok. Ez most is így volt, vagy változott a munkatempó, a munkamódszer?

- Az első album igazából véletlen jött. Abszolút cél nélkül elkezdtem kísérletezni a synthwave-vel, és amikor összegyűlt nagyjából egy albumnyi vállalható szám, úgy döntöttem, kiadom. A második album ennél kicsit tudatosabban készült, itt már megvolt a koncepció, tudtam, hogy mit akarok, és azt is, hogy nagyjából hogyan. De a számok ezúttal is nagyon lassan születtek meg, kétéves periódus alatt. Sőt, van rajta olyan is, amit már évekkel ezelőtt előadtam fellépéseken. Ennél a lemeznél már kifejezetten synthwave-et akartam írni, de továbbra sem vettem túl komolyan a műfaj határait. A The Fading Memories Of Summer And You-nak például semmi köze a synthwave-hez, sokkal inkább Aphex Twin korai, AFX néven kiadott munkái ihlették, emiatt eredetileg nem is került volna rá az albumra, aztán odatettem a végére. A címadó Nightcrawler az album csúcsa, a tetőpont, utána az Endgame méltó lezárás; az Endgame és a The Fading Memories Of Summer And You meghallgatása között nem pár másodpercnek kellene eltelnie, hanem hónapoknak. De úgyis kevesen hallgatnak manapság albumokat elejétől a végéig, szóval ennek talán nincs is jelentősége.


- Az első lemez synthwave-en belüli eklektikája után az új anyag jóval egységesebb. Mondhatjuk, hogy a lemezt uraló döngölős, indusztriális beütésű synthwave a Lazerpunk! saját hangzásvilága, ez az, amit képvisel?

- Korainak tartom még saját hangzásvilágról beszélni. Talán három éve kezdtem el ebben a stílusban aktívan mozogni, és még csak a második albumnál tartok. Nagyon sok előadó és stílus volt rám komoly hatással az évek során, és ezek adnak egy alap hangzást, de sosem volt célom az, hogy találjak egy saját hangzást és szigorúan annál maradjak. Változik a világ, változom én is, így a zeném is változni fog - akár akarom, akár nem. Már nekiálltam a harmadik albumnak, és előre elmondhatom, hogy nagyon különbözni fog az előző kettőtől, kicsit határozottabban fogok kilépni a stílus keretei közül, de az eddigi visszajelzések elég pozitívak, így nem aggódom amiatt, hogy ezért majd elpártolnak tőlem.


- Lekerekítettebb, csiszoltabb és profibban is szól ez a lemez.

- Az igazság az, hogy ezt az albumot már fél éve kiadhattam volna. Azóta csak csiszolgattam. Rengeteg időhúzás volt ebben, de az is tény, hogy lassan, de biztosan sokat fejlődött a hangzás. Amikor a számokat keverem és masterelem, mindig a stílus nagyjaihoz próbálom igazítani a hangzást; Perturbator, Gost és Carpenter Brut, leginkább őket veszem alapul. Még mindig elmaradok egy kicsit tőlük hangerőben és minőségben, viszont úgy érzem, egyre kisebb ez a szakadék köztünk. Egyébként nemcsak a hangzást illetően, de minden más tekintetben is igyekszem egyre magasabb színvonalat hozni.


- Az első lemez címével Game Over-t hirdettél ugyan, de a Nightcrawler alapján teljesen azért nem szakítottál a videojátékokkal. 

- Egy ideje már nem nagyon játszom, ami leginkább annak tudható be, hogy az új gépemet kifejezetten zenélésre vettem, így nincs benne videokártya sem. Féltem ugyanis, hogy ha megadom magamnak a lehetőséget a game-ezésre, akkor leragadok az új Doomnál, meg az Alien Isolation-nél, és nem lesz sok zenélés. Meg más sem. Viszont a kiskapuk így is megvannak, ugyanis a Doom 2 tökéletesen fut a gépemen, és azt bármennyiszer végig tudom játszani - Budapesten még mindig kell néha térkép, de a Doom 2 pályáit mind fejből tudom. Szóval a videojátékos utalások ezen a lemezen talán már kisebb teret kaptak, de azért még mindig megtalálhatóak a zenémben: a Worldeater egy Doom 3 tribute, vagy ott a Level One, a The Message 8-bit-szerű része, a Million Dollar Baby-ben a VGM effektek, de még a Nightcrawlerben is hallani pár ilyen hangot.


- A lemez borítóján egy fiktív magányos farkas figura szerepel, a motoros igazságosztó. Ez nyilvánvalóan a te fantáziahős alteregód, hiszen a valóságban nagy motoros vagy. Mennyiben inspirálja, vagy befolyásolja a zenédet a motorozás, illetve mennyire szánod motorozáshoz a zenédet?

- Hah. Ezen a részen biztos jót mosolyognak majd a motoros ismerőseim. Igazából mind motorozás, mind zene terén lelkes amatőrnek tartom magam, és ez valószínűleg jó ideig még így is marad. Megmondom őszintén, a motorozás nagyon sok dologban változtatott az életemen. A motorozásban rengeteg mindent meg lehet élni. A hosszú túrák alatt az embernek lehetősége nyílik igazán a gondolataiba merülni, anélkül, hogy bármi megzavarná. Egyszer azt mondta valaki, hogy a meditációhoz nem kell egy helyben ülni. Igaza volt. Az éjszakai motorozásnak is van egy nagyon sajátos hangulata, amikor pedig kicsit jobban rámarkol az ember a gázkarra, és elkezdi feszegetni a határait, autók között cikázik, lábtartóig dönti a kanyarban a gépet, az ad egy olyan adrenalinlöketet, amit nekem kevés más dolog képes nyújtani. Na meg megúszni egy olyan helyzetet, amibe bele is halhattunk volna, annak elég komoly jellemformáló hatása van. A motorozás az egész életemet befolyásolja, de nehéz erről beszélni. Aki motorozik az pontosan tudja, mire gondolok, aki nem, annak pedig nagyon nehéz elmagyarázni. És hogy mennyire szánom motorozáshoz a zenémet? A synthwave a hivatalos “nightdriving” music. Minden stílushoz tartozik egy helyzet és egy környezet, amiben a legjobban működik, a synthwave-nél ez az éjszakai autózás. Szerintem pedig a gyorsabb számok motorozáshoz is működnének... bár valószínűleg belehalnék, ha egyszer motorozás közben elkezdene üvölteni a fülemben Carpenter Bruttól a Turbo Killer.


- A magányos hős figura legalább olyan toposz a synthwave-ben (lásd Kavinsky), mint vizuális arculatban a neonszínek és a négyzetháló-grafika, melyek az új lemezed borítójáról sem hiányoznak. Mennyire érzed magadénak ezeket a kötelező sablonokat?

- Van egy nagyon erős nosztalgikus töltete ennek a stílusnak. Nagyon sokat merít a nyolcvanas-kilencvenes évekből, és ez volt az az időszak ahol igazán a csúcson volt ez a magányos farkas karakter filmekben, könyvekben, képregényekben és videojátékokban. Még ma is kedvelt ez a figura, de sokkal kevésbé tudják olyan jól megjeleníteni, mint akkoriban. Az ok talán az, hogy manapság mindenki magányos farkas. Már nemcsak a szomszédunkat érezzük idegennek, de a saját családtagjainkat is. Az átlag szülőnek például fogalma sincs arról, hogy mi foglalkoztatja a tinédzser gyerekét, vagy hogy mi van vele. És nem is érdekli. Napról-napra jönnek ki az újabb kutatási eredmények, amik azt támasztják alá, hogy egyre jobban atomizálódik a társadalom, és egyre inkább magunkra maradunk. Egy ilyen korban igazán inspiráló és motiváló tud lenni a magányos hős karaktere, aki ha kell, egyedül is szembeszáll az egész világgal. Rambóban sem az volt a különleges, hogy ki volt gyúrva és jól lőtt, hanem az, hogy nem ijedt meg attól, hogy egyedül van. És ha ő egyedül szembe tudott szállni egy hadsereggel, akkor talán te is túlteszed magad egy szakításon, vagy azon, hogy a szüleid nem figyelnek rád. Rambót sem gyúrták jobb anyagból, mint téged.


- Egyébként hogy lehet egy ilyen viszonylag kötött formájú, deklaráltan retro zsánerben, mint a synthwave újítani, fejlődni, jövőbe mutatni?

- Mindig vitás kérdés az, hogy hol húzódnak egy stílus határai, és ezen aztán órákig tudnak vitatkozni rajongók. Szerintem manapság kicsit átalakult a zene ebből a szempontból, már lényegesen hozzátartozik a szélesebb esztétika is, hogy például vizuálisan miből merít az előadó, vagy mit képvisel. Sokan nem is hangzás alapján válogatják össze a kedvenc zenéiket, hanem az előadó megjelenése, az albumok grafikái vagy a videoklipek képi világa alapján. És nincs is ezzel semmi gond. Ezek mind szerves részét képezik az egésznek, és ha valakit egy előadó megjelenése fog meg, és utána merül csak el a zenéjében, az nem rosszabb, mint ha a zenével kezdte volna. Éppen ezért nem látom a stílus szigorú hangzásbéli határait. Gost például nagyon eltávolodott már a synthwave-től, mégis synthwave-előadónak tartják, és valahol ő is annak tartja magát. Én sem veszem túl komolyan a műfaj határait, de szeretem ezt a szcénát, szeretem az előadóit és szeretem azokat, akik hallgatják - itt érzem jól magam, ez az én közegem. Az újításnak és fejlődésnek tehát nem nagyon látom a határait. Bármerre is fejlődök ezek után zeneileg, örökké rajtam lesz a synthwave-bélyeg - vagy jelvény ha úgy tetszik -, és én büszkén fogom viselni.


- Az elmúlt két évben beindult az itthoni színtér, fokozatosan nő a népszerűsége, ismertsége. Te hogy látod a hazai synthwave-et; a jelen állásást és a lehetőségeit, a jövőjét? Illetve hogy látod Lazerpunk! helytét, szerepét a színtéren?

- Nagyon örülök annak, hogy elkezdett erőre kapni ez a stílus itthon is. Jó érzés mindig ismerős, és még jobb érzés mindig új arcokat látni a koncerteken. A legfontosabb, hogy van igény itthon erre a stílusra. Van érdeklődés, az emberek elmennek a koncertekre, kíváncsiak az új dolgokra, és ez aztán nagyon motiválóan hat a hazai producerekre. Mindig elindulni a legnehezebb, és jó, ha az ember azt látja, hogy érdemes elindulni, mert vannak, akiket érdekel. És mióta olyan nevek is megfordultak nálunk, mint Perturbator, Gost és Carpenter Brut, rengetegen vágtak bele ebbe a stílusba. Ami pedig igazán biztató, hogy úgy látom, nem egy divathullámot akarnak meglovagolni, hanem tényleg ezt akarták már csinálni régóta, csak némi bátorításra, egy kezdőlökésre vártak. És ezt a kezdőlökést és bátorítást a magyar közönség meg tudta adni nekik. Ez egy nagyon pozitív dolog. Talán beképzeltségnek fog hangzani, de őszintén úgy látom, hogy számos tekintetben példamutató a hazai synthwave-szcéna. Egyrészt nagyon támogató a hazai közönség, én legalábbis ezt tapasztaltam; nemcsak a szcéna nemzetközi legnagyobbjainak a koncertjeire mennek el az itthoni synthwave-rajongók, hanem a kisebb, kezdő előadókra is kíváncsiak. A hazai synthwave-előadókról szintén csak jót tudok mondani. Mindenképp említésre méltó a Hungarian Synthwave Allstars kezdeményezés, ami egyszeri jótékonysági válogatásalbumnak indult, és tavaly közel 200 ezer forintot tudtunk összegyűjteni egy beteg lengyel kislánynak,így idén folytatjuk, most egy magyar kisfiúnak gyűjtünk. Az igazi érdem persze a hallgatóké, hiszen ők adnak pénzt erre, de a producerekre is nagyon büszke vagyok, hogy nem sajnálják az időt és az energiát ilyesmire. Jó egy ilyen pozitív szcéna tagjának lenni, nem is lennék sehol máshol szívesebben. Ami a helyemet, szerepemet illeti, ha a számok nem hazudnak, jelenleg a Lazerpunk! a legnépszerűbb - de nem feltétlenül legjobb - magyar synthwave-projekt, így érthetően komoly elvárásokat támasztanak velünk szemben. Ezeknek az elvárásoknak pedig nem csak meg akarunk felelni, de túl is akarjuk teljesíteni őket. Nyilván a második album után kapunk majd némi visszajelzést arról, hogy ez mennyire sikerült, de igazából 2017 lesz az az év, ami sok mindenre választ ad majd. Nagyon komoly átalakuláson fog keresztülmenni a Lazerpunk!, mind hangzás, mind megjelenés, mind hozzáállás tekintetében. Azt pedig, hogy hol a mi helyünk a szcénában, nem mi fogjuk megmondani, hanem a közönség.


- Többesszámra váltottál a Lazerpunk! említésekor - bővült a felállás?

- Májusban volt egy fellépésem az A38-on, amiről tévéfelvétel is készült, és ott került szóba, hogy talán látványosabb lenne a produkció, ha többen lennénk a színpadon. Erre az egy alkalomra csatlakozott hozzám Oláh Dávid gitárosként és Andrei Damsa dobosként. A visszajelzések aztán annyira pozitívak voltak, hogy úgy döntöttünk, mostantól három fős lesz a Lazerpunk! live. Multiplayer mode, ha úgy tetszik.


A Lazerpunk! Nightcrawler című második albuma viszont single player mode-ban készült, íme::