EP-premier és interjú! Planetdamage: Angst

Bari Máriusz író, újságíró, dj, zeneterjesztő már a kilencvenes években is aktív volt zenészként, producerként, de mint magyarradaros bemutatásunkból is kiderül, idén teljes erővel újjáélesztette ezt az oldalát és Planetdamage néven májusban kiadta első albumértékű electro-industrial anyagát Snapshots Of A Surveillance Manifesto címmel. Most pedig már a műfajban komoly kiadónak számító Two Gods Records-nál érkezik az Angst EP, amelynek címadó dalában Emke, azaz Árvai-Illés Emese, a synth noir Black Nail Cabaret duó énekese működik közre. Premier és interjú!

A szuper címadó dalhoz stílusos klip is készült, valamint két remixverzió, sőt a lemezt digitálisan megvásárolók egy igazi különlegességet is kapnak - interjúnkból minden részlet kiderül.

- Az előző kiadványt a nyilvánosság és magánadatok közti kapcsolatok inspirálták, mi hatott a mostani dalra?

- A kávé. Nem, nem csak az. Az idei év összes fekete felhője és frusztrációja meg a felmérhetetlen mennyiségű kávé, amit ezek ellenében ittunk. Félretettük az összes ötletünket a megfigyelési kultusszal meg a jövővel kapcsolatban és egy jóval személyesebb jellegű anyagot pakoltunk össze, bár volt olyan ismerősünk például, aki az egész számot egy Black Friday elleni protest songnak fogta fel. De ilyen ez a popszakma, ahogy egy szám kiszabadul a kezeid közül…

- Hogyan alakult Emkével a kollaboráció?

- Gyorsan és akadálytalanul. Folyamatosan mutogatjuk egymásnak az ötleteinket, úgyhogy eléggé ért már az, hogy egy közös számot rakjunk össze. Átküldtem neki egy demót, megkérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve dolgozni vele, ő meg rögtön igent mondott rá. Szabályok nem voltak, annyit kértem csak tőle, hogy olyan dalszöveget meg vokáltémát írjon rá, amilyet a legmegfelelőbbnek ítél, a számcímet is ő adja meg, semmilyen határt nem szabok neki, bízok abban, amit csinál. Két hét múlva átküldött egy komplett vokált, amit aztán követett még egy változat – a beszélt verzék erősebben működtek ugyanis az énekelt verzéknél. De ennyi volt az összes változtatásunk. Ami a dalszöveget illeti, a gyártás közepén jöttünk rá arra, hogy az ő dalszövege ugyanonnan jött, ahonnan az én zenei alapom is, mindketten az elmúlt hónapok frusztrációit meg nagy konklúzióit foglaltuk össze és adtuk ki magunkból.

- Hogyan találtatok egymásra a Two Gods Records-zal?

- Szuperkönnyen! Az előző kislemez munkálatai során került a képbe Martin Bowes, aki az anyag hangmérnöke volt – az egyetemi éveimet például az ő 1994-es Hidden Agenda lemeze is kísérte végig, amit az Attrition nevű fő projektjével csinált. Ahogy kiderült, van egy stúdiója Coventryben, a Cage Studios, ahol egy halom anyagot kever ki meg masterel, én meg kábé az utcáról berontva megkérdeztem tőle, hogy van egy készülő anyagom és tudok-e ezen dolgozni vele. Ő igent mondott, aztán a munka közben már felmerült az, hogy a Two Gods-nál jelentetné meg azt is. Egy csomó szempontból jobb ötletnek tűnt az, hogy az első dózis legyen még ingyenes, a másodikat viszont már mindenféleképpen kiadónál akartam megjelentetni, Martin meg azonnal rábólintott, amikor ezt megkérdeztem tőle.

- A remixek között akad egy az elektro-industriál/techno veterán német Haujobbtól, ők hogyan kerültek képbe? Illetve van egy negyedórás ambientváltozat, ami tökéletes éjszaka zene, mesélj erről is kérlek.

- Köszönöm, ezt jó hallani, mert tényleg éjszakai zenének készült. A kislemezről amúgy ez a változat is készült el legelőször, mert jó ötletnek tűnt az inszomniámat úgy kezelni, hogy hajnalig modular arpokat tekergetek ki Caustic-ban, ami az egyik legjobb Androidos zenegyártó app. Egy csomó Dreamfish-t hallgattam akkortájt (ez Pete Namlook és Mixmaster Morris két lemezt megért ambient projektje) és nagyon hasonló hangulatot akartam kihozni belőle, csak ők az óceánmélyből bugyborékoltatták fel a számaikat, én meg ugyanezt akartam víz nélkül, az Apollo 11-es beszédminták mondjuk segítenek is ebben. Ami a Haujobbot illeti, akartam egy iparibb remixet is a kislemezre és szerencsésemre pont jól alakultak a dolgok. Emke megmutatta a Haujobbos Danielnek a számot (tekintve hogy az Architect nevű projekt összefogja őket, ez szerencsés konstelláció), neki megtetszett, aztán a többi már történelem. Ismételni fogom magam amúgy, de fiatalkori nagy kedvenc a Haujobb is az Attrition mellett, úgyhogy valami elmondhatatlanul jó érzés, hogy az ő neve is ott szerepel az anyagon.

- Az EP trekkjei között szerepel egy Production Diary, azaz bemutatod, hogyan készült, hogyan épül fel a dal, szokatlan trekk, de nagyon hasznos zenekészítő rajongók számára. Mi adta az ötletet, hogy ez is felkerüljön a kiadványra?

- Nagyon hiányoznak nekem azok az anyagok, amik bemutatnák, hogy egy kedvenc zenészem hogyan ül neki a stúdiómunkának, hogyan ír zenét, dalszöveget, mik a rutinfeladatai, amiket kikísérletezett az évek során, az ipari színtéren meg ilyen nem nagyon van, az Angelspit néha csinál ilyen blipverteket meg időről időre van egy dokufilm, ahol meg lehet nézni, hogy ki hogyan püföli végig a gyárból elhozott hordókat, de konkrét anyagok nem nagyon vannak. Úgyhogy jó ötletnek tűnt elkezdeni csinálni ilyen összefoglalókat: ez nekem feltétlenül jó, mert hosszú távon jobban átlátom, hogy hogyan fejlődtem és ha még másoknak is tudok segíteni ezzel vagy átláthatóbbá teszem azt, hogy mi történik a szám születése közben (vagy előtt), már megérte. Azt hiszem, a Blue Stahli első kislemezein találkoztam először ilyen anyagokkal és annyira megtetszettek, hogy beégett nagyon, hogy ha lesz majd saját megjelent hangzóanyagom, ahhoz is kell ilyet csinálni. Az ilyen behind-the-scenes anyagok tökre izgalmasak amúgy, amikor a Damage Report című könyvem megjelent, annak a borítójáról gyártottunk például egy nagyobb posztot, hogy milyen agytépő fázisokon kellett végigmennünk.

- A remixekkel albumméretűvé nőtt előző négy saját számos anyag után ezúttal egy hagyományos EP-vel jelentkeztél. Mik a hosszabb távú célok, lesz nagylemez is, vagy maradsz a rövidebb egységeknél?

- Sok embertől hallom azt, hogy színpadon is megnéznének, ami vagy azt jelenti, hogy nagyon jót akarnak, vagy azt, hogy nagyon rosszat, úgyhogy ezt is ki kell próbálnom, 2017-ben lesz koncert! (Mondtam már, hogy az egész életemnek az a mottója, hogy “akkor és ott jó ötletnek tűnt”?) A következő anyagnak már megvan a címe, megvan a koncepciója (részben a surveillance témakörhöz térek vissza) és azt is tudom, hogy hosszabb lesz, mint ez a félórás-háromszámos Angst. Azt még nem érzem, hogy nagyon hosszú kislemez vagy kellően hallgatható hosszú nagylemez lesz-e, ez majd menet közben kiderül. Kollaborációk viszont biztos lesznek rajta más ipari (vagy nem feltétlenül ipari) zenészekkel, imádok másokkal együtt dolgozni, rengeteget tudok belőle tanulni másokról is, a zenéről is, magamról is. Tervek között meg rengeteg minden van, az új anyag koncepciója például abból a könyvötletből merít, aminek a sztoriját már megírtam pár éve, csak még mindig nem írtam meg, nem lenne rossz, ha a könyv meg a lemez együtt jelenne meg, csak akkor valaki küldjön postafordultával valami mágiát, amivel a napi 24 órából napi 96 lesz. A production diaryket meg nem lenne rossz videóra gyártani audio helyett és van az a japán szolgáltatás is, ahol kávét kapsz infúzióba mikrocsápokon keresztül és utána világítasz, na az is kéne, az elég hosszútávú cél.

- És végül mesélj kérlek a dalhoz stílusban passzoló klip megszületéséről!

- El kellett vesztenem a videoklipszüzességemet! Is! A rendezést, vágást, gyakorlatilag minden látványalapú dolgot Kőváry Zoltán barátomnak köszönhetem, ő vette fel velünk az egészet egy Blackmagic Pocket Cinema meg egy Micro Cinema kamerával a Kék meg a Vörös Yukban (most éppen Blue Hell és KVLT néven fut), itt is megköszönném Tóth Balázsnak meg Menyhárt Tibinek a segítséget. Vicces volt amúgy, nagyon sokat gondolkodtunk Emkével azon, hogy milyen klipet lehetne forgatni ebből, de tekintve, hogy ő Londonban él, én meg Pesten és szuperelfoglaltak vagyunk mindketten, így elég megoldhatatlannak tűnt. Aztán közölte egy nap, hogy van egy hétvégén egy szabad délutánja, úgyhogy ha akkorra tudunk helyszínt meg kamerát fixálni, akkor valamit nagyon gyorsan leforgathatunk. Így történt az, hogy egy hihetetlenül szétcsúszott hétvége zárásaként vérátömlesztést kaptunk kávéval egy utcai szamurájoknak szánt feketeklinikán és utána sorozattűz tempóban leforgattunk mindent, amit a klipben láttok. Ha valaki kellően összeszűkült szemmel nézi, akkor a tetején csigavonalban kifut az allegória, a monokróm látványt meg elengedhetetlennek éreztük egy ilyen stílusú számhoz. Ja igen, az a szemüveg, ami rajtam van, lehet hogy jól néz ki, de semmit, értsd, semmit nem lehetett benne látni, amikor abban kellett végigfutni a klubokon, benne volt, hogy a 2016’s biggest fails YouTube-válogatásban landolok. Utólag azért örülök, hogy ez nem történt meg.

és akkor íme, a második Planetdamage-kiadvány, a remek Angst maxi (a lemez megvásárolása után az interjúban bemutatott Production Diary is elérhetővé válik): 

és a dalhoz készült, Kőváry Zoltán által rendezett stílusos klip: 

nyitókép: Kassai Balázs

www.planetdamage.com
Planetdamage Facebook-oldal