A BadBadNotGood nyáron adta ki legfrissebb lemezét, amelyen a Future Islands énekese is megfordult. Az instrumentális, hiphopos alapú jazzt játszó zenekar legutóbbi albuma során belekóstolt az elektronikába is.
Megjelenés: 2016. július 8.
Stílus: jazzhop
Kulcsdal: Time Moves Slowly
A kilencvenes évek elején az volt a mondás, hogy az acid jazz az új jazz és hogy a műfaj majd újra megszólítja a fiatalokat. Hát, nem. Most az a mondás, mit mondás, tényleg tény, hogy a jazz újra divatos, újra vannak olyan lemezek, amik az elefántcsonttorony helyett, hát, mit is mondjak, megérinthetik a nem-jazzfejeket is. Alighanem ilyen lemez korábban is volt már, de kétségtelen, hogy Colin Stetson, Kamasi Washington és Matana Roberts több hipsztert ért el, mint Miles Davis halála óta bárki. Szintén a kilencvenes évek elején tarolt a jazzy hiphop, és ezzel már közelebb is vagyunk a szuper nevű BadBadNotGoodhoz, mert a kvartett is valamiféle instrumentális, hiphopos alapú jazzt játszik és a műfaj erősödésének egyik jó példája, úgy, hogy negyedik (a Ghostface Killah-val közöst beszámítva ötödik) albuma az eddigi leginkább elektronikus és hatásos – még a Future Islands énekese is tök jól működik közre.
8/10
Dömötör Endre
OLVASNÁL MÉG KRITIKÁKAT? ITT MEGTEHETED
ettől az albumtól talán kedvet kapnak a fiatalok a jazzhez:
a zenekar legfrissebb klipje: