Épp hogy előkerült, máris menekül Sampha

2016.09.19. 14:47, Frontrecorder

sampha_1.jpg

A soultorkú brit electrocrooner, Sampha közreműködéseivel és remixeivel (The xx, SBTRKT, Jessie Ware, Drake) tette le a névjegyét a 2010-es évek elején, 2013-as EP-jével viszont szólóelőadóként is feltűnt a fogékony popzenei radarokon - hogy aztán azzal a lendülettel visszabújjon a háttérbe (SBTRKT állandó énekesévé lépett elő, továbbá szerepelt Katy B előző albumán, majd idén Kanye West Saint Pablóján, és Frank Ocean vizuális albumán). De a rejtőzködésének vége: idén előrukkol végre bemutatkozó albumával, melyet most egy paranoid klippel előlegez meg.

"Sok mindent kellett feldolgoznom az elmúlt pár évben, és sokszor nehéz volt ezeket a dolgokat kifejeznem" - írta május közepén a Twitterén, a Timmy's Prayer című visszatérő dala elé, azt ígérve, hogy már alig várja, hogy megoszthassa mindazt, amit ez a processzálás eredményezett. Mint most kiderült, elkészült a debütáló albumával, melynek tehát érthető módon a Process címet adta. Pontos megjelenési dátum egyelőre nincs, van viszont egy újabb dal az albumról, mely egyben Sampha eddigi leghúzósabb felvétele, szúrós breakbeat-alappal. A Blood On Me-ben Sampha hangja tőle szokatlanul zaklatott; "esküszöm, a vér szagát érzem magamon, hallom, hogy jönnek értem", énekli, mintha közben éppen menekülne. Hogy ki vagy mi elől, nem derül ki, sem a dalból, sem a hozzá forgatott paranoid és már-már szürreális videoklipből. Hogy kerül Sampha egy éjszakai agárversenyen kellős közepébe? És egy fa tetején rekedt autóba a mezőn? 


és a soulos Timmy's Prayer, melyben Sampha hangja megnyugtató és reményt sugárzó:


plusz az Airtől All I Need bárzongorás feldolgozása:

Címkék: sampha
https://recorder.blog.hu/2016/09/19/epp_hogy_elokerult_maris_menekul_sampha
Épp hogy előkerült, máris menekül Sampha
süti beállítások módosítása