Akarsz egy kijózanító pofont? Hallgasd meg Zack de la Rocha szólódalát!

2016.09.09. 16:53, Frontrecorder

delarocha.jpg

Nem akarunk konteózni, de azért elég különös egybeesés, hogy nem sokkal a Rage Against The Machine-, Public Enemy- és Cypress Hill-tagokat egységfrontba tömörítő Prophets Of Rage szupergrup bemutatkozó EP-je után előáll végre egy szólódallal a projektből szemet szúróan távol maradó Zack de la Rocha: a RATM énekese és a többiek, de elsősorban Tom Morello gitáros között hosszú ideje dúl a viszálykodás (ami a zenekar 2000-es feloszlásához vezetett, majd 2007-2011 között egy újjáalakulós nekibuzdulással ugyan elásták a csatabárdot, de a béke csak nem állt helyre), így könnyű azt gondolni, hogy de la Rocha oda akart sózni egyet volt zenésztársainak. Ha szándékos az időzítés, ha nem, az biztos, hogy ez sikerült neki: a Digging For Windows című dal bizony erősebb a Prophets Of Rage anyagánál.

Már a RATM feloszlása óta, azaz 16 éve rebesgetik Zack de la Rocha szólólemezét, ami barátok közt is megvan már egy Avalanches-albumszünetnyi egység. Igaz, ezt a lemezt közel sem övezte olyan messiásvárás, főként nyilván azért, mert egy dalt sem lehetett hallani, csak annyit, hogy ez a bizonyos album készül, állítólag olyan producerekkel, mint DJ Shadow, El-P, Muggs, Dan The Automator, Roni Size, DJ Premier, ?uestlove és James Poyser.  Sőt, úgy tudni, volt egy másik kör Trent Reznorral, akivel felvettek egy rakás dalt, de aztán ezek megmaradtak a fióknak. De la Rocha hallatta is azért a hangját, többek közt a Reprazent, a Blackalicious és DJ Shadow lemezein, 2008-ban One Day As A Lion név alatt összeállt Jon Theodore dobossal (The Mars Volta/Queens Of The Stone Age) egy EP erejéig, legutóbb pedig a Run The Jewels 2014-es második albumának egyik legjobb dalában featolt (Close Your Eyes (And Count To Fuck)).

Az RTJ zenefelelőse, El-P hozta össze az alapját a most közzétett Digging For Windows-nak is, amelyről előbb a producer a Twitteren árulta el, majd hivatalos források megerősítették, hogy de la Rocha szólóalbumáról való, ami 2017-ben érkezik. A keményen sújtós, szaggatott elektronikus beatre de la Rocha a jellegzetes robbanáspontig feszített módján köpi a rímeket - jó nyugtázni, hogy még mindig olyan bepöccent eltökéltséggel nyomja, hogy azonnal összehúzzuk magunkat. Nekünk kapásból a Prodigy ugrott be a dalról, ami nem feltétlelnül pozitívum, de még ezzel együtt is sokkal frissebb a megszólalása a Prophets Of Rage raprockjánál.

https://recorder.blog.hu/2016/09/09/akarsz_egy_kijozanito_pofont_hallgasd_meg_zack_de_la_rocha_szolodalat
Akarsz egy kijózanító pofont? Hallgasd meg Zack de la Rocha szólódalát!
süti beállítások módosítása