Idén töltötte be a nyolcvanat a jamaicai eredetű dubzene tudományának egyik legnagyobb újítója, zenei és stúdiómágusa, na meg notórius stúdiófelgyújtója, az őrült zseni Lee "Scratch” Perry. Igazi földönkívüli – utánozhatatlan és megfejthetetlen, egyszerre félelmetes és komikus – figura, aki augusztus elsején újra leszáll hozzánk, a legjobb helyre, az O.Z.O.R.A. fesztiválra. Érkezését mi hazai tisztelőinek személyes Perry-tapasztalásaival várjuk.
Lee Perry személyisége, őrülete mindig is lenyűgözött. Hatása a reggae és dub zenei körein kívül is egyértelmű. Korai karrierjétől kezdve, az Upsetters-korszakon és a Black Ark felgyújtásán át a mostani stúdiótűzig végig lehet érezni az őt körülvevő extrém vibrálást, ami jól példázza azt a tézist, hogy a zsenit és az őrültet csak egy hajszál választja el. Eleinte csak zenéjével tett rám nagy hatást, később személyes kisugárzásával is. 2004-ben láttam élőben először, Tokióban, ahol Mad Professorral lépett fel. Óriási élmény volt, ahogy a bogaras öregúrnak tűnő előadó őrületében is uralta a színpadot. Olyan mély benyomást tett rám, hogy ezt az élményt dalba is foglaltam. A dolog érdekessége, hogy felvételen ez a szerzemény éppen most, 12 év után jelent meg, méghozzá a PASO új lemezén, a Ghost Trainen (Scratchy címmel - a szerk.).
Kovács Ferenc (Lions Of Suburbia)
Lee "Scratch” Perry neve egybecseng a reggae-vel. Szerintem nincs ma olyan előadó ebben a műfajban, akire ne lett volna hatással valamelyik általa komponált zenemű. A stúdiózás időszaka alatt mi is jó pár róla készült dokumentumfilmet megnéztünk, hogy inspirálódhassunk (Studio Black Ark, Beats Of The Heart, The Ultimate Destruction). Mindig is felnéztem azokra a producerekre, akik képesek olyan zenéket szerezni, amik amellett, hogy hosszútávon meghatározóak, egyben az első hangot követően beazonosíthatóak. Lee Perry egy ilyen, máig újító védjegye a dub és reggae világának, akinek van/volt bátorsága kísérletezni, szélsőségekig elmenni, szakítani a trendekkel és ezáltal trendet teremteni. Ez az attitűd mindig is bátorított minket dalszerzés közben, hogy a műfaji kötöttségek mellett merjünk akár stílusidegen és szélsőséges témákat belefűzni a számainkba. Perry egy elvarázsolt, bohókás, néha már őrültnek mondható látnok, de hát sok nagy emberre mondták már a történelem során, hogy elmeháborodott, aztán a végén mégis nekik lett igazuk.
Számunkra a 90-es évek végét és a 2000-es évek elejét jelenti, amikor másolt kazettákon kezdtük el hallgatni a már akkor is jó 25-30 éves alapvetéseit. A Burkus König ősével, az Obudubbal játszottunk is néhány számot tőle, vagyis olyan számokat, amin rajta volt a kézjegye. Hiszen ki is Lee Perry? Hangmérnök? Zeneszerző? Producer? Előadó? Lee Perry a nagy innovátor. The Mighty Upsetter. A jamaicai E.T.. A jamaicai gyújtogató. A jamaicai svájci. A svájci gyújtogató. A kezdet és a vég. Alfa és Omega. A szórakozott professzor. Megunhatatlan és időtlen. Játszottunk tőle számokat. Keith Richards haverja. Mindenki haverja. A mi haverunk.
LEE PERRY NEM HIÁNYOZHAT A NAPFÉNYES JAMAICAI ALBUMOKBÓL VÁLOGATÓ AJÁNLATUNKBÓL SEM.
Lee Perry munkásságák jelentőségéről, azt hiszem, én csak közhelyeket tudnék mondani, az első inkább, ami róla beugrik, az egy féltve őrzött igen ritka lemezem, a Disco Devil (itt a disco a lemezre utal), amit állítólag negyedóra alatt rögzített, és a méltán híres Chase The Devil kevésbé ismert változata, bár szerintem még annál is jobb! Nem feledhetem a személyes találkozást sem vele, amikor 2007-ben a Love Alliance-szal házigazdája lehettem A38-as koncertjének. Nagyon izgultam, amikor vártam őt Ferihegyen, hiszen megannyi furcsa legenda kering róla, de előzetes aggályaim ellenére csak a legszebb emlékeim vannak erről a kedves idős bácsiról, aki a színpadra lépése előtti meditációja és imádkozása zavarhatatlansága érdekében kiüríttette a személyzettel együtt a teljes backstage-et, egyedül az akkor Brunó fiammal nagy pocakos barátnőm, Kriszti maradhatott bent és ismerhette meg Perry rituáléit.
Széles zenei palettáról válogatom a hallgatnivalót, de talán Lee "Scratch" Perry stúdiómágussága volt az ízlésem egyik legmeghatározóbb formálója. A generációm sokszor tudtán kívül is találkozott a zenéjével a Prodigy Out Of Space-e révén (ami a Chase The Devil-ből vett hangmintára épül - a szerk.), de kimutatható mennyiség szivárgott munkásságából Bob Marley, Chaka Khan, a Beastie Boys, vagy akár Lil Wayne számaiba is. Számomra Lee Perry a ska- és reggae-kultúrában játszott szerepén túl a hipnotikus dub stílusban vállalt úttörő munkája miatt fontos igazán. Ahogy érdeklődésem a nyolcvanas évek hiphop és electro utcazenei világáról a kilencvenes évtized basszusnehéz UK hardcore-ja és drum and bass-e, illetve a detroiti techno és a letisztult német minimal repetitívebb iránya felé terelődött, úgy lett Perry legendája és öröksége egyre nagyobb hatással rám. Amire az évezred végére dj-ként megismert a közönség, már menthetetlenül megfertőzött a dub-vírus; bármilyen stílusban játszottam, a dub esszenciája mindig jelen volt. Cikkekben éltettem a mélynehéz meditáció visszhangos világát, illetve nyílegyenes út vitt a korai dubstephez is. A különc zsenire utaló temérdek történet is jelzi zenetörténeti jelentőségét, de ha nincs Lee Perry (és King Tubby, és Augustus Pablo),fogalmam sincs, mit hallgattam, játszottam volna az elmúlt két évtizedben.
Lee "Scratch” Perry – King Tubby mellett, természetesen – a dub egyik nagy legendája, megteremtője, alakítója, sámánja, a phaser és az echo virtuóza. Mostanában nem hallgattam túl sokat a zenéit, viszont kétségtelenül nagy hatással volt rám. Imádom, hogy teljesen őrült, valószínűleg amiatt is, mert olyan területekre merészkedett a zenében, ahová előtte senki. Márpedig e kísérletező, felfedező attitűd nélkül kedvenc műfajom minden bizonnyal eléggé másként hangzana most. Nem mellesleg divatdiktátorként sem utolsó, bár egyelőre zenei vonalon több követője akad, mint a divat világában.
Először úgy 10-12 évvel ezelőtt hallottam Lee Perry zenéjét. Emlékszem, hogy vastag hajtincses barátokkal beszélgettünk, társasjátékoztunk és közben valaki feltette egy lemezét, ha jól emlékszem, az Arkology-t, amitől azonnal óriási lett a hangulat. Rögtön megfogott a zene könnyedsége, játékossága, különleges, egyedi hangzása. Azóta sem hallottam olyan zenét, ami így hatott volna rám és ennyire szórakoztatna. Abban az időben még technóval foglalkoztam javarészt, ezért jól esett hallani, hogy lehet olyan zenét csinálni, ami egyszerre könnyed, komoly, erős és érzelmes. Az évek során gyakran merítettem az újabb zenék írásakor Lee Perry hangulataiból – a dubtechno számaim alapjai gyakran "Scratch"-hatás alatt íródtak! Ezzel egyidejűleg egyre meghatározóbbá vált számomra mind zeneileg, mint életvitel terén a dub-kultúra, a lélek-zene; manapság nehezen tudnám már elképzelni a zenei úton való haladást Lee Perry tanításai nélkül. Nagyon örülök, hogy idén ismét ellátogat hazánkba, és ha minden jól megy, végre láthatom és hallhatom élőben! Már nagyon várom. Sok Erőt és Egészséget kívánok neki. Áldás.
A legnagyobb gyerek, a legszerethetőbb mágus, aki nélkül nem lenne sem dubköltészet, sem remixkultúra, és persze nem létezett volna a korai Anima sem, mert gigászi hatással volt ránk a 90-es évek elején kezdődő dubos-kísérleti korszakunkban, és nem lenne az a beleszarós játékosság sem, ami minden dolgomat jellemzi a Shalomtól a Tekerdig, a Dubcity Fanatikztól a Sword And Scythe-ig. Körülbelül 40 lemeze figyel a polcomon. Perry segít gyereknek és örök autistának maradni ebben a divatosan értéktelen világban, és arra is elég jó példa, hogy ne vegyük túl komolyan magunkat és simán gyújtsuk fel a stúdiónkat, ha úgy szottyan kedvünk. Sokszor láttam élőben, lebilincselő volt minden alkalommal, bármit is csinált ez a kedves agybeteg ember. Sosem felejtem el például, amikor úgy 20 éve Wiesenben funk-programmal ijesztgette a reggae-fesztiválra összegyűlt műrasztákat. Igazi punk. Ja, és nem akarom nagyon kihúzni a gyufát a roots-reggae-rajongóknál, de Bob Marley is addig volt igazán izgalmas, amíg vele dolgozott.
Lee "Scratch” Perry az angyali erőszak hercege, aki hol több, hol kevesebb sikerrel egyensúlyoz a sötétség és a fény között. Aki hol angyali hangján a békéről beszél, hol őrjöngve felgyújtja és porig égeti a stúdióját. Annak a kettősségnek a mintája, ami minden emberben benne van, de amit csak kevés ember tesz közszemlére. Aki volt már hithű raszták körül, tudja, hogy az erőszak sehol nincs ennyire burkoltan, ám mégis érzékelhetően, fegyelmező szándékkal jelen, mint amikor az ember a társaságukba keveredik. Ez a kettősség Lee "Scratch" Perry esszenciája. A kérdés nem az, hogy ki ne akarta volna egyszerre megölelni és felgyújtani a világot, hanem hogy hányan tették meg rajta kívül.
