EP-premier! PollyFlow: Marlene Reload

2016.07.27. 18:00, rerecorder

pollyflow_marlene_reload_album_cover.jpg

PollyFlow, azaz Polnauer Flóra számos hazai formáció énekeseként, rappereként ismert, az azonban kevésbé köztudott róla, hogy egy Budapest-Berlin-Párizs-New York között ingázó zsidó kántornő is, aki 2015-ben kezdett dolgozni az Anima Sound System és a Hippikiller vezetőivel, azaz Prieger Zsolttal és Bihari Balázzsal egy szólóanyagon. A most megjelenő háromszámos debüt EP-t egy Marlene Dietrich-et idéző, de közben döngölő berlini technóra - sőt kilencvenes évekbeli rave-re és melankolikus elektropopra is - épülő dal, a Lola, Lola vezette fel, amit most követ egy feldolgozás is a német énekesnőtől és egy újabb erős dal. Marlene új köntösben.

pollyflow_2016_foto_fedor_ilka.jpgPolnauer Flóra 2004 körül egy amszterdami kitérő során kezdett komolyabban foglalkozni az énekléssel, itthon először a hiphopos/reggae-s Hagesher zenekarban szerepelt, majd 2007-ben megalakította a tradicionális zsidó zenét játszó Shkayach-t és közben számos formációban vendégeskedett, sőt vendégeskedik PollyFlow néven a mai napig: Zuboly, Beat Dis, Hippikiller, Planet 55. PollyFlow a 10-es évek elején költözött Berlinbe, ahol zsidó kántornak tanult és azóta ezzel foglalkozik, nagyvárosok között ingázik, de immár Budapest a székhelye, ahol 2015-ben kezdett dolgozni régi barátaival egy eklektikus bemutatkozó EP-n, a felvételekből végül kiválasztották azokat, amelyet egy tematika mentén fűzhettek egymásba Marlene Reload címmel.

„A Marlene Reload  egy szabad és női életérzést idéz, emléket állít Marlene Dietrich nőiességének és szabadságának, mindezt összekötve a kortárs budapesti-berlini zenei világgal a Benczúr utcától a Berghainig” – definiálja az elkészült három dal koncepcióját PollyFlow. Az énekesnő Prieger Zsolttal és Bihari Balázzsal kezdett dolgozni, melyhez a Hippikiller-teamből csatlakozott Mogyorósi János Mogyi, akit inkább mint az Akkezdet Phiai menedzsereként ismer a zeneipar, pedig bizarr ötletekkel teli zeneszerző. „A Lola Lola már tavaly év végén debütált, gyakorlatilag ezzel teszteltük, működik-e a dolog, és szerencsére igen jó visszhangja volt ennek a berlini electro-világgal átitatott felvételnek, amelynek különös sármját a német-angol keveréknyelv adta” – mondja Flóra a lemez nyitódaláról.

Bihari Balázs pedig ezt teszi hozzá a közös munkáról: „időközben kialakult egy érdekes munkamódszer: a saját felvételeim mellett van egy Mogyi mappám is, ahova elrakom azon számötleteit, amelyekbe beleszerettem. Ezek közül az egyik kifejezetten beteg, mondjuk azt, Siriusmo-hangulatú volt. Ezt mutattam meg Flórának, aki azonnal elővezette azt a slamet, amelyet korábban Berlinben egy slam poetry- eseményre írt. A produceri munka kicsit olyan, mint egy grafikusé, aki fontokkal, template-ekkel, fotókkal dolgozik. Mogyi számát szétszedtem, újrahangszereltem, hozzáadtam, elvettem, Flóra előadását hozzáillesztettük, szétvágtam, összeraktam, Schram Dávid hangmérnök barátomnál felpimpeltük, bár ez nem is jó szó rá, hiszen konkrétan szétroncsoltuk, majd Mogyi és Flóra is véglegesítette. Ez lett a Polly’s Slam, a lemez második dala.”


ITT PEDIG EGY HIPPIKILLER-DAL, AMIBEN POLLYFLOW A VENDÉG.

„Tavaly a legnagyobb kánikulában vettük fel a harmadik dalt, az If He Swings By The Stringet, amely az előzőekkel ellentétben valóban a híres Marlene Dietrich-dal feldolgozása. Az előző két számhoz képest igyekeztünk lecsupaszítani, amennyire csak lehet. Így maradt a gitár és basszusgitár. Rengeteget énekelek acapella kántori munkám során – és bár ott van a két hangszer az If He Swings-ben, de csak jelzésszerű funkciót látnak el, úgyhogy valahol erre emlékeztet kicsit ez a dal, így az énekdallam és a szöveg kiemelt jelentőséget kap” – mesél a záró felvételről Flóra.

A szerzői kiadásban megjelent lemezt hamarosan további felvételek és live bulik is követik.


és akkor a friss EP: 


fotó:
Fedor Ilka
grafika: Jeli András
design: Gajárszky Szilvia

PollyFlow
Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2016/07/27/ep-premier_pollyflow_marlene_reload
EP-premier! PollyFlow: Marlene Reload
süti beállítások módosítása