Itt a Cseh Tamás Program – Planet Void

2016.06.29. 08:00, prerecorder

planet_void1.jpg

A 2012-ben alakult budapesti zenekar az itthon ritkaságszámba menő industrial rock műfajának képviselője. Németh CsabiTurbók LaciFarkas ÁdámKósa Dani és Wagner Zoli a New Hungarian Tide mozgalom zászlóhordozói.

„Danival (basszusgitár/vokál) és Zolival (dob) már jóval a Planet Void előtt együtt zenéltünk. Többnyire a 90-es évek keményvonalas zenéin nevelkedtünk, és ez is határozta meg a korai projekteket. Később csatlakozott hozzánk Csabi (ének) és Ádám (gitár), ők is hasonló irányból jöttek” – meséli Turbók Laci, a Planet Void gitárosa. Ő felelős a hangszeres részért, míg a szövegeket Dani szerzi, és ehhez adja hozzá mindenki az egyedi stílusjegyét élőben.

„Én személy szerint nagy rajongója vagyok az intelligensebb elektronikus zenéknek, illetve a filmzenéknek is, de összességében – néhány irányzat kivételével – szeretek mindent, ami igényes. Ennek a hozzáállásnak köszönhetően untam rá arra, hogy egyszerű gitárzenét játsszam, függetlenül attól, hogy alapvetően gitáros vagyok. Úgy éreztem, itthon nem sok olyan zenekar van, amely hasonlítana az én kedvenceimre” – mondja Laci. A bandájuk zenéje valóban nem mindennapi. Különleges kombinációk jelennek meg benne, főként a metál és az elektronikus vonal összefonódása. „Több év kellett hozzá, hogy nagyjából kiforrjon, mi az, ami működik és mi az, ami kevésbé. Az elsődleges szempont az volt, hogy ne korlátozzuk be magunkat egy egyszerű dob/basszus/gitár/ének hangszerelésbe, hagyjunk teret minél több lehetőségnek. Abszolút nyitott vagyok mindenre (a jó ízlés keretein belül), nyilván egy tangóharmonika normál esetben nem játszik, de amíg az atmoszféra egységes, bármi szóba jöhet” – jegyzi meg a gitáros.

A zenekar már a pályázat elnyerése előtt elkezdett dolgozni kislemezén, amely most a Cseh Tamás Programnak köszönhetően napvilágot is láthat.

Mentoruk: Oláh Szabolcs Fonogram-díjas dalszerző-szövegíró, zenei producer, előadó.


a zenekar Happiness című dalának demo felvétele:


A cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2016/06/29/itt_a_cseh_tamas_program_planet_void
Itt a Cseh Tamás Program – Planet Void
süti beállítások módosítása