"Fogékonyabb lettem a finomságokra" - Jeff Mills-interjú

Az elektronikus zene komolyzenésítése nem új találmány, de a detroiti techno-ikon Jeff Mills új szintre emelte szimfonikus zenekaros „szettjeivel” – legutóbb a Light From The Outside World című koncertműsorával, melyet az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon is előadott, az Óbudai Danubia Zenekarral közösen. De vajon válhat-e komolyzenévé a techno és technósítható-e a komolyzene? Erről is diskuráltunk a kimért beszédű, de idealizmustól fűtött benyomást keltő dj-zenésszel.

- Ez a műsor a továbbgondolása a 2005-ös, Montpellier-i Filharmonikus Zenekarral közös (lemezen Blue Potential címmel 2006-ban megjelent) koncertműsornak, amellyel debütáltál a komolyzene színpadán. Mi vonzott oda?

- Ó, már a nyolcvanas évek közepe óta vágyam volt, hogy összehozzam az elektronikus- és a komolyzenét. Ez egyébként kezdettől téma volt a detroiti technoszíntéren, az úttörőknek, mint Kevin Saunderson vagy Juan Atkins már akkor is voltak olyan számaik, amiket könnyen át lehetett volna hangszerelni szimfonikus zenekarra, szóval ez benne volt a pakliban, csak a megfelelő alkalom hiányzott. Én is először 2003-ban futottam neki egy ilyen projektnek Berlinben, ami ígéretesen alakult, de végül mégsem jött össze. Viszont Franciaországban tudomást szereztek erről és megkerestek, hogy ők tudnak olyan zenekart, amelyik értené, mit szeretnék, és igazuk lett, így jött létre az első előadás 2005-ben. Azon a teórián alapul, hogy a valóság, amit magunk körül érzékelünk, nem egészen az, aminek gondoljuk; talán csak a tükröződése, vagy egy nyúlványa valami sokkal többnek valahol egy másik időben. És minden, amit csinálunk, előre megírt forgatókönyv szerint történik.


- Milyen hasonlóságokat fedeztél fel a techno és a komolyzene között?

- Mindkettőre jellemző a szó szerinti komolyság. Nekünk ugyan nincs komolyzenei képzettségünk, de ugyanúgy állunk hozzá a szintetizátorokhoz, a gépekhez és a szoftverekhez is mint egy hangszeres vagy egy komponista a komolyzenében. Az én számaimat ugyan nem száz zenész adja elő, de pontosan el tudom mondani, melyik hangnak mi a szerepe és mi alapján fonódnak össze, hogy mit akar kifejezni, milyen érzéseket akar kiváltani a mű, és hogy milyen történetet mond el. Ha pedig ezt tudom, akkor nagyjából már belelátok a komolyzenébe is.




- Megváltoztatta a komolyzenei tapasztalatod azt, ahogyan technozenét írsz?

- Igen, eléggé. Előtte nem igazán foglalkoztam az egyes hangokkal önmagukban; dallamokban, ritmusképletekben gondolkodtam, de aztán felfedeztem az önálló, tiszta hangok szépségét. Illetve fogékonyabb lettem a finomságokra, arra, hogyan kezdődik és hogyan végződik egy szám, vagy hogy minél többet kihozzak a hangszereléséből és a felépítéséből. És még valami: hogy hogyan rendezem el a kompozíciót úgy, hogy a hallgató könnyen befogadhassa.


- Működik a párbeszéd a másik irányba is – hat a techno a komolyzenére?

- Ebben nem vagyok biztos. (nevet) Az elektronikus zene sokat merít a minimalizmusból, ahogy arra kondicionál, hogy ugyanazt a motívumot fogod újra és úja ismétlődve hallani, és ahogy ezzel eltérít, kiragad a saját idődből – ez elemi tulajdonsága a technónak, és azt gondolom, ez olyasmi, amit egy komolyzenész is képes felismerni. Az elektronikus zene és a komolyzene hasonlít abban is, hogy mindkettőbe beleveszel, és ha benne vagy, nem akarsz kiszállni – ilyen hatást szerintem legfeljebb csak a törzsi zene vált ki. Azzal, hogy összehozzuk a technót és a komolyzenét, egy új minőség születik, valami, aminek még én sem tudnék nevet adni. Mindkettőből van benne, de egyik sem – egy új zenei szürkezóna.


- Végigkövetted a techno alakulását, egy olyan műfajét, ami annak idején a jövőt vette célba. Szerinted oda tart még?

De hát már a jövőben élünk! (nevet) Ettől függetlenül azt hiszem, hogy igen. Meggyőződésem, hogy az elektronikus zene most is a jövőt kutatja, mert nincs jelene, folyamatosan halad előre és fejlődik, tíz év múlva akár drasztikusan más lehet. Teljesen nyitott és szabad terület, bárki jöhet és akár teljesen megváltoztathatja a tájképét. Az elektronikus zene alapvetően előremutató, és szerintem nem vesztette el a futurisztikusságát sem, amellett, hogy pozitív és felszabadítja az elmédet. Nekem ez a műfaj egyelőre még ártalmatlanabb, mint a dzsessz, a rock and roll vagy akár a hiphop, itt talán nincs annyi drogtúladagolás a közönségben, vagy öngyilkosság, nem jellemző, hogy valaki annyira kikészítse magát, hogy ne tudjon fellépni vagy hogy börtönbe kerüljön – és remélem, marad is ilyennek.


- Azért amit mondasz, eléggé jellemző az EDM-színtérre.

- Lehet, nem tudom. Nincs semmi bajom az EDM-mel. Nem az én zeném, de akik szeretik, azokat átirányíthatja hozzánk, ezek a dj-k pedig ugyanúgy megtalálták a hangot a közönségükkel, ahogyan mi a mi zenénkkel. Van elég hely mindenkinek, ennek az egész ők-mi ellentétnek nincs is értelme, de ha már így beszélünk erről, szerintem pont hogy mi kényelmesedtünk el és vagyunk túl kevesen. Ha figyelembe vesszük, mekkora szabadsága van ma annak, aki zenélni akar és ehhez képest milyen a zenei felhozatal, akkor azért lehet hiányérzetünk. Nagyobb változatosság, többféle opció és még sokkal több stílus volna jó. Ami pedig a legjobb lenne, ha nem azért partiznánk, amiért most. Ha nézem a tévét, csupa szörnyűséget mutat a világból és nekem ezek után ki kell állnom a dj-pultba és nyilván el kellene feledtetnem mindezt az emberekkel. Túl nagy a távolság a tánctér és a való világ között.




- Ha már itt tartunk, te szórakoztatónak vagy gondolkodónak tartod magad?

- Azt hiszem, mindkettőnek kell lenned. Tisztában vagyok vele, hogy amikor dj-zek, mi az, amihez adom magam, miközben van egy mélyebb énem is. Meg persze Detroitot és a technót is képviselem, bár ma már ez nem foglalkoztat, mint ahogyan az első időkben, amikor elkezdtem világot járni és ezt a státuszomat komolyan vettem.


- Miket tekintesz az eddigi pályafutásod legkiemelkedőbb pillanatainak? 

- Hmmm... rengeteg ilyen volt… (hosszan gondolkodik) Erre nagyon nehéz válaszolni, és nem is szoktam ezen gondolkodni. Könnyebb új dolgokba belevágnom úgy, hogy nincs a fejemben mindaz, amit már véghezvittem, mert így nem mérem össze őket, hogy hú, lehet, hogy ez, amit most csinálok nem annyira jó, mint ez és az volt akárhány évvel ezelőtt. Mindig mások az idők, a kontextusok, a motivációk, az emberek. Szóval kiemelkedő pillanatokat nem tudok kiválasztani, de azt meg tudom mondani, miért van belőlük olyan sok: én úgy működöm, hogy ha megvan az ötlet, azt megvalósítom, illetve ha olyan, akkor standardizálom, vagyis általánosan elfogadottá teszem, mint a szimfonikus zenekaros együttműködéseket, majd belekezdek egy következő projektbe amilyen gyorsan lehet.


- Van olyan terület, akár a zenén kívül, ahol még kipróbálnád magad?

Szerintem a politika. Itt nem direkt politizálásra gondolok, inkább a zene politikai aspektusának határozottabb kihasználására. Az nyilvánvaló, hogy az elektronikus zene, így a techno is olyan egyetemes nyelv, amellyel hatni tudsz rengeteg emberre, ha pedig ehhez szavakat társítunk, akkor nagyon hatékonyan lehet konkrét üzeneteket közvetíteni. A techno tehát ebben a tekintetben hatékony eszköz, és hatalom is lehet, amit érdemes megtanulni használni. Még nem tudom, hogy én mikor jutok el arra a pontra, hogy a zenémet a pozitív társadalmi változások elérésének szolgálatába állítsam, de meggyőződésem, hogy az elektronikus zene nagyobb dolgokra hivatott, például arra, hogy pozitív gondolkodásra nevelje az embereket. Most olvastam, hogy Jean Michel Jarre és Edward Snowden csináltak egy közös számot. (Mills szintén közreműködött Jarre új lemezén - a szerk.) Nem tudom, milyen lett, és nem is érdekes, de az, hogy ez a két ember megtalálta egymást, önmagában lelkesítő tény. Mi, akik régóta benne vagyunk az elektronikus zenei kultúrában, megtanultuk, hogyan szerezzünk „híveket”, hogyan szervezzünk és mozgassunk nagy tömegeket, hogyan érjük el a kívánt hatást a zenénkkel – ideje lenne mindezt a tudást társadalmilag is jó célokért bevetni.


-  Mondhatjuk, hogy újra elkapott a politikai aktivizmus, hiszen a nyolcvanas évek végén indult Underground Resistance (a detroiti techno-kollektívát Mills és "Mad" Mike Banks alapították - a szerk.) is erről szólt.

- Mi a magunk detroiti módján voltunk politikusak. Detroit  kemény város, mi pedig felismertük, hogy a zenén keresztül képesek vagyunk felnyitni az emberek szemét, hogy másként is lehet csinálni a dolgokat, ki lehet törni onnan. Vissza akartuk adni a hatalmat az embereknek. Nálunk kizárólag a zenén volt a hangsúly, nem a mi személyünkön, és mindent a saját elképzeléseink szerint, a saját eszközeinkkel, a saját csatornáinkon keresztül csináltunk. Meggyőződésünk volt, hogy a nagy kiadók akkoriban sok kárt okoztak a techno színtéren, mert elcsábították a zenészeket, akinek a karrierjét aztán legtöbbször ketté is törték. MI azt mondtuk, illetve mutattuk, hogy van alternatíva; nem kell odaadni magad ezeknek a vállalatoknak, dolgozd ki a saját stratégiádat és vedd a kezedbe az irányítást!



- Mikor volt szerinted a techno csúcskorszaka?

- Az elején, a nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek elejéig tartó időszakban. Aztán jött egy mélypont, amikor a rave-színtérrel kommercializálódott Amerikában, és akkoriban már inkább társasági eseménynek számítottak a partik. De ennek így kellett lennie, a robbanással együtt jár a tetőzés, utána a letisztulás. Az, hogy tízezrek egyszerre egy helyen táncolnak erre a zenére mostanra már lejárt lemez, viszont azzal, hogy a technológiai fejlődés olyan olcsó eszközöket termelt ki, amikkel bárki tud zenét csinálni, szerintem a techno előtt minden más zenei stílusnál nagyobb lehetőség áll, hogy új híveket fogjon meg. Ezzel nyilván felhígul, de nem lehet mindent. Ha valaki, aki nem jártas a zeneszerzésben mégis képes összerakni egy számot mondjuk a mobilján, akkor talán mélyebben is szeretné megérteni a zenét általában, kíváncsi lesz a különböző formáira, a hangszerekre és így tovább.  Valamikor az életében mindenkinek kellene zenélnie, és dj-znie is!