Happy hardcore, kinek mond ez valamit? Valószínűleg csak keveseknek. Segítünk: ebből a bő húszéves múltra visszatekintő tánczenei irányzatból nőtte ki magát a Scooter is, az ő április 30-i budapesti koncertjük pedig pont kapóra jön, hogy rácuppanjunk erre a túláradó boldogságfröccsel spiccesítő bűnösöröm-forrásra.
Ma már a német Scooter világszerte kultikus státusznak örvend, és ugyanez igaz a happy hardcore-ra is: a mainstreamen kívüli, elkötelezett rajongótáborral bír, az elektronikus zenei sznobok lenézik, miközben titokban sokkal több embernek bejön, mint ahányan be merik vallani. És ahogyan az ugyancsak a kilencvenes évek kezdetén kifejlődött jungle néhány éve újra virágkorát éli, mostanában meg éppen a 90s euro trance a kedvenc hipszter-elektronika-körökben, úgy igazán megérett az idő, hogy az előbbivel egy tőről fakadó, az utóbbival közeli rokonságban álló happy hardcore is menő legyen. (Fun fact: Hudson Mohawke happy hardcore dj-ként kezdte.)
H.P. BAXXTER, A SCOOTER FRONTEMBERE ITT VALLOTT ZENEI HATÁSAIRÓL.
A 160-180 BPM között mozgó happy hardcore angol találmány, a rohamtempójú, tipikusan pumpálós négynegyedekre húzott nyaktörő breakbeatekkel, eufórikus zongorafutamokkal és (gyakran héliumos) női dívaénekkel operáló breakbeat hardcore egyik ágán fejlődött ki ’93-’94 környékén (míg a másik, sötétebb tónusú ágból lett a jungle). Ezzel párhuzamosan Németországban felfutott az acid-, techno-, és hard trance-gyökerű, némi cheese-zel megszórt rave (pl. Dune, Mark’Oh, RMB, Blümchen), ami összeért a happy hardcore-ral, akárcsak a holland gabber legkönnyedebbik vége (Paul Elstak, Party Animals, Charly Lownoise & Mental Theo stb.). A kilencvenes évek második felében a happy hardcore-ból kikopott előbb a breakbeat, aztán a zongora, viszont nőtt a nyál-faktora (és hát az összes nagy popslágernek született ilyen verziója). A második korszakában, a kétezres évek elejétől aztán egészen eltrenszesedett (ebben a balra látható Darren Styles az egyik főkolompos), lett sok vad- és oldalhajtása, később persze a régi nagy időket (’94-’96) visszaidéző oldschool revival sem maradhatott ki (miközben a legtöbb ősarc, mint Slipmatt, Dougal, Hixxy, Gammer, Brisk simán felvették az új fonalat), majd manapság az EDM-boom is hat rá. Az alapok azért nem változtak: a szirupos, felemelő szintidallamok, az érzelmes, bugyuta női ének és a veszett tempójú pumpálás, az infantilis imidzs, meg az az elképesztő pozitív energia- és boldogság-rush, amit drogok nélkül is előidéz annál, aki nyitott rá.
Az elektronikus tánczenei kánon felől nézve afféle páriaként kezelt, de erre idiótán széles szmájlit mutatva nagyon is viruló irányzatot itthon 14 éve töretlen lelkesedéssel népszerűsíti a Rave.hu portált is üzemeltető Neorave kollektíva. A dj- és szervezőcsapatból RikeR így látja a happy hardcore evolúcióját: „Rengeteg különböző korszakon átment az évek alatt. Sokan otthagyták az egész szcénát, amikor elvált a törtütemtől az alap, mások épp ekkorra szerették meg. Voltak, akiknél elszakadt a cérna, amikor a kétezres évek UK hardcore hangzása felváltotta a ma már csak ’brit happy hardcore-nak’ titulált nyersebb és keményebb vonalat, mások még mindig ezt tartják kedvencüknek. Az biztos, hogy egy mai happy hardcore teljesen máshogy szól, mint egy ’94-es.” Jelenleg két nagyobb táborba tömörülnek a producerek: „a ’Hardcore Underground’ a klasszikus(abb) hangzást viszi tovább, míg a ’Together We Rise’ hívei az EDM-mainstream felé közelítenek inkább és bigroom, Melbourne bounce, trap, electro-house elemekkel vegyítik.” Mindeközben a happy hardcore-nak volt ideje meghonosodni az őshazáján kívül is. „Ausztráliában elég nagy bázisa van, de ott szinte semmiben nem különbözik az ’eredetitől’, viszont több országban is létrejöttek helyi változatok; a legismertebb talán a Spanyolországból kiindult makina, ami pattogós hangzásával lett népszerű, de említhetném még a finn FiNRG-t vagy a japán J-Core-t. Ironikus módon úgy tűnik, a legnagyobb tábor az Egyesült Államokban fog kialakulni, köszönhetően az EDM hype-nak (Skrillexék OWSLA labeljén már nem egy megjelenés volt), de egyelőre még Japánt tenném előre.”
Magyarországon kezdettől a német-holland vonal megy, nem meglepő módon. Itthon egyébként kevesen ismerik és szeretik ezt a zenét, aminek egyik oka pont a túlzottan happy jellege. „Sokak számára már az elnevezés is idegen (ezért ’csalunk’ mi is a populárisabb rave szó használatával), a 170 bpm-es tempót meghallva pedig még inkább furcsán néznek. És alapvetően miről szól a happy hardcore? Elsősorban önfeledt boldogságot és pozitív dolgokat közvetít, jelenleg pedig nem ez a fősodor lényege. Persze régen is távol volt a szcéna az ezerfős megapartiktól, de néhány éve rendszeres időközönként voltak stabil számú közönséget megmozgató rendezvények, ezek mára sajnos megcsappantak.” A happy hardcore másik lelkes propagálója, a suttyóbulijaival elhíresült Alpáré brigád vezére, Csájuhász sem tudja beazonosítani a hazai tábort. „Hogy létezik-e ’happy hardcore-színtér’ nálunk azon túl, hogy évente kétszer elmész a Parkba Scooterre, vagy valamelyik falunapon Brookyln Bounce-ra, számomra rejtély.” Szerinte lehet ugyan hipszterként ironikusan, poénból szeretni a happy hardcore-t, de ez felesleges póz. „Mégis kit akar átverni az, aki kijelenti, hogy ironikusan érzi jól magát és tombol úgy órákon keresztül egy pincében, hogy üvölt a Dune-től a Hardcore Vibes vagy éppen a Scooter Endless Summerének mélyre hatoló sorait skandálja úgy, hogy még a hangfalakat is képes túlüvölteni, majd vonaglik másfél napon keresztül az izomláztól? Persze, a ’menjünk Alpáréra, mert ott lesz mindenki a tumbliról, képzeld, még a pengebácsi is!!’ felkiáltással kezdődő szalonspicces szóváltásokkal induló szombat esti beszélgetés elsőre tűnhet legalább annyira nyögvenyelősnek, mint azok a vasárnap délutáni fejhez kapások, amikor mindenki azt kérdi magától, mégis mi a fene történt a Vittulában. De a képlet iszonyat egyszerű: kiszakadsz abból a szarból, ami a ’kis magyar valóság’ és beszabadulsz egy olyan közegbe, ahol a többiekkel együtt karöltve elmenekülhetsz a saját kis nyomorodtól, és egy pár óra erejéig elengedheted magad."
És hogy alapvetően miről is szól a happy hardcore? Ezt Csájuhász frappánsan helyre teszi: „Egyszerű, mint a bot. De pont ez az elemi mivolta teszi annyira vonzóvá. Ha szórakozni mész, az szóljon a szórakozásról és a felszabadult tombolásról, ne pedig másról, erre meg a legmegfelelőbb eszköz n+1 gigabyte happy hardcore és pár rohadt nagy hangfal. A felszabadultság érzése pedig nagyon is addiktív tud lenni, csakúgy, mint a happy hardcore.”
Riker és Csájuhász is játszik április 30-án a Total Rush elnevezésű happy hardcore/rave partin a Músziben, Facebook-eseményoldal. Happy hardcore-gyorstalpalóként íme a legnagyobb kedvenceik a zsánerből:
RikeR all time happy hardcore top3
Csájuhász all time happy hardcore top3
