Az utolsó részletig aprólékosan kidolgozott, idealizált mesevilág, klasszikus művek „diznisítése”, a történet középpontjában gyakran egy nádszálkarcsú, elkényeztetett hercegnővel és egy erőteljes üzenettel – ezekből áll egy jól sikerült Disney-rajzfilm receptje. Ráadásul a filmgyár meséinek egyik legtipikusabb jellemzője a musicalformátum, vagyis a szereplők lépten-nyomon dalra fakadnak. Hogyan teljesít a mesegyár majd’ nyolc évtizedes fennállása óta filmbetétdalok terén? És hogyan lett a Jégvarázs (Frozen) zenéje a 21. század egyik legnagyobb sikerlemeze? A 39. Recorder magazin Film & zene fókusztémájában az Oscar-kedvenc rajzfilmes filmzenék következnek.
Hófehérke és a hét törpe (1937)
Walt Disney és az általa létrehozott mesegyár diadalmenete ezzel a filmmel kezdődött. Walt Disney a házát is eladta és adósságba verte magát, hogy elkészítse a féltékeny mostoha által üldözött és a hét törpe házikójában menedékre lelő hercegkisasszony történetét. A megérzése beigazolódott: a közönség imádta a filmet, a Disney mindenki által azonnal felismerhető név lett, és olyan további darabokkal indított sikerszériát, mint a Pinokkió, a Dumbo, Bambi vagy a Pán Péter.
A film készítői kétséget sem hagytak az idealizált nő szerepét illetően: az Adriana Caselotti hangján megszólaló Hófehérke egész nap álmodozva énekel, elképesztő mértékű szempillarebegtetés kíséri minden affektáló megszólalását, szenvedélyesen szeret takarítani, pitét sütni és mosni és legfőképp: egész nap várja a herceget, aki egyszer eljön majd érte fehér lovon. Utóbbi vágyát a Frank Churchill-Larry Morey szerzőpáros dala, a Someday My Prince Will Come fejezi ki, amelyet egyetlen jelzővel lehet a leghatásosabban jellemezni: bájos. A cukiságfaktor egyébként igen magasra ugrik végig a filmben, például, amikor az erdő valamennyi tündéri állata mágnesként követi Hófehérkét mindenhova, de a törpék figurái is tüneményesek: a bányából hazafelé menet a fütyörészéssel díszített és a mese védjegyszerű dalává vált Heigh-Hó-t éneklik.
A Dzsungel Könyve (1967)
A Rudyard Kipling indiai dzsungelsztoriján, Maugli történetén alapuló feldolgozás az utolsó mesefilm, amelynek munkálataiban Walt Disney személyesen vett részt halála előtt. Itt van a puha léptekkel közeledő, Mauglit folyton óvni próbáló párduc, Bagira, vagy Ká a kígyó és annak „szegény rozzant gyűrűi”. Feltűnik még a színen Balu a medve, akinek carpe diem életérzését hirdető dala, a Terry Gilkyson szerezte Bare Necessities talán a mese legemlékezetesebb betétdala, aztán ott van az eredetileg Louis Prima hangján megszólaló majomkirály, aki fergeteges jazzt és trombitaszólót nyom az emberré válás utáni vágyát kifejező I Wanna Be Like Youban. A csúcs azonban a film vége felé felbukkanó keselyűnégyes, akik frizurájukkal, akcentusukkal és a barbershop quartet stílusban elénekelt That’s What Friends Are For című dalukkal a Beatles-t idézik meg.
A kis hableány (1989)
Egy hosszabb holtidőszak után A kis hableány elkészítésével megkezdődött a mesegyár második sikersorozata. A tenger mélyén élő, de az emberek világa után sóvárgó hableány történetét egy Andersen-meséből emelték át az alkotók, igaz jócskán át is alakították – az eredeti mesében Ariel beleszeret a hercegbe, feladja a tengeri életet és az uszonyát, aztán belehal a viszonzatlan szerelembe. A Disney-féle verzióban természetesen megtarthatja, nem csak a lábait, de a herceget is. Ariel figurája egyébként az első elmozdulás a Disney-féle klasszikus, passzív hercegnői szereptől, bár Ariel is csak illedelmesen ellenkezik az őt túlóvó apja szigorával.
Ezzel a mesével indult a Disney-vel együttműködő Howard Ashman-Alan Menken zeneszerzőpáros sikerszériája is. Sebastian, a rák például a Karib-szigetek calypso stílusa által ihletett Under The Sea előadásával igyekszik meggyőzni Arielt a tengeri élet szépségeiről, és ő készíti elő a terepet a kulcsfontosságú csókhoz is a Kiss The Girlben. Ariel egy hamisítatlan, magas giccsfaktorú, de szép Disney-betétdallal, a Part Of Your Worlddel fejezi ki olthatatlan vágyódását az emberek világa iránt, a csúcs azonban a tengeri boszorkány, Ursula dala. Amikor Ariel értetlenkedik, hogy mégis hogyan csábíthatná el a herceget, ha a boszorka elveszi a hangját a lábakért cserébe, a polipdíva dalba foglalt válasza így hangzik: „Ugyan már szívecském, ott van a csinos pofikád, különben is, a férfiak az olyan lányt szeretik, aki csendben marad.”
Aladdin (1992)
A kis hableány indította Disney-reneszánsz sikerszériájának egyik ékköve az Ezeregyéjszaka meséinek azonos című történetéből merítő Aladdin. A Broadway-musicalek grandiózusságával vetekedő mesemusical egy képzeletbeli arab városban, Agrabah-ban játszódik, tele tűznyelőkkel, tevékkel, utcai árusokkal, középpontban pedig a szultán gyönyörű lányával (ő az első nyíltan lázadó Disney-hercegnő) és az utca csavargójával, Aladdinnal, aki (ki nem találja a néző!) úgy érzi, többre hivatott a tolvajlétnél.
A zenéért továbbra is a nyerő Ashman-Menken páros a felelős és a végeredmény ezúttal is mesés: ott van például a varázsos arab várost bemutató nyitó képsorokat aláfestő fenséges Arabian Nights, vagy a giccsfaktor-mérőt kiakasztó, kötelező tetőpont-betétdal, az A Whole New World, amely Aladdin és Jázmin varázsszőnyegen tett utazását kíséri. A csúcs azonban vitathatatlanul a Robin Williams hangján megszólaló, eszméletlen showman Dzsinn, aki fergeteges dumazuhataggal ellenpontozza giccsáradatot és a film közepén előad egy grandiózus kabarédalt, a Friend Like Me-t, demonstrálva varázsképességeit.
Az oroszlánkirály (1994)
A Disney-reneszánsz utolsó és talán legnagyobb sikere a Shakespeare Hamletjére alapozott, monumentális apa-fiú sztorit elmesélő Oroszlánkirály, amelynek helyszínéül ezúttal az afrikai vadont és annak sokszínű világát választották az alkotók. A vadon királya ki más is lehetne, mint az oroszlán, annak tekintélyt parancsoló hatalmas sörényével és az arrogancia határát súroló büszkeségével. Van itt minden, ami a mesét gigantikus közönségkedvenccé tette: eszelős, hatalomra éhes nagybácsi, családon belüli árulás, tragédia sújtotta apa-fiú kapcsolat és a film csúcspontján a fiú durván szívettépő kiáltása az eltávozott apa után: „Azt ígérted, mindig itt leszel!”
A bevált Alan Menken helyére Elton John érkezett, aki mindössze néhány emlékezetes dallal, a film nyitó kockái alatt elhangzó Circle Of Life-fal, a Jeremy Irons hangján megszólaló hataloméhes nagybácsi, Scar dalával, a Be Prepareddel, illetve a végén, a kreditlista alatt elhangzó Can You Feel The Love Tonighttal tudott hozzájárulni a film fenséges mestermű jellegéhez.
A Disney-filmzenék útja a csúcsra
Bár az Oscar-átadók egyik biztos pontja a Disney-rajzfilmek legtöbbször nyálas betétdalainak háziversenye (harminc dal kapott jelölést, ebből kilenc elnyerte a díjat), a szerzeményeket tartalmazó lemezeket a nép is imádja, ezek diadalmenete Az oroszlánkirály sikerével kezdődött. A The Lion King 1994 legtöbb, abban az évben, csak Amerikában közel ötmillió példányban fogyott lemeze és egyben a kilencvenes évek egyik legsikeresebb albuma is (sőt nem mellesleg a legsikeresebb animációs filmzenelemez is), amelyből mára több mint tízmillió fogyott. Hasonló sikert hozott a 2000-es években a Disney-gyártotta High School Musical trilógia első két része (2006-ban az első, 2007-ben a második rész filmzenelemeze volt az év legkelendőbb albuma globálisan). És még nagyobb siker a 2010-es évtizedben: a Frozen 2014-ben a világ legnépszerűbb albuma volt, szintén tízmilliós eladással és úgy általában olyan sikerrel, amit az elmúlt öt évben csak Adele tudott túlszárnyalni. Az öntudatos hercegnő maximálisan képviseli a korszellemet.
Aranyhaj (2010)
Az Oroszlánkirály megalkotása után csaknem másfél évtizedébe telt a Disney-nek, hogy újra felélessze a régi varázst és megint lázba hozza a hercegnőrajongó kislányokat szerte a világon. Közben versenytársat is kapott a Pixar animációs stúdió megszületésével, amelynek alkotói töretlen sikersorozatuk keretében olyan mesterművekkel álltak elő, mint a Toy Story, a L’ecsó, a Nemo nyomában, a Fel!, vagy a legutóbbi csoda, az Agymanók. Ráadásul ezekkel a filmekkel nem csak a gyerekeket, hanem az őket a moziba kísérő szüleikben lakozó gyereket is igyekeznek – sikerrel – megszólítani.
Az Aranyhaj a Disney első komoly válasza a Pixar által indított trendre és ehhez az alkotók ezúttal a Grimm-testvérek Rapunzel meséjét használták alapanyagnak. A sztori – amelynek főhőse a világtól elzárt toronyban nevelkedő, varázshajjal rendelkező hercegnő – felvillanyozó módon azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mik a leválás stratégiái, ha a gyerek önállósodási kísérleteit durván korlátozza az őt túlóvó szülő. A filmre visszatért Ashman-Menken páros és olyan dalokat írt, mint a film elején Rapunzel kitörési vágyáról szóló When Will My Life Begin?, de a mostohaanya dala, a féltésnek álcázott, valójában önbizalomrombolásra törekvő Mother Knows Best is kiemelkedő, akárcsak a film csúcsjelenetében elhangzó I See The Light, annak minden klasszikusan nyálas tartozékával; a lámpásokkal, tóval, csónakkal és csókkal. A Mandy Moore hangján megszólaló Rapunzel az első igazi, modernkori hercegnő – mezítláb jár, esetlen, nincs sok önbizalma, mégis bátran harcol, nagy utat jár be, a végén ráébred, hogy sokkal többre képes, mint azt valaha gondolta. És közben végig elbűvölő marad.
Jégvarázs (2013)
Az új tendencia, a belső, lelki folyamatok lenyűgöző mesevilágba foglalása a Jégvarázzsal csúcsosodott ki. A két lánytestvér történetét középpontba állító mese vezeti a legnagyobbat kaszáló animációs filmek listáját, tengernyi díjat és elismerést söpört be és bemutatásakor az egész világon végigsöpört a Jégvarázs-őrület. Ez pedig nem véletlen.
Az alkotók ezúttal Andersen Hókirálynőjéből indultak ki, azonban itt az eredeti mesefiguráról mintázott főszereplő nem negatív karakter – a középpontban egy gyerekkori trauma folytán eltorzult személyiség áll. Elza maga a klasszikus, megközelíthetetlen jégkirálynő, akit (merő féltésből és szeretetből persze) kívülállásra és képességei elfojtására neveltek. A Jégvarázs lényegében azt a pszichológiai átalakulást mutatja be, amelynek folyamán Elza visszatalál önmagához, húgához és a másokkal való kapcsolódás képességéhez.
Ezúttal egy új zeneszerző-párossal, a Kristen Anderson Lopez-Robert Lopez házaspárral dolgozott a Disney, akik le is szállították minden idők egyik legemlékezetesebb és legmonumentálisabb filmbetétdalát. A film csúcspontján elhangzó Let It Go az elfojtással töltött életből való kitörést örökíti meg, azt, ahogyan Elza a világtól elvonulva eldobja a koronáját és elénekli az azóta az önfelszabadítás himnuszává lett dalt, felszínre hozva önmagát, és a benne régóta szunnyadó varázsos képességeket. Az Idina Menzel bivalyerős vokálteljesítményét felvonultató dal katartikusságát az évtizedek frusztrációjától való megszabadulás extázisa fűti (nem csoda, ha az egyik legnépszerűbb interneten keringő paródiának az a címe, hogy Fuck It All.) Elza megmozdulása attól nagyon szerethető, hogy nagyon emberi – fellázad, csak hogy aztán lassan megtalálja az új egyensúlyt. Ami a legszebb, hogy ő nem vár semmiféle hercegre és nem is akar senkit elkápráztatni – csak önmaga akar lenni. És ez egy Disney-hercegnőtől nem kis teljesítmény.
Katona Eszter
