Hogyan tudnék élni nélküled? – YouTube vs. zeneipar

A globális zeneipar régóta „gyűlölöm és szeretem”-viszonyban áll a YouTube-bal. Miközben nagyon kellenek egymásnak, egy újabb nagy perpatvarra gyúrnak.

Egymásra utalva

A YouTube történetének harminc legnézettebb videója közül az első tizenkét helyen mindössze három nem zenei szerepel. A legtöbb, közel 2,5 milliárd megtekintést természetesen a Gangnam Style hozta. Az is mutatja, milyen fontos a zene a YouTube számára, hogy nemrég a gyerekeknek és a játékosoknak szóló appok után elindította a YouTube Music alkalmazást. A Magyarországon még nem elérhető fejlesztésnek a kritikák szerint jobb az ajánlórendszere, mint a Spotify-nak és társainak: úgy tűnik, sikerült azt újabb és újabb számokban elvesző zenehallgatásra optimalizálni.

A zeneipar pedig azért van ráutalva a videómegosztóra, mert az már régóta a zenefogyasztás legfontosabb platformja. Az Egyesült Államokban az emberek 60%-a szokott a YouTube-on zenét hallgatni; a 12-24 évesek 80%-a pedig itt keresi a zenei újdonságokat. Magyarországon a ProArt Zeneipari Jelentés adatai szerint a teljes népesség körében a videómegosztó nem ilyen fontos, de ez főleg az idősebbek miatt van. Egy friss felmérés szerint internetes zenehallgatásra a diákok 90%-a használja a YouTube-ot.

Akkor mi a probléma? Természetesen a pénz; emögött pedig egy bonyolult jogi kérdés.

Szórakoztat vagy megoszt?

A zenekiadók nemzetközi szervezete, az IFPI legutóbbi éves jelentésében adatokat is közölt arról, hogy mennyivel nagyobb a YouTube, mint az összes online zenei szolgáltató, és ehhez képest mennyivel kevesebb bevételt hoz nekik: „Világszerte kb. 41 millió fizető és kb. 100 millió nem fizető felhasználója van a streamingszolgáltatásoknak és ezek 1,6 milliárd dollár bevételt hoztak a lemeziparnak 2014-ben. A YouTube-ot havi egymilliárd ember látogatja, ehhez képest a videómegosztók kevesebb, mint feleannyit hoztak: 641 milliót.”

Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy jogilag a YouTube ún. „semleges tartalommegosztó szolgáltatás”. Ez a „safe harbor” megfelelője, ami az USA-ban 1998 óta érvényes Digital Millennium Copyright Actben szerepel (rövidítése DMCA, a leszedett tartalmak miatt nálunk is sokan találkoznak vele), illetve a 2000-es európai jogi szabályozásban. A lényege az, hogy a tartalommegosztásra használt „technikai, automatizált, passzív szolgáltatások” nem felelősek azért, ha a rajtuk megosztott fájlok jogot sértenek, feltéve, hogy ha erről értesülnek, akkor eltávolítják őket.

A YouTube tehát a felhasználók (köztük zenészek, kiadók) által feltöltött tartalmakat utólag ellenőrzi, és ha azok jogtulajdonosa partnere a videómegosztónak, akkor megosztozik vele a reklámbevételen. Azonban nem kell előzetesen jogosítania a tartalmakat, mint például a Spotify-nak, amellyel szemben így a kiadók igen előnyös tárgyalási pozícióban voltak, és számukra jóval kedvezőbb feltételeket tudtak kialkudni. A streamingszolgáltatók bevételük kb. 70 %-át továbbadják a jogtulajdonosoknak (kérdés persze, hogy a zenészek ebből mennyit kapnak), míg a YouTube a reklámbevétel 55 %-át. (Megint másfajta fizetési mód az online rádióké, amelyek nem kínálnak olyan szabadságot a felhasználónak, ezért alacsonyabb, központilag megszabott jogdíjat fizetnek.)

Azonban a zeneipari szereplők érvelése szerint a semleges tartalommegosztó szolgáltatások leírása az internet egy korábbi szakaszában került a jogba, és számos ponton nem alkalmazható a YouTube-ra – hiszen ez nem „passzív, technikai szolgáltatás”, hanem üzleti modellje a feltöltött tartalmak értékesítésére alapul és szórakoztatóipari platformként is hirdeti magát.

A ZENEIPAR ÉRDEKEL, ITT A LEGÉRDEKESEBB TÉMÁKRÓL SZAKÉRTŐKTŐL OLVASHATSZ!

Jövőre jöhet a nagy csata

A 2015-ben egyre gyakoribbá váló kritikák a várakozások szerint 2016-ban igazi csatává alakulnak majd. Az Európai Unió a „közös digitális piac” kialakításának keretében erről a kérdésről is konzultációt indít, és a jelek azt mutatják, hogy itt korántsem olyan nagy a technológiai óriáscégek lobbiereje (egyesek az amerikai cégekkel szembeni előítéletet is sejtenek ebben). 

Ugyanerről a kérdésről szólt volna a Soundcloud és a brit jogkezelő, a PRS For Music érvei arról, hogy a havi 175 millió felhasználót vonzó Soundcloud korántsem semleges tartalommegosztó, ráhúzhatók volnának a YouTube-ra is. Ez végül nem került bíróság elé, a felek peren kívül egyeztek meg. A Soundcloud aztán megállapodott a legnagyobb kiadóval, a Universallal is. Úgy tűnik tehát, hogy „az audio YouTube-jának” nevezett szolgáltatás távolodik eredeti (szerzői jogi) filozófiájától. Egyelőre nem tűnik úgy, hogy a YouTube követni akarná ezen az úton. Persze egészen más a két cég helyezete: a Soundcloudról még senki nem látja, hogyan lesz valaha nyereséges, a Google-nek meg rengeteg a pénze.

És persze más ütőkártyái is vannak. Felhozhatja mindazokat a sztárokat, akik semmire sem mennének nélküle; azt, hogy olyan nyilvánosságot biztosít, ami aztán jövedelmező turnékhoz vezet. És persze nem lesz nehéz a zeneipart úgy beállítani, mint akik nem értik az internetet – vagy inkább: még mindig nem.

Rónai András