A Queen emblematikus dalát, a Bohemian Rhapsody-t sokan sokféleképpen feldolgozták már, de eltáncolva mi még nem láttuk - eddig. De most mutatjuk, íme, ilyen a mindenki által ismert többtételes rockzenei mű balettként előadva.
A Bohemian Rgapsody 1975. október 31-én jelent meg kislemezen, és hatalmas siker lett: kilenc hétig vezette a brit slágerlistát, három hónap alatt több mint hárommillió példány kelt el belőle, aztán amikor 1991-ben újra kiadták, ismét number one volt (ezúttal "csak" öt hétig), összességében pedig minden idők harmadik legjobban fogyó kislemeze Angliában. Az idén negyvenéves dalról a Queen gitárosa, Brian May elárulta, hogy mindannyian érezték, hogy ez egy különleges szerzemény, ezért szívüket.lelküket beleadták a felvételbe. Érdekesség, hogy a "kemény" gitáros részt nem ő, hanem Freddie Mercury írta, ráadásul zongorán, May azt ültette át gitárra, ami bevallása szerint nem volt egyszerű. A bongyorhajú zenész egyébként a mai napig nem unja, nem kapcsolja el a rádiót, ha meghallja, viszont már nem léggitározik rá, És valószínűleg azzal a koreográfiával sem fog próbálkozni, amit az English National Balett társulatának párosa előadott, a Royal Academy Of Music zenészeinek, valamint a Trinity Boys Choir fiúkórusának kíséretében. Erről a különleges interpretációról készült az alábbi videó, összevágva a dal eredeti "klipével", illetve egy koncertfelvételével:
ez pedig egy korábbi érdekes interpretáció,a Wayne világa című 1992-es filmből: