Premier! DNte: Floating EP

2015.12.02. 11:00, Frontrecorder

dntecover.jpg

Mint azt a Recorder 37. számában is megjelent interjúnkban beharangoztuk, december 2-án, azaz ma jelenik meg a jövőzene-producer DNte új EP-je. A lipcsei Resistant Mindz kiadó által gondozott, belső nyugalmat sugárzó Floating itt hallható először!

DNte idén január és október között született számaiból válogatta össze friss kiadványát, melynek címe arra a lebegő állapotra utal, amikor az ember benne van a flow-ban. Ez az öt szám a producer talán eddigi legérettebb, legmélyebb anyaga, a feszesen összetartott, csak minimálisan szétcsúszó ütemekre finoman ráterített meleg tónusú témák nyugodt, szinte harmonikusan békés hangulatba ringatnak, bár nyomokban a megszokott melankólia is átüt. Mint mindig, a fiatal producert ezúttal is személyes életéből/lelkiállapotából inspirálódott, ami a számokhoz írt kommentárjaiból is kiderül:

Floating

"Ekkoriban elég stresszes volt az életem. A sok kis apró építőelem szép lassan összeáll a közepére és átadja azt a hangulatot, amiben a dal írása alatt voltam. Egyfajta menetelősebb szituban, és a dal is ilyen érzetű."

Flowers

"Mondanom sem kell, hogy egy nő volt a dologban... Ennél a dalnál a címe volt meg először, a szép alaptémára egy érthetetlenebb/furcsább akkord kombo épül, de ez aztán a dal folyamán tisztázódik és a kiállásnál nyer teljesen értelmet, viszont itt az addig egyfajta keretet biztosító dob esik szét, majd a kiállást követően, egyre harmonikusabban mozog együtt a dob és a dallam."

Inner Happiness

"Itt a belső békére utal a cím és a dalban is egyfajta örömérzet jelenik meg."

IOI6

"Itt igazából egy befele fordulás vehető észre, ahol a dallam a befele irányuló figyelemmel egy időben bontakozik ki - minél jobban befelé figyel az egyén, annál jobban épül a dallam és csendesedik körülötte a világ. Egyre kevésbé lehet meghallani azt, ami körülötte van, például a kinti zajok egyre távolabbinak tűnnek, amíg a dallam és érzet, amit képvisel egyre jobban erősödik, épül. Megfigyelhető a szándékos disszonancia használata, ami valahol a tökéletlenségre utal, tökéletlenségünkre az életben, a szerelemben. A végén pedig leépül a dallam és ismét egyre közelebbiek a kinti zajok, erősödnek. mint amikor ráeszmél az ember, hogy..."

Movement

"Mozgások és Izmusok jellemzik."

DNte jelenleg egy színdarabhoz ír zenét, a közeljövőben néhány remixszel jelentkezik és napvilágot lát egy filmzenéje is, majd jövő március környékére tervezi a következő EP-jét, amit reményei szerint egy album követ majd. 2016 tehát már most sűrű évnek ígérkezik, a viszonylag csendesebb 2015-öt viszont ezzel a "nyugis" EP-vel zárja le:


nyitókép: Losography

https://recorder.blog.hu/2015/12/02/premier_dnte_floating_ep
Premier! DNte: Floating EP
süti beállítások módosítása