Upor András Amerikában, tiniként talált rá a tradicionális blues-ra, aztán tanult itthon klasszikus gitárt, Londonban a Goldsmiths egyetemen popular music-ot, majd újra itthon Zanzingerrel és Duke Bluebearddel megalapította a dalszerzőket tömörítő Lone Waltz lemezkiadót, ahol október legelején jött ki remekbeszabott folkos debütalbuma (Let The Song Work On You). A Recorder magazin 36. számába készítettünk vele lemeztáska-interjút.
Első zenei emlék
Hároméves koromban, anyámék (Molnár Ildikó: fúvós hangszerek, ének – a szerk.) zenekarának, az Orkesztra Lunának a próbatermében dobolok a Lágymányosi Közösségi Házban.
Első kazetta, amit saját pénzből vettél
Az LGT összes kislemeze kazettán. A Déli pu. aluljárójában volt egy lemezbolt és oviba menet minden nap megnéztem, hogy megvan-e még a kirakatban, amíg össze nem gyűlt rá a zsebpénzem.
Zene, ami zenélésre inspirált
Amikor tízévesen elkezdtem gitáron tanulni, megkaptam John Williams Spanish Guitar Music című lemezét, számomra ez azóta is a gitározás elérhetetlen szintjeit képviseli.
Meghatározó koncertélmény
Woodstock dokumentumfilm, amikor tizenkét évesen láttam, teljesen kinyílt a zenei érdeklődésem. Szerintem minden mai tininek meg kéne néznie, hogy lássák, egy igazán jó fesztivál nem csak a bulizásról szólhat.
Hatások az induláskor
Pink Floyd: Live At Pompeii, Band Of Gypsys: Live At The Fillmore East, Patti Smith: Horses, The Doors: The Doors és delta blues minden mennyiségben (Son House, Blind Willie Johnson, Skip James stb.).
Kedvenc magyar lemez
Snétberger Ferenc: The Budapest Concert. Mielőtt végleg a könnyűzenei pálya mellett döntöttem, tizenegy évig tanultam klasszikus gitározni és rendszeresen jártam Snétberger koncertjeire is, nagyon inspirál az improvizációs játéka, ami a saját alkotói folyamatomnak is fontos része.
NAGYINTERJÚNK UPOR ANDRÁSSAL TAVALYRÓL.
Kedvenc magyar dal
Európa Kiadó: Tengerpart, ha még nem ismered ezt a dalt, akkor szombat hajnalban Budapesten sétálgatva érdemes először meghallgatnod.
Kedvenc dalszerző-előadó lemez a hatvanas-hetvenes évekből
Loudon Wainwright III: Loudon Wainwright III. Miután megmutattam Micsoda Dani (Zanzinger) barátomnak, ő minden idők legjobb albumának nevezte egy korábbi ilyen lemeztáska-interjúban, ezért nálam csak itt foglal helyet, pedig…
Kedvenc kortárs dalszerző-előadó
Zanzinger és Duke Bluebeard. Tudom, hogy elfogult vagyok, de az a közös munka, amit a Lone Waltz Records-nál végzünk, tényleg kimeríti a kortárs fogalmát. Egyébként pedig Loudon Wainwright III, ő még mindig aktuális, a tavalyi lemezén is van legalább egy hibátlan dal.
Kedvenc delta blues lemez
Mississippi John Hurt: The Best Of Mississippi John Hurt, ami valójában egy 1965-ös koncertfelvétel.
Kedvenc jazzlemez
The Art Ensemble Of Chicago: Urban Bushmen.
Minden idők legjobb lemeze
Erre nem tudok izgalmas választ adni, Pink Floyd: The Dark Side Of The Moon. Ha egy-egy rockzenei albumra egységes műként tekintünk, akkor szerintem ez a csúcs.
Lemezgyűjteményed legkülönlegesebb/legértékesebb darabja
Metro: Egy este a Metro Klubban… Óvodás koromban volt a kedvenc lemezem, ma már inkább csak emléktárgy, de ez egy igazi rock and roll-lemez, gyerekként az fogott meg benne, ahogy a közönség vad rajongásából hallani, hogy micsoda erő tud lenni az élőzenében.
Olyan zene, ami elüt a stílusodtól, mégis nagyon szereted
Linton Kwesi Johnson: Bass Culture.
Bűnös zenei örömöd
Yellowman And Fathead: Supermix, a dancehall reggae királyaitól, időnként unalmas téli reggeleken jókat táncolok rá.
Dal, amit bárcsak te írtál volna
Zene, amitől boldog leszel
A Train Don’t Leave Me – Recorded Live At The 1st Annual Sacred Steel Convention, ha Magyarországon is lennének ilyen templomi zenekarok, lehet, hogy már akkor misére jártam volna, amikor vasárnap még vásárolni is lehetett.
Kedvenc heartbreak lemez
Tom Waits: Closing Time
Zene, ami elgondolkodtat
Főleg komolyzene és free jazz. Például Bach, Muszorgszkij, Mahler, Bartók, Ornette Coleman, Albert Ayler, de Jimi Hendrix, Patti Smith és persze Loudon Wainwright III is.
PATTI SMITH ÉLETÉBŐL MEG TÉVÉSOROZAT LESZ.
Kedvenc zene utazáshoz
Johnny Cash: American Recordings I-VI, The Blind Boys Of Alabama: Spirit Of The Century és Jimi Hendrix: Live At Woodstock.
Kedvenc zene éjszaka, sötétben hallgatni
Marc Ribot Trio: Live At The Village Vanguard. Ha rendkívül fáradtan, félálomban hallgatod, hallucinációkat is okozhat.
Kedvenc szombat esti bulizene
Bo Diddley & Chuck Berry: Two Great Guitars. Instrumentális lemez, de tényleg lehetetlen rá nem táncolni. Gimiben szinte párhuzamos voltam a többiek ízlésével, de egyszer beraktam egy osztálykiránduláson és akkor tényleg beindult a buli.
Kedvenc vasárnap reggeli pihenős zene
Lightnin’ Hopkins & Sonny Terry: Last Night Blues
Kedvenc 1995-ös lemez
Szerintem ezeket mindenképp érdemes meghallgatni: The Tiger Lillies: Spit Bucket, Loudon Wainwright III: Grown Man, Laurie Anderson: The Ugly One With The Jewels And Other Stories, Marc Ribot: Don’t Blame Me.
Kedvenc őszi zene
Jerry Garcia, David Grisman, Tony Rice: The Pizza Tapes.
interjú: Dömötör Endre
fotó: Micsoda Dániel
Upor András legközelebb holnap, november 3-án játszik a Kuplungban, egy angol dalszerző-énekessel, Micky Deyjel, Facebook-eseményoldal
Az Európa Kiadó és a Tengerpart:
a Yellowman & Fathead:
Tom Waits teljes debütáló albuma, a Closing Time: