Valószínűleg minden idők legmenőbb zsúrját mutatja be Dan Friel új klipje, mely a múlt héten megjelent Life című lemezén található Rattler című számhoz készült. A nagyszabású electronikus noise-rockra az egyszámjegyű-évesek iszonyat rave-et csapnak.
Dan Frielt az elmúlt évtizedben többen a Parts & Labor alapító tagjaként ismerhették, de mikor ez a kísérleti rockzenekar aktív volt, ő már akkor is dolgozott szólóanyagokon. Öt év alatt megjelentett 3 EP-t, 2008-ban adta ki első rendes stúdiólemezét, turnézott Dan Deaconnal, a Fuck Buttonsszal, a Lightning Bolttal és a Dirty Projectorsszal, majd zenekara 2012-es feloszlása után igazán belelendült, a most megjelent Life már a harmadik albuma azóta. Friel szólóban sokkal inkább az elektronikus zene felől közelíti meg azokat a dalszerkezeteket, amelyeket a Parts & Laborral gitárokkal hoztak létre, ennek ellenére zenéjében még mindig nagy szerepe van az élő hangszereknek, vagy legalábbis azok hű elektronikus reprodukciójának.
Friel zenéjére könnyű eszetlen rave-bulikat csapni, új klipjében pedig bemutatja, hogy ez az állítás kiterjed a gyerkőcökre is, sőt, sok társaságnál keményebben is buliznak az 5-9 évesek. Philip Leaman és Zoie Omega videójában ráadásul az egészet lassított felvételen láthatjuk, így az epikusság csak még magasabb szintre hág, illően Friel széttorzított gitárokra és dobgépre épülő szerzeményéhez. Mint a klipből is látható, megvan a következő házibulid menő zenei aláfestése, konfettit szerezz valahonnan!
Dan Friel klipje a Rattler című számhoz: