A SZIN himnusza végre SZINre lépett!

2015.08.28. 14:00, Recorder.hu

szin_3nap_650.jpg

(X) A fesztivál harmadik napján felcsendült a 2015. évi Szegedi Ifjúsági Napok himnusza is a New Level Empire jóvoltából, amelyben egy apró szövegmódosításra is szükség volt. Az együttes elmondása alapján ők is fél éve várták a pillanatot, hogy végre elénekelhessék: „augusztusban itt tali veletek”. Szerdán is a zenei paletta széles skáláján válogathatott az, aki kilátogatott a fesztiválra. A nap kiemelt programja volt még az Új Nemzedék Plusz záróbulija, amely méltó búcsúja volt az Európai Unió és a Széchenyi 2020 támogatásával megvalósult projektnek.

Borongósan indult a harmadik nap, egy kisebb eső is átvonult Szeged felett, melyből sok fesztiválozó semmit sem vett észre, mert mire ébredezni kezdett az Újszegedi Partfürdő, már ismét a napsütés vette át a főszerepet. A délutáni szendergésből a Set The Clocks To Infinity ébresztette a sátorlakókat, akik 17 órától már a Mary Popkids koncertjén mozgathatták meg testüket, ugyanis az együttessel együtt guggolt a teljes rajongótábor, majd ebből kitörő ugrálás és jó hangulat jellemezte a future pop stílusú koncertet.

A SZIN ezen a napon egy protokolláris, ám a fesztivál hangulatához mégis illő rendezvénynek is helyet adott. Az Új Nemzedék Plusz programja a fiatalok beilleszkedését hivatott segíteni a nagybetűs életbe. A projekt három éve kezdődött, és most, a nyár utolsó fesztiválján érkezett el a záróbuli ideje. A hivatalos sajtótájékoztatót követően zenei kavalkád vette kezdetét a Wake Up Szeged Party Arénában, ahol olyan neves fellépők képviseltették magukat, mint a Hősök, a The Biebers, a Mary Popkids vagy az Animal Cannibals.

Este 6 órától két szegedi származású zenekar lépett fel a SZIN-en. A Live Arénában a Honeybeasttel és Zsófival énekelhették együtt a rajongók „A legnagyobb hős”-t, miközben a Mizo színpadra a Gypo Circus varázsolt pörgős, balkáni hangulatot. Ezalatt a Nagyszínpadot a New Level Empire vette birtokba, akiktől többek között hallhattuk a „Son of the Sun” című számot, az idei Szegedi Ifjúsági Napok hivatalos himnuszát, melyet a közönség ennek megfelelően az együttessel együtt énekelt.

Szerdán sem volt könnyű dolga a fesztiválozóknak, ugyanis ismét nagyszerű koncertek közül kellett választaniuk. A Nagyszínpadra az Irie Maffia varázsolt fergeteges hangulatot, a Live Arénában a Supernem punkrock-dalaira tombolhattak, míg a Mizo színpadon a Let The Cigar Die koncertezett.

9 órakor megnyitotta kapuit a PizzaFutár Silent Disco, fél 10-től pedig a Wake Up Szeged Party Arénában szórakozhattak az elektronikus zene kedvelői. Ekkor már sokan az este külföldi sztárfellépőjére, Dj Fresh-re vártak a Nagyszínpad előtti területen. A dél-angliai származású lemezlovas hatalmas bulit hozott nekünk a szigetországból, őrült ugrálásra késztetve több ezer fiatalt.

Eközben a Mizo színpad előtti teret az Ocho Macho, míg a Live Arénát az Anna & the Barbies töltötte meg. Annáék ismét a tőlük megszokott extrém és látványos produkcióval készültek. Akik Dj Fresh után is elektronikus dallamokra vágytak, azoknak a Twins mixei tökéletes választásnak bizonyultak. Az ikrek óriási hangulatot teremtettek a sátorban, amit pillanatok alatt megtöltött a fiatalabb korosztály, akik nem sokkal ezután Julia Carpenter fellépése alatt rengették meg ugrálásukkal a koncertsátrat. A Wake Up Szeged színpadán az este folyamán fellépett még a Suck My Disco és Gabriel B is.

Mindeközben a Live Arénában Péterfy Bori számait táncolhattuk végig, majd a Puskás Peti vezette The Biebers töltötte meg az Arénát. Olyannyira jó hangulat volt, hogy az énekes még a cipőit is a tömegbe dobta, majd a szerencsés megtalálók jutalmul felmehettek a színpadra. A The Biebers után Ludmilla pörgette a lemezeket egészen hajnal 4 óráig, míg a Mizo színpadon Dj Pet szolgáltatta a zenét. Ezen a napon Csordás Tibi a Fiestából, majd Kefir a V-Techből hozott retro hangulatot a SZIN- re.

Címkék: szin
https://recorder.blog.hu/2015/08/28/a_szin_himnusza_vegre_szinre_lepett
A SZIN himnusza végre SZINre lépett!
süti beállítások módosítása