Ugyanaz másképp – a Tame Impala-holdudvar és a neopszichedelikus zenekarok

2015.08.10. 10:55, rerecorder

pond-2014-press.jpg

A Tame Impala jött, látott és győzött. Kevin Parker formációja – ami lemezen szólóprojekt, koncerten váltakozó felállású kvartett vagy kvintett – a 2010-es évek elején berúgta a legújabb neopszichedelikus színtér motorját, kiadott két tökéletes korongot, majd most bátor váltással elkészítette harmadik, másképp elszállt kiadványát, a július közepén megjelent Currents című albumot. A pazar mesterhármast Németh Róbert személyes szűrőjén keresztül vizsgáltuk a friss Recorder magazin címlapsztorijában, most pedig itt van hozzá mellékletként a terebélyes Tame Impala-családfa, valamint egy tucatnyi a 10-es évek neopszichedelikus együttesei közül.

Tame Impala-holdudvar

melody_umblr_inline_mqyp83qst51qz4rgp.jpgAz afrikai családi gyökerekkel rendelkező Parker az Ausztráliában is szeparáltnak számító (és a kulcsszereplő szerint is csak maroknyi zenészből álló) perth-i színtéren sok suli- és kocsmazenekar után a creames The Dee Dee Drums-ban kezdett komolyabban zenélni 2005-ben, ebből lett 2007-ben a Tame Impala, de mivel a város szinte minden zenésze játszott egymás zenekaraiban, így eléggé ágas-bogas a zenei családfa. Parker dobolt a Tame Impala-turnézenészek saját zenekarának számító Pondban (ők a helyi pszich-színtér második legfontosabb együttese sok kitűnő albummal – kettőt Parker jegyez producerként és a nyitóképen is szerepelnek). A keményebb hangzású Mink Mussel Creekben szintén dobos-produceri szerepben láthatjuk viszont, az egy ideig barátnőjének számító Melody Prechett-féle dreampopos Melody’s Echo Chamber 2012-es debütlemezét szintén Parker producelte (fent, amikor még egy pár voltak). A Space Lime Peacock nem jutott el lemezig, de Parker itt már kacérkodott a pszichedelikus funkkal, a Canyons nevű tánczenekarral közös kollaborációkban pedig az elektronikával. A Kevin Spacey néven indított mellékprojekt krautrockosabb, funkspacerockos (ezt többször átnevezték: The Golden Triangle Municipal Funk Band, aztán AAA Aardvark Getdown Services), legújabban pedig egy hiphop/nujazz csapat, a Koi Child útját egyengeti (és akkor még nem volt szó sok egyéb közreműködésről a Flaming Lipsszel, Kendrick Lamarral, Mark Ronsonnal, a Discodeine-nel, a Moodoïddal).


SŐT, EGY FLEETWOOD MAC-FELDOLGOZÁSLEMEZEN IS SZEREPELT!

 

Neopszichedelikus hullám

crystal_6a00d8341c630a53ef015433a40e01970c.jpgA 2010-es évek elején már a sokadik pszichedelikus (sőt, sokadik neopszichedelikus – ha akarjuk ideszámíthatjuk a krautrockot, Paisley Undergroundot, az acid house-t, a Madchester-színteret, a Flaming Lips / Mercury Rev-környéki együtteseket, az Elephant 6-kollektívát stb.) színtér kezdett formálódni a Horrors, az MGMT, a Foxygen, a Black Angels és legnagyobb hatásként a Tame Impala vezetésével. Íme néhány kiemelkedő formáció az őket követő derékhadból.

Crystal Antlers

Az öttagú kaliforniai zenekar (jobbra) a zajosabb felén áll a pszich-spektrumnak, de sok orgonát is használnak.

sleepysun.jpgSleepy Sun

A fiatalokat tömörítő legújabb hullám egyik legrégibb, leginkább klasszicizált hangzású tagja – szintén Kaliforniából.

Youth Lagoon

A Tame-hez hasonlósan stúdióban egyszemélyes projektet az idahói Trevor Powers viszi és mostanában az ő elszállásai a legszebbek.

Unknown Mortal Orchestra

Az új-zélandi formációnál egyértelmű a Tame Impala hatása, de zenéjükben sok más elem is megfér.

jagwar-ma_1.jpgJagwar Ma

Az ausztrál trió a madchesteri táncos pszichedéliát elevenítette fel – rengeteg visszhanggal.

TOY

A Horrors kistesóiként emlegetett kvintett krautrockból, shoegaze-ből és pszichpopból keveri ki megszólalását.

Temples

A 10-es évek brit neopszichedéliájának jelenlegi legsikeresebb formációja 2014-ben robbant be.

hookworms-014.jpgHookworms

A Temples legkomolyabb vetélytársa a leedsi kvintett, amely az orgonák mellé sok zajt is kever.

Grumbling Fur

A briteknél a titkos csodafegyver neopsych-együttes azonban alighanem ez a drone-os, kísérletezős, háromlemezes zenekar.

Jacco Gardner

A holland multiinstrumentalista a barokkpop és a pszichedélia határterületén mozog igen ügyesen.

goat.jpgGOAT

A svéd maszkos formáció a helyi pszichrockos hagyományokat (Dungen, The Soundtrack Of Our Life) világzenei elemekkel keresztezve lesz meglepően agyzsibbasztó.

Middlemist Red

Sok más magyar előadó mellett ők a Tame Impala legjobb hazai tanítványai.


a Pond élőben: 


a Youth Lagoon élőben: 


a GOAT élőben: 

https://recorder.blog.hu/2015/08/10/ugyanaz_maskepp_a_tame_impala-holdudvar_es_a_neopszichedelikus_zenekarok
Ugyanaz másképp – a Tame Impala-holdudvar és a neopszichedelikus zenekarok
süti beállítások módosítása