A Cseh Tamás Program indulásakor döntött úgy a Nemzeti Kulturális Alapot irányító miniszter, hogy az NKA-ról szóló törvény adta lehetőségekkel élve, három évre biztosítja a program részbeni finanszírozását. Döntés született arról is, hogy meghívásos pályázat útján kapott forrásból az állami tulajdonú Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ felállítja a Cseh Tamás Programirodát.
A Cseh Tamás Programiroda a program teljes körű kommunikációja mellett – például a www.csehtamasprogram.hu oldal működtetése – segítséget nyújt a különböző alprogramok pályázati nyerteseinek, illetve összeköttetést és átjárhatóságot biztosít az egyes alprogramok között. A programiroda szervezte meg az induló zenekaroknak kiírt pályázatra jelentkező 200 formáció meghallgatását, illetve folyamatosan kapcsolatot teremtett a 42 kiválasztott előadó illetve a klubtámogató és a médiatámogató alprogramok nyertesei között. Mindezek mellett teljes körűen megvalósítja a jogdíjfizetéssel, a menedzserképzéssel és az örökségmegőrzéssel kapcsolatos kisebb alprogramokat. Ennek köszönhetően indultak el a Cseh Tamás Program népszerű rendezvényei, illetve jutott el sokakhoz a könnyűzene helyzetével kapcsolatos kutatás kérdőíve. A programirodának köszönhető, hogy egyre több rendezvényen és fesztiválon jelenik meg a Cseh Tamás Program.
Az iroda a Cseh Tamás Program információs központjaként is működik, így nemcsak gyűjti és feldolgozza a programmal kapcsolatos véleményeket és javaslatokat, de segíti az ideiglenes kollégium, az induló zenekarokkal dolgozó mentorok, a nyertes pályázók és a pályázatírók munkáját is. A programirodát indulása óta Sápi Zsófi vezeti.
Cikksorozatunk a Cseh Tamás Program együttműködésével készült.