Az év leghosszabb napján tette közzé új albumát Four Tet

2015.06.22. 14:40, Frontrecorder

fourtet_1.jpg

Korunk elektronikus tánczenéjének egyik legnagyobbra tartott dj-producere, Kieran Hebden tegnap, a nyári napforduló örömére közzétette Four Tet alteregója új albumát. Soha rosszabb nyárindítót! 

Nem győzzük kapkodni a fejünket, annyi meglepő húzással áll elő mostanában Four Tet: kezdődött azzal, hogy januárban, minden előzetes bejelentés nélkül kiadott egy albumot Percussions név alatt, februárban, Jon Hopkins BBC rádiós műsorába becsempészte egy addig elfekvőben lévő 2005-ös Coldplay-remiixét, április első hétvégéjén egy londoni klubban back-to-back szettet játszott Skrillexszel (és a beszámolók alapján amennyire őrült ötletnek tűnt, annyira őrülten jó volt), tegnap pedig fogta magát és kitette közelgő új albumát a Bandcamp-re, ezzel ünnepelve a nyári napfordulót. Igaz, a Moring/Evening érkezéséről szólt még májusban, így azt már lehetett tudni, hogy - mint a címe is elárulja - mindössze két szám szerepel rajta, a 20 perc 24 másodperces Morning és a 19 perc 53 másodperc hosszúságú Evening, Az anyag fizikai formában, cd-n és vinylen július 10-én jön ki, de digitálisan már most megvásárolható és streamelhető is az egész. A nyolcadik Four Tet-albumra ugyan közel két évet kellett várni, de Hebden neve a 2013-as Beautiful Rewind óta is forgott, hiszen ő volt a producere Neneh Cherry tavalyi visszatérő albumának, idén pedig amellett, hogy egy számban besegített Jamie xx szólólemezére, bedolgozott a brit rapper, Roots Manuva új lemezére is, illetve folytatja együttműködését a szír lakodalmas techno-sztár Omar Souleymannal, akinek a 2013-as albumát is ő öntötte végső formába.

A Morinng/Evening két tételét a lemezhez mellékelt leírás szerint laptopon szerezte az Ableton Live programmal, 2014 augusztusa és 2015 februárja között. A Morning oldal az indiai meditációs zene és a zakatoló techno találkozása, míg az Evening oldal éteri shoegaze-elektronika, a végén dzsesszdobos beindulással, íme:

https://recorder.blog.hu/2015/06/22/az_ev_leghosszabb_napjan_tette_kozze_uj_albumat_four_tet
Az év leghosszabb napján tette közzé új albumát Four Tet
süti beállítások módosítása