Ha nem lenne a zene, a Zöld-foki Szigetek nem létezne. Nem abban az értelemben, hogy ne feküdne (illetve feküdnének, hiszen szigetek) ott az Atlanti-óceánban több száz kilométerre Afrika nyugati partjaitól. Hanem abban az értelemben, mint az a másik kicsi és távoli ország, izé….,na…, amelyiknek nem ugrik be a neve, mert nincs, amiről beugorhatna. Összehasonlító statisztikák átnézése nélkül is magabiztosan állítható, hogy a Zöld-foki Szigetek az az ország, amelynek a gazdaságában arányosan a legnagyobb szerepet játssza a zenei export. Világrecorder sorozatunkban Weyer Balázs most az EcoRecorder fókusztémához is lazán kapcsolódó fantasztikus ország elbűvölő zenéjéről írt.
Az imént böngésztem át a zöldfoki kormány 479 oldalas gazdaságfejlesztési stratégiáját, amely három pontra helyezi a fókuszt, úgy mint
a, mezőgazdaság, azon belül is elsősorban halászat;
b, zene;
c; turizmusfejlesztés, jelentős részben a zene segítségével.
Tanulságos grafikonokat tartalmaz a zene, mint kreatív iparág multiplikátor-hatásáról, mutatja, hogy a zenei export növekedése hogyan mozog együtt a turizmus növekedésével és többszörözi meg azokat, hogyan válik az ország arculatának meghatározó elemévé. Annyira gazdasági kérdésként tekintenek erre, hogy a stratégia egyik kulcseleme, az Atlantic Music Expo az év egyik legfontosabb eseménye: a zöldfoki zene nemzetközi vására jelentős állami rendezvény. Éppen ezen vagyok itt, Praiában és a határőrtől a szálloda recepciósáig mindenkin az látszik, hogy ez az ország felemelkedésének egyik kulcsa (és az ország, nem mellesleg, emelkedik is).
A stratégia egyik kulcsfigurája Mario Lucio (balra), aki aktív énekes (egy héttel ezelőtt még Marseille-ben koncertezett) és egyben kulturális miniszter, író, filozófus, festő. Épp úgy, mint az itt legendának számító függetlenségi harcos, Amilcar Cabral, azzal a különbséggel, hogy ő nem festett, hanem szobrászkodott, és a pánafrikai marxizmus is szerepelt a tevékenységi listáján. Végül a Bissau-Guineai függetlenségi háború keretében merénylet áldozata lett. Amilcar Cabrallal pedig megteremtettük a kapcsot az egész stratégia gyökeréhez. Igen, legfőbb ideje, hogy előkerüljön Cesaria Evora, akinek néhány fontos dala Cabral verseire íródott. Az ő nemzetközi sikere és hírneve teremtette meg ugyanis a Zöld-foki Szigetek zeneiparát és mutatta meg az ebben rejlő lehetőséget.
Persze Cesaria Evorának magának nem voltak sem politikai, sem gazdaságfejlesztési elképzelései. Ő csak énekelte a mornát és bár esztétikai kérdésekben nem helyes kategorikusan fogalmazni, ebben az esetben nyugodtan mondhatjuk, hogy szebben énekelte, mint bárki. Nemzetközileg azonban csak ötven fölött lett már ismert, de 2011-es haláláig így is volt még majdnem húsz éve a rivaldafényben és ez elég is volt arra, hogy felnőjön mögötte egy generáció, amelynek már az ő sikere a példa és kiépüljön az intézményrendszer, amely ezt segíti.
CESARIA EVORA 2011-BEN HUNYT EL, ITT EMLÉKEZTÜNK MEG RÓLA.
Azért térek folyton vissza a politikához, a gazdasághoz, az identitáshoz, mert a morna olyan mértékben meghatározója ennek az alig félmilliós lakosú országnak, amire nincs máshol példa. A morna egyszerű struktúrájú, kvintkörre (amely B. Leza (jobbra, egy zöldfoki bélyegen) jóvoltából kromatikus akkordokkal színesedett később, amelyet itt „meio-tom brasileori”-nak, azaz brazil félhangnak neveznek) és a strófa/refrén váltakozásra épülő szerkezetű dal. Dallama monotonális, ritmusa szinkópás, hangsúllyal az ütem utolsó félhangján és a következő ütem első hangján van, így a sorok összefolynak, lebegnek, az énekszólam pedig nem szigorúan követi az ütembeosztást, ettől még folyékonyabb, éteribb az egész. Az eredetéről nincs megállapodás, az első dokumentált morna-t 1870-ben alkotta (vagy jegyezte le) Eugenio Tavares, az ország kultúrtörténetének egyik legfontosabb figurája, akihez egyébként a sodade (az az a saudade zöld-foki kreol írásmóddal) fogalom megalkotása is kötődik (erről később). A morna azonban (megint politika), a harmincas években vált a Zöld-foki identitás alapjává.
Ekkor létezett rövid ideig a hatásában és a korszakot tekintve is a magyar Nyugathoz hasonló folyóirat, a Claridade (Világosság) folyóirat, amelynek küldetése a zöldfokiság mibenlétének keresése volt a kultúrában – természetesen a gyarmattartó Portugália kultúrájával szemben, ezért is nem létezett sokáig (1936-37-ben három száma jelent meg, ez volt a mérföldkő a Zöld-foki történelemben, aztán tíz évig semmi, és 1960-ig megjelent még tíz szám). A lap minden száma sokat foglalkozott zenével. A második közölte a már említett B. Leza morna-versét és innen indult el az a folyamat, amely a mornát a zöldfoki identitás alapjává tette és egyben az addigi romantikus témájú mornák mellé behozta a társadalmi-politikai töltetű szövegeket is. A morna-val gyakran párban emlegetett coladeira pedig többek között abban különbözik a mornától, hogy jóval gyorsabb és vicces, szatirikus, mulatós, vagy társadalomkritikus szövegei lehetnek. Sokáig csak gyors mornaként tekintettek rá, a hatvanas években vált külön a két forma, annyira, hogy a coladeira egy időre háttérbe is szorította a mornát, divatosabb lett. A helyzetet bonyolítja, hogy aztán a coladeirának, tehát a korábbi gyors mornának lett visszalassított változata – ezt lundumnak hívják és igazából ezt énekelte Evora a leggyakrabban, de a különbség a mornától tényleg csak tudományos szempontból érdekes, és még úgy se olyan nagyon. De ezeken kívül is még sok stílus honos a szigeteken, a kilenc lakott szigetnek megvannak az egymástól sokszor független hagyományai. Ezek a stílusok az utóbbi évtizedeket a morna árnyékában töltötték, de kezdenek újra előjönni: a legfontosabb a funaná (elvétve ilyet is énekelt Evora). Ez Santiago szigetének zenéje, amely billentyűs harmonika és ferrinho (a zydeco-ban használt washboardhoz hasonló ritmushangszer) duójára épül. Állítólag a funaná egy ilyen duóról kapta a nevét, amelyben a harmonikást Funá-nak, a ferrinho-st Naná-nak hívták. Említést érdemel még a batuque, amely 6/8-os vagy 3/4-es, felelgetős tánczene és amely afrikaiasabb, inkább a ritmust, mint a dallam által vezetett forma (ezért el is volt nyomva a portugál gyarmati korban).
A zöldfoki identitás alapja a zene mellett (vagy a zenén belül, fene tudja) a szó, amely minden internetes listából kihagyhatatlan, amely tíz, húsz, harminc vagy akárhány lefordíthatatlan szót akar listázni. Ez a kreol alakban „sodade”, portugálul „saudade”, amely annyiszor fordul elő Evora dalaiban. Olyan eposzi kelléke lett ez, mint a mezítlábasság. A „saudade” feltehetően portugál találmány, talán abból táplálkozik, hogy a portugálok sokáig úgy vélték, hogy ők laknak a világ szélén, utánuk nincs semmi, csak az üresség. Az életérzés azonban a Zöldi-foki szigeteken „sodade” formában fejlődött tökélyre, mint meghatározó szigeti életérzés, a már említett Eugenio Tavares jóvoltából. Az elhagyottság, a hiány, a szigeti egyedüllét érzését fejezi ki, azt, hogy minden nagyon messze van tőlünk. Az érzés alapja, hogy a Zöld-foki szigetekről mindig nagyon sokan emigráltak, utaztak el hosszabb-rövidebb időre és ez innen sokáig nem volt egyszerű, ahogy az sem volt egyértelmű, hogy visszatérnek-e valaha. Több zöld-foki szigeteki él ma a világban szerteszét, mint otthon. Egyszer csináltam interjú Cesaria Evora-val akkor ő ezt mondta: „A Zöld-foki Szigetekről sokan emigrálnak és akik ott maradnak, azok érzik ezt, miután ők elmentek. És akik elmennek, ezt érzik, amikor távol vannak. Szomorú szó nagyon, mert hiányzik valami. A teljesség hiánya. De benne van, hogy ami hiányzik, az azért hiányzik, mert szükségünk van rá és szeretjük. És szeretni jó.”
Mára rengeteg jó és főleg elérhető zöld-foki előadó van már, de ebben a cikkben rájuk nem maradt idő. Mayra Andrade, Sara Tavares, Tcheka, Hernani, Lura (fent), Mario Lucio (igen, a miniszter is jó), Nancy Vieria, Elida Almeida, Zeca Dhi Nha Reinalda, Zé Luis, meg a nagy öregek, mint Teofilo Chantre és (azért persze maga Evora is) ott figyelnek a playlisten.
Weyer Balázs
Itt (23 gyönyörű dal, 90 percben):
és hogy élőben is láthassuk Cesaria Evorát, íme egy 2004-es másfél órás párizsi koncertje:
és egy klip Lurától, a Zöld-foki Szigetekről - a szintén felemelő Na Ri Na:
