Van Morrison a legjelentősebb, legnagyobb hatású dalszerzők szűk elitjének - Magyarországon különösképp - legkevesebbet emlegetett zsenije. Legutóbbi, harmincötödik stúdiólemeze (Duets: Re-working The Catalogue) néhány hete jelent meg, június 8-án fellép Bécsben a Wiener Stadthallében, ő pedig augusztusban tölti be a hetvenet, ez éppen elég apropó volt, hogy kicsit megemlékezzünk elképesztő életművéről. Most pedig egy lépéssel közelebbről is megmutatjuk profilját, pontosabban tíz legjobb albumát - a Recorder szerint.
Ha valakinek annyira kiterjedt életműve van, mint az északír Van Morrisonnak, akkor tíz lemezt nem olyan nehéz kiemelni közel ötven éves szólómunkásságából, azonban ennek a tíz lemeznek a minősége annyira magas, hogy a dalszerző ezekkel tényleg a kivételesek ligájába tartozik. A minden idők legjobb albumai között rendszeresen az élbolyban emlegetett Astral Weeks természetesen minden dicséretet megérdemel, de van még Van The Mannek másik három, közel ilyen erős albuma és másik hat, szintén briliáns korongja, sőt a maradék 25 lemez legalább fele is minden további nélkül ajánlható (és nagy igazság: leggyengébb kiadványain is szerepelnek kiemelkedő dalok). De kezdje az ismerkedést bárki az alábbiak bármelyikével, ha tetszik neki, amit hall, garantáltan tetszeni fog a többi is! Aki pedig ismer már párat ezek közül, az úgyis tudja, hogy mi a dolga. Aki meg mindet ismeri, az el is árulhatja, ha más sorrendet tart szimpatikusnak. Nem fogunk összeveszni.
1
.
Astral Weeks
(1968)
A tökéletes(en megfejthetetlen, minden meghallgatással más arcát mutató, zsánereket definiáló, teljes időtlenséget sugárzó, örök zsigeri bizsergést okozó) lemez.
10
2.
Veedon Fleece
(1974)
Az életmű másik mágikus (és misztikus), érinthetetlen csúcspontja, amit hosszú száműzetés utáni első írországi hazalátogatása ihletett – könnyedén minden idők egyik legjobbja.
10
3.
Moondance
(1970)
A magabiztosság lemeze Van korai korszakában, amikor teljességgel uralta dzsesszes, fúvósdús, popformát nagyjából tartó és nagyban alakító utolérhetetlen dalait.
10
4.
Saint Dominic’s Preview
(1972)
Egy elképesztő albumsorozat betetőzése, összegzése annak, hogy Morrison mennyi mindent mennyire tud, és főleg: elképesztően változatos, bivaly énekhangjának ünneplése.
10
A lemezt itt lehet végighallgatni.
5.
Tupelo Honey
(1971)
Az album, ami számos nagynevű dalszerző-előadó kortársa életművében simán a kiemelkedő pont lenne, plusz ez Morrison megfejtése a „kozmikus country”-ra.
9.5
(A lemez kilenc számos, a playlistből hiányzik az album B-oldaláról a When That Evening Sun Goes Down.)
6.
No Guru, No Method, No Teacher
(1986)
A legjobb nyolcvanas évekbeli lemezen lecsupaszított a megszólalás, meditatív a mód, ismét előjönnek az ír zenei gyökerek és egész közel jutunk a transzcendens Vanhez.
9.5
A lemezt itt lehet végighallgatni.
7.
His Band And The Street Choir
(1970)
A rhythm & blues-os „slágerlemez”, amelyen Morrisontól szokatlanul (majdnem) minden szám rövidebb négy percnél, mélységek helyett pedig a laza, játékos felszín csillog.
9
8.
Beautiful Vision
(1982)
A hetvenes évek vége óta kifejlesztett, letisztult – de ettől persze még dús – hangszerelésű albumok közül ez jut a legközelebb az egyszerű, mégis szárnyaló megszólaláshoz.
9
A lemezt itt lehet végighallgatni.
9.
Avalon Sunset
(1989)
Az utolsó igazán kiemelkedő Van The Man-lemez, amelyen míves (váratlanul vonósdús) a hangszerelés és az egyik legjobb középperiódusbeli dala (Orangefield) is szerepel.
9
A lemezt itt lehet végighallgatni.
10.
Into The Music
(1979)
Két gyengébb fogadtatású korong után ekkor talált rá a következő évek biztos receptjére: első évtizedének párlata, már nem forradalmi, de a Van-világon belül magabiztosan bolyong.
9
És, hogy ezek után mivel érdemes folytatni? Első körben nyilván az 1974-es, dupla koncertlemezzel, a It’s Too Late To Stop Now-val, ami minőségben simán Top10-es, de fent direkt a stúdiólemezekre koncentráltam inkább. Aztán, ha még élő album, akkor az 1984-es Live At The Grand Opera House Belfast is feltétlenül figyelemre méltó. A további stúdiólemezek közül igazából az 1991-ig tartó időszakból mindegyiket bátran ajánlom, még a leggyengébb, 1980-as Common One is kellően érdekes. 1991 után már csak szórványosan jelentek meg végig kitűnő albumok (inkább a blues-os, jazzes, countrys örömzene a jellemző), talán az 1997-es The Healing Game, a 2002-es Down The Road és a 2012-es Born To Sing: No Plan B a három legjobb - de aki idáig eljut, annak úgyis hallania kell a többit is.
Van korai zenekara, a Them iránt érdeklődőknek az 1986-os, 24 számos Them: The Collection a tökéletes választás, Them-fanoknak pedig az 1997-es, 50 számos (majdnem minden rögzített felvételt tartalmazó) The Story Of Them Featuring Van Morrison 2 cd-s anyag a kincsesbánya. Morrison az Astral Weeks előtt Bert Berns dalszerző-producerrel rögzített nyolc dalt szólóelőadóként, abban a tudatban, hogy ezekből majd négy kislemez lesz, de a Brown Eyed Girl sikere után a producer Morrison ellenkezését semmibe véve 1967-ben kiadta a Blowin' Your Mind! című debütalbumot, amit a dalszerző persze megtagadott, de mégiscsak ez az első lemezanyaga és kellően jó is. Az ennek az alapját képező 1967-es New York-i session aztán számtalan újrakiadást, csomagolást ért meg, mind közül az 1994-es Payin' Dues az ajánlott legteljesebb kiadvány - például több Astral Weeks-dal nagyon korai, teljesen eltérő verziójával. Ritkasággyűjteményből - hardcore fanoknak - a kiadatlan felvételeket sorakoztató 1998-as dupla The Philosopher's Stone és a 2006-os tripla The Genuine Philosopher's Stone a kihagyhatatlan. Ha pedig valaki első körben egy best of-fal szeretné kezdeni az ismerkedést, annak azt mondom, hogy ne tegye. Egyrészt nincs tökéletes Van Morrison-best of a piacon, másrészt hallgassa meg a '70-es Moondance-t, az például végig best.
Dömötör Endre
