Nyerj jegyet a Tankcsapda bulijára a Syma Csarnokba!

2015.04.15. 09:00, prorecorder

10685468_860013484041940_2772336535842814811_n1.jpg
A tavalyi jubileumi esztendő után bőven kijárna a pihenés a Tankcsapdának, hazánk egyik legjelentősebb rockzenekara azonban korántsem akar leállni. A február óta tartó, megyéken és országhatárokon átívelő, masszív 2015-ös turnéja most is javában tart, sőt, hamarosan egyértelmű csúcspontjához érkezik: április 18-án a trió a budapesti Syma Csarnokot veszi célkeresztbe, hogy a Ganxsta Zolee és a Kartel segítségével teszteljék le, mennyit is bírnak a hangfalak. Az eseményen te is részt vehetsz, a Recorder ugyanis két darab páros belépőt sorsol ki a különleges alkalomra.

A 2015-ös évünk, úgy ahogy van, a tavaly ősszel megjelent Urai vagyunk a helyzetnek nagylemez bemutató turnéjáról szól, […] egy nagyon kicsi szünetet megengedve magunknak egészen december 29-ig turnézni fogunk – kis túlzással világszerte” – nyilatkozta Lukács László énekes, és milyen igaza volt. Az idei TCS-naptár ugyanis rendesen be van táblázva, amihez külön érdekességként szolgál, hogy a magyar és szlovák települések mellett ott szerepel az ír, az angol, a norvég, valamint az izraeli főváros is a helyszínek között. De talán még nagyobb figyelmet érdemel a most hétvégi fellépés, április 18-án ugyanis a Syma Csarnokra mér elemi erejű ütést a több mint negyed évszázados formáció a budapesti közönség örömére – melynek tagjai között akár te is ott lehetsz.


Aki szeretné magáénak tudni a két darab páros belépő egyikét, az:

- lájkolja a cikket az oldal tetején, valamint a Recorder Facebook-oldalát is

- attendelje be a Facebook-eseményt

- küldjön egy e-mailt a jatek@recorder.hu címre TANKCSAPDA tárggyal

- várja, hogy pénteken, azaz április 17-én délben kihúzzuk a nevét a kalapból.


A zenekar legutóbbi videója a Lélekhangokból című számhoz:

https://recorder.blog.hu/2015/04/15/nyerj_jegyet_a_tankcsapda_bulijara_a_syma_csarnokba
Nyerj jegyet a Tankcsapda bulijára a Syma Csarnokba!
süti beállítások módosítása